Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Amerika választ

“A szabadság földje, a bátrak hazája.” Az amerikai himnusz refrénje jól mutatja, miről döntenek az amerikaiak: A szabadságról. Make America Great Again!

A mainstream elit azt hitte, hogy Donald Trump elnökké választása egy “véletlen”, amit a mostani elnökválasztáson majd helyre tudnak hozni. Ahogy négy éve a Brexit megteremtette az EU alternatíváját, úgy teremtette meg “nagyban” Trump elnök a Kínának kedvező spontán globalizáció alternatíváját.

Mivel a globalizáció jelenlegi formája nyugaton már csak a multiknak, spekulánsoknak és az általuk kitartott transznacionális (politikai, tudományos, NGO és média) eliteknek kedvez, egy működőképes alternatíva idővel vonzóvá válhatna és véget vetne az alternatíva nélküliség (TINA) neoliberális dogmájának.

Az angolszász világban ötszáz éve gyorsabban járnak az órák. Ami ott történik, idővel nálunk is valóság lesz. Pontosabban Európában, hiszen Steve Bannon szerint Magyarország már 2010 óta az új irányba tart, mivel “Orbán Viktor Trump volt Trump előtt”, vagyis azt a patrióta és szuverenista politikát valósítja meg, mint 2017. január 20-a óta Trump elnök.

Ez nem Photoshop.


Berzi Gergely
Berzi Gergely nemzetközi szakértő

Sanders nem nyerhet

Valódi előválasztás helyett előre megírt forgatókönyv szerint zajló roncsderbit kaptak a demokrata választók. Nyílt versenyt egyedül Sanders akart, de ő is pontosan érti, miért őt akarja mindenki lesodorni a pályáról: hogy az elit jelöltje, Biden elsőként döcöghessen át a célvonalon rozzant járgányával.

Az elnökjelöltségre pályázó demokraták mezőnye idén rendkívül gyenge. Joe Biden veterán politikusként és a baloldalon máig rendkívül népszerű Barack Obama alelnökeként eleinte kiemelkedni látszott a kínálatból. Ám azóta hibát hibára halmoz. Könnyen dühbe gurul, és emiatt rendszeresen inzultálja a tőle kérdező választókat. Politikai karrierjét végigkísérik a szerencsétlen fogalmazások és elszólások, de sokak szerint kora előrehaladtával romlik a helyzet. Legutóbb kínos módon belezavarodott az amerikai történelem egyik legfontosabb mondatába.

A szocialista és a nyílt verseny

Biden gyenge produkciója és más mérsékelt indulók kezdeti jó eredményei miatt február folyamán már úgy tűnt, hogy Bernie Sanders ellenszélben is eséllyel küzd a demokrata elnökjelöltségért. Sokan már új favoritnak kiáltották ki, és a média erre fogékony része meg is kezdte a közvélemény érzékenyítését a szocializmus – Amerikában eddig teljesen idegen – eszméje iránt.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Mit hoz 2020? 

A 2019-es év értékelését Kiszelly Zoltán már elvégezte helyettem, nekem maradt a kockázatosabb feladat, a jóslás.

Korábban akár tíz-húsz éves prognózisokat is bátran készítettek az elemzők, ma viszont egy évre is nehéz előre látni. A világ turbulenssé vált, egyre bizonytalanabb megmondani, mi várható, akár csak a következő 12 hónapban. Ennek ellenére, részben az intellektuális játék kedvéért, kísérletet teszek arra, hogy előrejelzést adjak a nyugati világ 2020-as évéről, vállalva annak kockázatát, hogy mellélövök.

1. Ha olimpiai év van, márpedig 2020 az lesz, akkor elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban. Az egyik oldalon ott van Donald Trump, aki még júniusban bejelentette, hogy újraindul az elnökségért. Trump elnöknek egyelőre két főbb kihívója akadt a republikánus előválasztáson Joe Walsh, volt illinois-i képviselő és Bill Weld, korábbi massachusetts-i kormányzó személyében. A decemberi közvélemény-kutatások szerint Trumpnak nem sok félnivalója van, a republikánus szavazók túlnyomó többsége ugyanis őt támogatja: felmérésenként változik, hogy Trump elnököt a republikánus szavazók 91, vagy „csak” 83 százaléka támogatja, szemben a pár százalékponton álló kihívóival. 

