Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Gyurgyák szerint a világ II.

Folytassuk tehát a hübrisszel.

(Az írás első része itt olvasható.)

A hübrisz görög szó és többnyire a felfuvalkodott, gőgös emberekre használják, akik nincsenek tisztában saját valós jelentőségükkel, súlyukkal ezért aztán olyan cselekedetekre ragadtatják magukat, melyek visszaütnek rájuk. Mielőtt rátérnénk a gyurgyákiáda elemzésére még egyszer szögezzük le: a hübrisz meglétét és munkáját a szerző abból, a sehol sem bizonyított feltételezéséből vezeti le, hogy Orbán Viktor a hatalom megszállottja és emiatt válik önmaga hübriszének áldozatává.

Itt tetten érhetjük az ősi toposzt, melyben a gaz diktátor elbízva magát önsorsrontóvá válik. Gyurgyák – aki hisz a romantikus irodalmi feldolgozásokban – hiszi, hogy Orbánt is elöntötte már a hübrisz, ami majd az irodalmi szabályok szerint, a vesztét okozza. Ám azt is tudnunk kell, hogy „a gonoszság megbűnhődik”, mint befejezés, pusztán irodalom. A valóságban egyáltalán nem bizonyosan következik be. Hitler például öngyilkos lett, hogy elkerülje a felelősségre vonást, Sztálin ugyanakkor népe rajongó tiszteletétől övezve, ágyban, párnák között hunyt el. A történelem nem ismeri az igazságosságot, azt csak a túlolvasott értelmiségiek képzelik bele.

Hübrisz 1

Itt azt olvashatjuk – a haladás híveinek véleményével tökéletesen egyező módon – hogy hazánk kicsi ország. Mondhatnók nyamvadt. És mint ilyennek, a feltételezett diktátora is hasonlóan kicsi és nyamvadt. Kis ország, kis diktátor. Mármost Orbán ambíciói – szerinte – éppen ezért túlzottak „És csillapíthatatlan nagyravágyására nem fog-e rámenni – mint annyiszor történelmünk során – az ország?” Hogy jól értsük, a miniszterelnök nem azért keveredett konfliktusba Európa uraival, mert a magyarság eminens érdekeit képviselte, – mely érdekek természetesen ütköznek más érdekekkel – hanem mert csillapíthatatlanul nagyravágyó. Hogy miért az? Csak. Mert Gyurgyák mondja és ő ezt (is) tudja. Amúgy, hogy miképpen menne rá az ország, azt nem tudom; tán hadat üzenünk valakinek.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Gyurgyák szerint a világ

Nem nagyon olvasgattam eddig Gyurgyák János munkáit. Olvastam, valaha régen, pár tanulmányát és arra a megállapításra jutottam, hogy egy közepesen gondolattalan, ám művelt esszéistával van dolgom, akinek a véleménye nem érdekel.

Az utóbbi napokban aztán a szemem elé került – mit került: tolták – több cikke is. Különösen az utóbbi a „A magyar elit elcecíliásodása és más rendszertünetek” című gondolkodtatott el, mert benne, mint cseppben tenger, tükröződik az ellenzék teljes világa, illetve az a retorikai módszertan, amivel világukat el akarják hitetni velünk.

Mindenek előtt néhány szó a szerzőről. Gyurgyák a Fidesz alapítói közé tartozik, maga írja, hogy egy időben Orbán Viktort a barátai között tartotta számon. Együtt dolgoztak a Századvégnél, ahonnan kivált a mai Ozirisz kiadó, melynek Gyurgyák a vezetője és a tulajdonosa is. A dorogi bányász fiából milliomos vállalkozó lett, nem kis mértékben a kormány által a kiadónak juttatott milliárdoknak köszönhetően. (Ez később még fontos lesz) Mára teljes fordulatot hajtott végre és magát immár a „konzervatív” csoportba sorolja, bármit jelentsen is ez. Megnyilvánulásai, interjúi viszont azt sugallják, hogy gyakorlatilag teljes nézetazonosság áll fenn közte és a haladó ellenzék között. Nagy respektussal is rendelkezik arrafelé, hiszen a ritkaságok értékesek, márpedig a jobboldali táborban – néhány széllelbélelt skriblertől eltekintve – ritka az átálló. A szóban forgó művel kapcsoltban is kizárólag ájult laudációkat olvashattunk a haladó sajtóban. Ennyit a szerzőről, és most lássuk a művet magát.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Gyurcsány forever 2.

