A korábbi migrációs hullámoknál is megjelentek már cikkek a nyugati médiában, amelyek az embercsempészek árairól tudósítottak. Líbiából már két-háromezer euróért is átvitték lélekvesztőkön az embereket Olaszországba. Ha előtte át kellett kelni a Szaharán, az még további nagyjából ötszáz eurót kóstált.

Most egy német lap tudósítója az isztambuli repülőtéren kérdezte a Németországba igyekvő migránsokat arról, hogy mennyit fizettek életük nagy utazásáért?

1. A klasszikus meghatározás szerint egy állam szuverenitása alatt egy adott terület és annak népessége felett gyakorolt kizárólagos főhatalmat értjük.

2. Az állami szuverenitás védelme korábban jellemzően egy másik állam beavatkozási, befolyásolási kísérletei, majd a XX. században az államok nemzetközi szerveződéseinek kialakulásával párhuzamosan e „hivatalos”, multilaterális alapokon nyugvó szervezetek kapcsán merült fel.

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa már-már tragédiától tart. Itália hosszú tengerpartja gyakorlatilag egyetlen szélesre tárt ajtó, mondhatni az embercsempészet paradicsoma, persze csakis és kizárólag a csempészek számára. Nekik az a lényeg, hogy aki valahol Észak-Afrikában lélekvesztőre száll, előtte leperkálja a viteldíjat. Hogy aztán mi történik vele – tengerbe fullad-e, avagy „célba” ér -, az már nem annyira érdekli őket. A halott pénze ugyanannyit kóstál, mint az élőé, a biznisz, az biznisz, a többi legyen Európa dolga.

Van az úgy, hogy az embert elkezdik érdekelni a világ dolgai. Először hajlamos elfogadni a leegyszerűsítő, konspiráció-szagú elméleteket, melyek a feltételezetten természetes intellektuális hajlammal szemben tuskószagú megoldásokat kínálnak a sokismeretlenes egyenletekre. A „one-size-fits-all” korszak után következik a különböző vélemények és magyarázatok univerzumának megismerése. Az ember ilyenkor azt gondolja (magáról), hogy kiemelkedett a múlt susnyásából és kellőképpen tudományos hangulata megengedi a részleteken, a szakmai (al)kérdéseken történő bíbelődés kulturális nagyvonalúságát. Hisz az mégsem lehet, hogy bonyolultnak és összetettnek látszó problémakörökre a józan észen alapuló, az értelmiség által „primitívnek” tételezett magyarázatok adhatók – az nem lehet, hogy a semmiről írtak és szerkesztettek tengernyi irodalmat tudósok, akadémikusok, szakértők.