A másik oldalon pedig ott kígyózik a demokrata elnökjelölt-aspiránsok hosszú sora, amely a korábbi 29-ről mostanra 15 főre mérséklődött. Nincs könnyű dolga a demokrata szavazóknak a Trump-fóbiás jelöltek közti választásban, akiket kampányígéreteik alapján csak az különböztet meg egymástól, hogy hol helyezkednek el a szocialista-kommunista skálán: csak kicsit komcsik, vagy úgy igazán. Például, a demokrata szavazók körében jelenleg a második helyen álló Bernie Sanders elnökválasztási programja az elkövetkező tíz évben az amerikai választópolgárok 97 billió dollárjába kerülne, miközben az állami kiadások a GDP 70 százalékára növekednének, az amerikai munkavállalók kb. 50 százaléka állami alkalmazottá válna, és az éves költségvetési hiány a GDP 30 százalékára ugrana. A demokraták Szent Grálja, az impeachment eljárás mindeddig alkalmatlan politikai fegyvernek bizonyult, így a 2020-as elnökválasztás esélyese Donald Trump.

2. Németország jó ideje olyan, mintha néhány hibernált NDK-s vezető irányítaná. A lassan 15 éve kormányzó kancellár asszony nyilvános rendezvényeken már csak üldögél, hogy elkerülje a kínos és a nyilvánosság számára fel nem tárt eredetű remegést, az utóbbi időben ugyanis az is kérdéses, hogy feljut-e egyáltalán a szónoki emelvényre. A Merkel-éra olyan, mint a hosszúra nyúlt szentbeszéd: a mise már véget ért, csak a tiszteletes még nem hagyta abba.

A válságjelek egyre szaporodnak a németeknél: gazdaságuk földbe állt, mint a gerely, miközben vagyonokat ölnek a migránsok eltartásába. A CDU és az SPD támogatottsági görbéje monoton csökkenő függvényre emlékeztet, Macron elnök pedig egyre gyakrabban és egyre merészebben szúr oda az ősi rivális németeknek. Ám egyelőre Németország csak némán áll, mint Bud Spencer a bunyó első két percében, miközben székeket törnek szét a hátán. Érzésem szerint nem sokáig. Németország változni fog. 2020-ban meglátjuk, milyen irányú lesz ez a változás.

3. Boris Johnson, a liberális média által lesajnált brit miniszterelnök (akinek már októberben illett volna megbuknia) briliáns taktikai húzással egy, a Brexitről szóló második népszavazássá változtatta az előre hozott parlamenti választásokat. Az angol választási rendszer sajátosságai és a brit Munkáspárt elképesztő bénázása az elmúlt 30 év legnagyobb győzelmét hozta Boris Johnson pártjának és a Brexit ügyének. A britek 2020-ban, négy évvel az elszabotált népszavazás után végre kilépnek az Unióból és – a liberális médiahiszti és siránkozás ellenére – nem fognak összeomlani. A kilépés meglepően simán fog megtörténni. Ne feledjük, ez Churchill országa, vállaltak már nyílt konfliktust Napóleonnal és Hitlerrel, a brüsszeli bürokraták sem jelenthetnek számukra problémát.

("Mindig bölcs dolog előre nézni; de nehéz messzebbre tekinteni, mint ameddig ellátunk." /Winston Churchill)


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Kongresszusok ideje

A bukott ellenzéki pártok egymás után tartják kongresszusukat. A Jobbik, LMP és a Momentum után most a szocialisták következnek. Az eredménygörbéjüket nézve a versenyszférában a legtöbbjüket már régen felszámolták volna.

“Vesztes csapaton ne változtass!” – mintha a legtöbb ellenzéki párt ezt a mottót követné, és ragaszkodna sorozatban harmadszor vesztes csapatához, és ami sokkal rosszabb, vesztes stratégiájához. A kormányoldalt támogatók számára persze ez jó hír, hiszen “számítunk” az ellenzékre a következő, 2022-es választásnál is.

Közhely, de igaz, hogy az ellenzéki pártok szerepét a balliberális média és egy tucatnyi kőkeményen politizáló NGO vette át. Azoknál nem tartanak kongresszust, és nem kell a “szorgos, ám borzalmas” tagsággal sem vesződni. Georgie bácsi, vagy Brüsszel fizet, a droidok tudják a dolgukat.

Tévedés, hogy az ellenzéki pártok tele lennének a “NER ügynökeivel”. Ellenzéki pártjaink és politikusaink szerintem maguktól olyanok, mint a viccbeli pokol magyar lakói, akik egymást rántják vissza az üstbe, amikor az egyik éppen ki akar mászni a purgatóriumból.