A „demokratikus civil oldalról” persze képviseltették magukat az erisztika, azaz a hamis és félrevezető, azonban meggyőzőnek tűnő érvelés művészetének nagymesterei is, az Amnesty, a Helsinki Bizottság és a TASZ. A téma a megunhatatlan, azonban mára már brüsszeli szinten is kissé megfáradni látszó „magyar ügy” volt, sajtószabadságostul, civil- és menekültügyestől.

A jelentés már előszavában keményen bírálja Donald Trump amerikai elnököt és a politikai szabadságjogok korlátozásának szándékával is vádolják, de jut kritika bőven a brit konzervatív kormánynak is, mivel a törvényhozás nemrég elfogadott egy olyan jogszabályt (Investigatory Powers Act), amely jelentősen – és az Amnesty szerint indokolatlanul – kibővíti a hatóságok tömeges megfigyelési és lehallgatási lehetőségeit és a telekommunikációs csatornák ellenőrzését.

A vonatkozó jelentés Magyarország esetében komplett emberi jogi bűnlajstromot vonultat fel, és az állítások kapcsán a következőkben kitérünk néhány konkrét ügyre. Sajnos annyit előre leszögezhetünk, hogy a jelentés készítői munkájuk során nem fogadták meg Tacitus intelmét: sine ira et studio, vagyis: harag és részrehajlás nélkül! Ennek megfelelően egy hazánk tekintetében meglehetősen elfogult, szakmailag pedig felületes elemzés született.

A mértékadó, gondolkodó értelmiség legújabb aggodalmaskodása az Alaptörvénybe iktatott terrorveszély-helyzet kapcsán bomlik ki újra a szemünk láttára. Friderikusz Sándor a szerénytelenül magáról elnevezett műsorában – tudják, ez az, amiről Vásárhelyi Mária azt hitte, hogy a Fidesz szüntette meg, majd kiderült, hogy a nézők – például azt fejtegette, hogy ennek az egész módosításnak az az alapelve: „a hatalom korlátlan felhatalmazást kap olyan valamire, aminek a súlyosságát ő maga ítéli meg”. Ezek miatt Friderikusz úgy érzi, hogy „olyan csapdába kerül, ami az elemi szabadságjogaitól fosztja meg és ami ellen nincs védekezés”.

(Zavargás a Horgos-Röszke határátkelőnél 2015 őszén.) 

2010, vagyis az Orbán-kormány hivatalba lépése óta megszokhattuk a cirkuszt. Megedződött az ország, és a magyar külpolitika 2011-től kezdve fokozatosan rátalált a hangjára: a határozott, önbizalommal teli hangra, mellyel visszaverheti az ország megválasztott vezetőire, példátlanul nagy felhatalmazással megújított alkotmányos intézményrendszerünkre zúduló méltatlan támadásokat.