Galló Béla
Galló Béla politológus

Macron fegyverei

Európa pillanatnyi állapotát jól jelzi, hogy a gazdasági bajoktól gyötört Franciaország odahaza nem igazán népszerű köztársasági elnöke, Emmanuel Macron az unió legaktívabb politikusa, szándéka szerint jövőjének meghatározó formálója.

Európa gazdasági óriása, Németország hovatovább vezetési válsággal küzd, Merkel asszony mintha már nem keltené egy vaslady benyomását, pártja lejtmenetben, koalíciója a szintén lejtőn lévő szocdemekkel meglehetősen instabil.

Nagy-Britanniában nem csak a vezetés, hanem a pártszisztéma egésze inog. A brexittel saját magukat lövik lábon, s ha valamilyen modus vivendivel mégis maradnak, tekintélyük akkor is oda, és egyhamar aligha lesz a régi. Még az sincs kizárva, hogy a brit birodalom 20. századi eltűnése után a 21. században darabjaira esik szét maga Britannia is. (A mindenkori angol trónörökösnek pedig a " Wales Hercege" helyett szerényebb titulust kell majd keresni.)

Macron jól számol.

Németország gazdaságilag erős, katonailag nem számottevő, nincs atomfegyvere. Britannia gazdasága so-so, viszont erős a hadserege, és van atomfegyvere, csakhogy valószínűleg távozik az unióból.

Következésképp hol kell a franciáknak domborítania? Ott, amiben a kontinensen s legerősebbek: a fegyverkezésben.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A francia beteg

Egy neves francia HR-es (Francois Bert) szerint Emmanuel Macron „toxikusan” nárcisztikus személyiség. Olyan ember, aki nem viseli el a szembesítést a valósággal.

Meg se fordul a fejében, hogy a dolgok másképp is lehetnek, mint ahogyan ő a világot sajátosan elképzeli. Épp ezért főleg afféle személyeket tűr csak meg maga körül, akik úgymond „szerelmesek” a Főnök zsenialitásába. Akik készpénznek veszik egyedülálló képzeteit.

Macron először arról álmodott, hogy ő vezeti majd az egész világot. (Szép szándékát Trump persze igen korán és igen keményen keresztbe verte, s magától értetődően „überolta”. Nehogy már a francia kakas kukorékoljon az amerikai elefántnak…) Macron később beérte azzal, hogy legalább a tévelygő Európát irányíthatja. Kisvártatva azonban kénytelen-kelletlen bele kellett ütköznie, hogy a franciák döntő többsége is határozottan elutasítja.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Nyugaton a helyzet változatlan

A midterm minapi politikai eredménye (Trump győzelme a szenátusban, a demokratáké a képviselőházban) egyértelműen jelzi, Amerika egyelőre elnapolta a nagy összecsapást két társadalmi énje (leegyszerűsítve: a fehér és a színes) között.

Trump persze triumfál, mert hivatali ciklusa közepén az éppen regnáló elnök száz éve nem tudta növelni saját pártjának súlyát a szenátusban, Pelosiék pedig azért verik a mellüket, mert a demokraták végre visszaszerezték a képviselői helyek (csekély) többségét.

Senki sem lehet maradéktalanul elégedett, s ilyenkor a politikai kommunikáció szabályai szerint mindkét félnek úgy kell tennie, mintha ő győzött volna. Pedig a Trump-járgány küllői közé a demokraták ezután már bármikor benyomhatják a botot, arról viszont nemigen álmodhatnak, hogy –   így vagy úgy – idő előtti távozásra kényszeríthetik Trumpot. Az elnök marad, Amerika nagy hányada vevő rá és a stílusára, csakhogy az ellenzék ezután még keményebben fogja a… kezét.

Semmi sem dőlt el, aminek előbb-utóbb, jelesül 2020-ban el kell dőlnie.  

De addig: patt.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A lokalitás szabadsága

Nyugat-Európában járva-kelve jól teszi az ember, ha már most a jövő tavaszi európai választásra gondol. Persze ne csak a képernyőt vagy az újságokat keresse; ha tényleg kíváncsi, szimatoljon bele a helyi levegőbe, hiszen ellentétben a közhiedelemmel, a valóság még mindig ezeken az életes helyeken, nem pedig a virtuális világban formálódik. Amit ez utóbbiban láthatsz, bámulhatsz, az csupán egy manipulált – bár szinte mindent elnyelni, elfedni akaró - lenyomat.

Jövő tavasszal az uralkodó neoliberális ideológia sugallatai szerint magas részvétel várható az európai parlamenti voksoláson. Hála az úgymond „újfasiszta” fenyegetésnek, a haladás erői (amin mostanság a multinacionális tőke érdekeinek behódoló és azokkal összefonódó balliberális főáram értendő) összekapják majd magukat, s útját állják a „fasizálódás” tendenciájának. ! No pasarán! – imígyen cseng ma a Wall Street-től Brüsszelen keresztül a londoni Labour Party irodákig hatoló jelszó. Fura egy „népfront” ez. Szegény Dolores Ibbáruri, a legendás antikapitalista, fészkelődhet is a sírjában. (Kínjában.)

Nem tudni, ki és miként tör, avagy nem tör át, de hogy Délnyugat-Franciaországban nyomát se látni az „újfasizmusnak”, az biztos. Pedig e Provance-tól és a Cote d’ Azúrtól balra eső, nagyjából Bordeauxtól a Pireneusokig húzódó, mellbevágóan rusztikusnak megmaradt vidék mindig másként gondolkodott. Mindig szembeszegült az éppen aktuális főárammal, kezdve az albigensektől (katharoktól) a Nagy Francia Forradalmat opponáló Vendée-n át egészen a mai napig.