Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A borsodi választás tanulságai

Minden szempontból az ellenzéknek kedvezett a tegnapi időközi választás. Erről valószínűleg az ellenzéki vezetők is meg voltak győződve, hiszen már jó előre győzelmet kommunikáltak.

A 2018-as választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú egyéni választókerülete – ahol most az időközi választásra sor került – az egyik legerősebb jobbikos körzet volt. A két és fél évvel ezelőtti országgyűlési választáson alig egy százalékpontnyi különbség volt a kormánypárti szavazatok és az ellenzéki jelöltekre leadott voksok között.

Az is segíteni látszott az ellenzéket, hogy a ciklus félidejénél került sor erre az időközi választásra – ez az időzítés hagyományosan mindig az ellenzéknek kedvez. Emlékezzünk csak vissza az előző ciklusban a tapolcai, a veszprémi és az újpesti időközi választásokra, amelyeket az ellenzék nyert meg. Ráadásul a járvány egész Európa és Magyarország gazdaságát is negatívan befolyásolja – ez a helyzet sem a kormánynak kedvez.

Továbbá, az ellenzék egy tapasztalt jelöltet indított – Biró László már 2018-ban is indult a 6. számú választókerületben a Jobbik színeiben –, a Fidesz pedig a szimpatikus, de újoncnak számító Koncz Zsófiát.

Lélektanilag is kedvező volt az ellenzék helyzete, hiszen ők egy rövid tőmondatban megfogalmazható tétet tudtak adni a választásnak: Bontsuk le a kétharmadot!

Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes, Márky-Zay Péter, Jakab Péter és Biró László közösen kampányolnak a választás előtti napon. 

Mi történt ehhez képest tegnap a borsodi 6. számú egyéni választókerületben?


Galló Béla
Galló Béla politológus

Ismerős a spájzban

Ha valaki egyszer komolyan összehasonlítaná az egykori nómenklatúra krémjének szerepét a Lajtától keletre lezajlott rendszercserékben, érdekes különbségeknek és párhuzamoknak juthatna nyomára.

Például, hogy bár aligha volt két egyforma átmentési technika, a sikeresség egyaránt közös tulajdonságuk. Nincs olyan ország errefelé, amelyben a nómenklatúra felső szegmense ne került volna többé-kevésbé megint meghatározó (közéleti, gazdasági, média és kulturális) pozíciókba, ami azért históriai brancs-teljesítmény. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, mondta az emiatt berzenkedőknek egykor Antal József, de hát nem tetszettek. Még a régió egyetlen „forradalmát” is az ottani nómenklatúra időben eszmélő része (Romániában, a Securitate) csinálta. (Némi külső rásegítéssel, ám ez most mindegy). 

A nómenklatúra-brancs pontos története ezzel együtt korántsem fekete-fehér. Mindenki nem lehetett átmentő. Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Hodorkovszkij (Komszomol!) egyaránt a szovjet felső-nómenklatúra részei voltak, mégis micsoda eltérő sorsok és életutak! Nálunk elég Pozsgay Imre, Biszku Béla,Grósz Károly, Gyurcsány Ferenc nevét kimondani, és a leegyszerűsítések máris semmivé foszlanak. Szembetűnő továbbá, hogy a kommunista pártok egykori - biológiailag is lecsengő - prominensei helyett mindenütt főleg a második, vonal, s még inkább ifjúsági szervezeteik figurái nyomultak előtérbe. Az ósdi elvtársak visszahúzódtak komfortzónájukba, s jött a saját zseb ideológiájú KISZ-vezetői sereg.    


Galló Béla
Galló Béla politológus

Következmények

Pecunia non olet (a pénznek nincs szaga), s kiderült, hogy a voksnak sincsen. Az ideológiákat (főleg ha cserélhető matricaként használatosak), felülírhatja a sok kocsi sokra megy matekja.

Nem az a lényeg, ki vagy, mi vagy, hanem, hogy kit gyűlölsz. Mert ha te is azt, akit én, akkor őt kell megölni, más nem számít, gyerünk. Ellenségünk ellensége a barátunk, majd ha előttünk fekszik a közösen kivitelezett hulla, ismét egymásnak eshetünk. 

Régi módi ez, Mikszáth, többek közt, például elég sokat írt már erről, valaki talán kézbe vehetett mostanság egy Mikszáth-kötetet.  

Az önkormányzati választásokon a sok kis ellenzéki tűz közösen nyelvelve protestált a kormány ellen, ennek okain a Fidesznek nyilvánvalóan el kell gondolkodnia. De túl ezen a közös lobogáson, mire is szavaztak vajon?   

Ez már fogósabb kérdés.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Egységben az erő

Az ellenzéki politizálás minden lépésével közelebb kerül a szórakoztatóiparhoz.

Műfajilag talán a commedia dell’arte nemes hagyományához közelítenek leginkább, ott is a kötelező karakterek játékát színesítik az improvizációk. Az összefogás, a szent szó mögött furcsa dolgokat tapasztalhat a külső szemlélő. Minden beszéd, minden megjelenés ezzel a szóval kezdődik és ezzel is ér véget, ám a kezdet és a vég között egymás csepülése van, szinte kötelező módon. Miért van ez így?

Hiszen, bármily furcsa is, alapvetően igazuk van. Egy kétosztatúra tervezett politikai rendszerben a kisebb-nagyobb pártok csak vergődni tudnak. Ha valóban ki akarják hívnia a jól szervezett, egységes kormánypártokat, akkor nekik is jól szervezett és egységes politikai alakulatra lenne szükségük. Az alapvető kérdés csak az, hogy miért nincs egy ilyen ellenzéki erő. A politikai logika – amire állandóan hivatkoznak – azt diktálná, hogy Fidesszel szemben egy másik pártnak kéne állni, hogy a siker reményében induljanak. Miért nem teszik ezt?