Mint mondta, nem erről, hanem sokkal égetőbb kérdésekről kéne beszélni, mint például arról, hogy a budapesti elővárosi közlekedés „összeomlott”. Elgondolkodtatott a dolog, úgy tűnt lemaradtam valamiről. Mivel nem vagyok budapesti, gyorsan megnéztem és azt találtam, hogy az agglomerációban élő, mintegy 4 millió ember összesen 58 millió utazást hajtott végre az elmúlt évben és az utazók száma töretlenül nő. Ha ez az „összeomlás”, akkor vajon mi lehet a siker?

Miért mond valaki ekkora marhaságot? Félreértés ne essék, ahogyan én ismerem a dolgot, bizonyára lehetnének tisztábbak a kocsik, működhetne a légkondi, lehetnének pontosabbak a vonatok és így tovább. Olyan dolgok ezek, melyek érdeklődésre tarthatnak számot az érintettek között és ezért népszerűséget szerezhet az, aki beszél róluk és kijavításuk lehetőségeiről. De nem. Összeomlott. Azok akik részt vesznek ezekben az utazásokban bizonyára érzékcsalódás áldozatai és tulajdonképpen gyalog mennek, csak nem veszik észre?

A Jobbik kormányra készült. Vona Gábor már 2010-ben és 2014-ben is kormányra akart kerülni, ám a szavazók akkor sem támogatták a törekvését. A valóságtól való elrugaszkodást mutatja Simicska Ádám 2017 márciusi helyzetmegítélése is, miszerint csak az a kérdés, hogy a Jobbiknak kétharmada lesz-e 2018-ban? A Simicska fiú azóta már Amerikában van, a Jobbik pedig szabadesésben.

Gödörben.

2010 őszén Gyurcsány az MSZP-n belül platformot alapított, amely egy újabb színt jelentett az akkor több év után először alaposan tönkrevert szocialistákon belül, a célja az volt, hogy Orbán-ellenes népfrontot alakítson a pártjából. Magyarul, minden Fidesz-ellenes balos politikust be akart fogadni a szocik közé, akik ehhez azonban már nem vágtak olyan kedves, mosolygós arcot. Gyurcsány tulajdonképpen azokkal a volt SZDSZ-esekkel is színesítette volna akkori pártját, akiknek segítségével 2004 után szisztematikusan tönkreverte meggyengítette saját szervezetét. 2011-ben aztán platformjával ki is lépett az MSZP-ből és útnak indította a Demokratikus Koalíciót. Azóta is harcol a szocialistákkal, néhány csatát meg is nyert velük szemben, de a most elért 5 százalékos eredményével - amivel önálló frakciót alakíthat a parlamentben - még mindig az MSZP-hez képest is egy jelentéktelen pártocskának nevezhető.

A fő verseny most szombatonként az utca és a parlament között zajlik. A visszalépésekkel érzékenyített ellenzéki szavazói tömböt karizmatikus vezető és politikai struktúra nélkül próbálják meg együtt tartani, mielőtt május elején elkezdődik a parlament, és az ellenzéki tömeg ismét pártatomjaira nem hullik.

A jó ötletekből soha ki nem fogyó fővárosi liberális értelmiség most éppen arra buzdítja a parlamentbe jutott ellenzékieket, hogy bojkottálják a parlament munkáját, amivel a fő versenyt az utca javára billentenék. Az ellenzéki pártok persze érzik, hogy a Kossuth téri dzsemborikon alóluk akarják kiénekelni a szavazókat, ezért lelkesedésük várhatóan csökkenni fog.

Összenőnek?