A halottkém azon még tűnődhet kicsit, vajon ez még a tetszhalál-e, vagy immár az agónia vége, de akár így, akár úgy, Gyurcsány megmarkolta a kalapácsot, beillesztette az utolsó szöget az MSZP koporsójába.

Közben persze szépen dúdol is nekik, esélyt ajánlva, hogy a szocialisták hasznosabb – értsd: élelmesebb - része nála találjon menedékre. Aki nem, az vessen magára, arra földet rá.

Régi folyamat ez, a végét azonban már a kezdet kezdetén lehetett (volna) látni. Csakhogy igen kevesen látták előre, ahogy mondani szokás, egy kézen meg lehet számolni őket. (Dokument jeszty: annak idején magam is sokszor és sokat írtam erről.)

Gyurcsány, mint a későkádári nómenklatúra reprezentatív újtőkés figurája eleve el akarta foglalni s a maga képére kívánta gyúrni a pártot. Végül ez (teljesen) nem sikerült neki, ám volt egy B-terve is. Amikor az MSZP-ből jókora darabot kiharapva, megalapította a Demokratikus Koalíciót, fél szemmel már akkor is a maradékra sandított. Nem sejthette persze, hogy a szocialisták exponenciális sebességgel száguldanak lefelé a lejtőn, a felkészült Mesterházytól, Botkán át ilyen hamar eljutnak szegény Tóth Bertalan „elnöki” pozíciójáig.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Fotelpolitika

Roppant érdekes figyelni, miként alakítja át a politizálást és ezzel együtt magát a demokráciát is a tömegmédia, azon belül pedig az ún. közösségi média.

Az elmélkedés apropóját egy hír adja, melyet a Népszava című kiadvány tett közzé „Ennyit a választás ellenőrzéséről: Nem jönnek az EBESZ-megfigyelők, és az ellenzéknek is alig lesznek delegáltjai” címmel. A cikk arról szól, hogy az EBESZ nem küld Magyarországra választási megfigyelőket. Pedig, mint elkeseredetten megjegyzik: „Ujhelyi Istvánnal, a DK-s Niedermüller Péterrel és a Momentumos Cseh Katalinnal” kifejezetten kérték ezt, tekintettel a „választási visszaélésekre”, melyeket szerintük már az ügyészség is elismert. Ugyanebben a cikkben az is szerepel, hogy az ellenzéki pártok a több mint tízezer választókörbe csak 1500 megfigyelőt jelöltek. Szemben a mintegy 180000 jelölhetővel. Pedig – mint maguk állítják – ők legalább a választók felét, ha nem a többségét képviselik.

A cikkből az derül ki, hogy az ellenzéki pártok azt szeretnék, az EBESZ végezze el azt a munkát, amit ők nem tudnak, vagy nem is akarnak. Pedig hát nem az EBESZ akar választásokat nyerni, hanem ők, így tán elvárható lenne, hogy tegyenek is érte valamit. Fura helyzet ez. Kétségtelen, hogy a választókörben üldögélni egész nap egyáltalán nem szórakoztató dolog. Az esetek 99%-ban nem történik semmi, van egy pár részeg, esetleg rosszul lesz valaki – ennyi az összes esemény. Nem is csoda, ha kevesen vállalják, valami olyan személyes elköteleződés kéne hozzá, amivel az ellenzéki szavazók – úgy tűnik – egyre kevésbé rendelkeznek.

Valaha – a Facebook előtti időkben – ha valaki részt kívánt venni a politikai életben, akkor gyűlésekre kellett járnia, esetleg tüntethetett az utcán és nem utolsósorban, beléphetett valamelyik pártba. Ezen lehetőségek mindegyike valamilyen személyes részvételt igényelt. Oda kellett menni, ahol az eseményekre valamilyen hatást akartunk gyakorolni és ez természetesen némi erőfeszítést, mi több, kockáztatást igényelt. Egy utcai tüntetésen ki tudja mi minden történhet. Aki a fotelben üldögélést részesítette előnybe, az bizony kimaradt a közvetlen politikaalakítás lehetőségéből. Mára ez a helyzet megváltozott.