Ebben a szerző, bizonyos iratok megismerése kapcsán, azt állítja, hogy a szövetségesek beugratták – ha tetszik átverték – a magyar kormányt, mert számukra előnyös volt a megszállás, mivel német csapatokat kötött le. A megszállás viszont egyúttal megpecsételte a magyarországi zsidóság sorsát is, akiket aztán tömegesen hurcoltak a koncentrációs táborokba. A cikk nem szabályos, akadémiai közlemény, nincsenek benne hivatkozások, bár idézetek igen, nevezhetjük tán tudományos ismeretterjesztésnek. 

A román, szerb és cseh fegyveresek hol fosztogatva és erőszakosan nyomultak egyre beljebb, hol pedig az impotens és szerencsétlenkedő magyar hatóságok segítségével békésen. A tökkelütött budapesti kormány pedig hol fegyverek átadásával segítette a román nemzetőrség megalakulását, hol meg éppen jegyzőkönyveket vett fel az egyes városok, területek megszállásáról. Hogy jegyzőkönyvek helyett katonákat kellene állítani a határra, ettől a se-nem-polgári, se-nem-demokratikus budapesti kormányzat úgy ódzkodott, mint ördög a tömjénfüsttől.

A szerbek léptek leggyorsabban, hiszen 1918 november végére már Pécset és Baranyát is megszállták. Azután a sötét év „fekete adventjén” lényegében megszületett az erdélyi román uralom, majd karácsonykor Kolozsvár következett. Az új év beköszöntétől pedig a csehek kapcsoltak rá.

Január közepére a csehek szeme előtt már kezdett kirajzolódni a végleges foglalási terv: a Börzsöny, a Mátra, Gyöngyös, Aszód, Miskolc és a borsodi szénmedence. Január 15-én megszállták Balassagyarmatot és az Ipoly bal partján számos helységet. Először ellenállás fogadta őket, de a Károlyi Mihály vezette baloldali kormányzat utasítására visszavonultak a magyar csapatok. Balassagyarmaton is viták folytak az ellenállásról. Végül a rendet fenntartani képtelen vármegyei kormánybiztos, Rákóczi István hatására a vasútállomáson fogadták a bevonuló cseheket. A következő két hét alatt ízelítőt kaptak a cseh uralomból a gyarmati lakosok. A magyar nyelvű táblákat több helyen leszedték, kézbe vették a távírdát, új vasúti állomásfőnököt neveztek ki, az egyszerű vasutasokat pedig botbüntetéssel is sújtották. A kicsit korábban megszállt Léva és Losonc példája, hogy mire számíthatnak a mégannyira magyar többségű városok is.

Az hagyján, hogy éppen „restaurálják a Horthy-rendszert”, de arról is szó esett, hogy a szobrot éjszaka vitték, ahogyan a Rákosi-rémuralom idején az embereket a fekete autóval. A legmesszebb talán az 1956-os forradalom leverésében kollaboráns Magyar Szocialista Munkáspárt utódszervezete jutott. Közleményük szó szerint így hangzott: „Nagy Imre szobrának elvitelével ismét nyilvánvalóvá tette a Fidesz, hogy mit gondol az 56-os eseményekről. Ismét bebizonyította azt, hogy nem a forradalom demokratikus tartalmát, hanem az annak hátterében húzódó horthysta restaurációs kísérletet tartja követendő példának”. Ez az értékelés megegyezik az MSZMP 1956. december 5-i téziseivel: „Az októberi események előkészítésében és kirobbantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom”.

De vajon mi áll a kórus szövegének hátterében?

Kezdődött azzal, hogy a Figyelő című hetilap október végén beszámolt arról, hogy a rendőrséget nem érdekli, hogy vörös csillaggal és egyéb kommunista jelképekkel tüntetnek Budapesten. Nem, itt nem egy Heineken-ügyről volt szó, hanem a választások utáni nagy tiltakozó felvonulásokról, ahol az ellenzéki szivárvány-koalíció részeként immár menetrendszerűen tűnnek fel kommunista jelvényekkel menetelő csoportocskák. Talán még szomorúbb, hogy a nagy garral „Kádár-rendszerező” meg „pártállamozó”, illetve „ügynököző” ellenzéket sem zavarja a nettó komcsik részvétele a rendezvényeiken.