Kovács István
Kovács István stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ

Szivárványkoalíció? Hagyjuk már!

A hódmezővásárhelyi időközi választás galvanizálta a teljes ellenzéki összefogást vizionálók táborát. Bár a közvéleménykutatási adatokból jelenleg is az látszik, hogy a szivárványkoalíciónak sincs esélye elnyerni a mandátumok többségét, egy rövid időre játszunk el a gondolattal: mi van, ha mégis?

Csak a sajtóhíreket olvasva tényleg úgy tűnhet, hogy minden korábbinál nagyobb az esély a teljes ellenzéki összefogásra. A ballib oldalon régóta meghatározó véleményformálók és sajtótermékek már hónapokkal ezelőtt elhagyták a „demokratikus ellenzék” fordulatot, amellyel a „valódi ellenzékiek” megkülönböztették magukat a Jobbiktól; és a Jobbik is réges-régen elfelejtette már, hogy ki is vezényelte azokat a szemkilövetéseket és lovasrohamokat, amelyek miatt érzett jogos harag párttá kovácsolta a nemzeti radikális mozgalmat. Jelenleg éppen az LMP készül bebizonyítani, hogy nem lehet más a politika, a Momentum pedig… Nos, ha valaki tudja, hogy ők mit akarnak, annak bizonyára tényleg van kristálygömbje.

De lépjünk most túl a ki kivel van és kit utál történeten, ne foglalkozzunk azzal sem, hogy a kis pártok hogyan érik el az 5 %-os küszöböt, ha a visszalépésekkel minimalizálják a töredékszavazataikat, hagyjuk figyelmen kívül a közvéleménykutatásokat, mert jelen írás alternatív univerzumában már április 9. van, a Fidesz-KDNP pedig 99 mandátum megszerzésével elveszítette többségét az Országgyűlésben. Ennek megfelelően az ellenzék 100 mandátumot szerzett, bejutott az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a PM, az Együtt, a Momentum, de még a Liberális Párt is. Persze nem mindegyik szerzett annyi mandátumot, hogy frakciót alakítson, de minden nyertes a saját pártja sikereként értékeli a választásokat a médiában, az Országgyűlés alakuló ülése pedig még olyan messze van. Természetesen a Fidesz is győzelmeként kommunikálja az eredményt, hiszen messze a legtöbb mandátumot szerezték országszerte.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Boby Ewing az MSZP-ben

Amikor egy sorozat ellaposodik és csökken a nézettsége, gyakran egy vendégszínészt kerítenek, vagy visszaírnak a sorozatba egy népszerű karaktert. A Dallasban Boby Ewing, a Barátok köztben Magdi anyus támadt fel, és most éppen Karácsony Gergely játssza el a szocialisták megmentőjének szerepét. Elődje, Bajnai Gordon az elbukott választás után rögvest ki is lépett a szerepből.

Táncolt az MSZP kongresszus. Persze a csoportképen azok voltak láthatóan vidámabbak, akiknek előkelő hely jutott, mint a kvótapárt két biztos befutó női politikusa, Kunhalmi Ágnes és Gurmai Zita. Az első tíz helyén ne is keressünk további nőket, a gender tudatosságot a lista egészén kell számon kérni, hangzik a szigorú hivatalos válasz.

A baloldal megmentője visszatért. 


Galló Béla
Galló Béla politológus

PirosZöld

Nagyjából körvonalazódik már, hogy 2018 tavaszát követően milyen versenyfutásra számíthatunk az úgynevezett baloldalon.

A kormányváltás kirakatpolitikája mögött valójában régen megkezdődött már a helyezkedés, hogy aztán április 8-a után minden baloldali szereplő a lehető legkedvezőbb start-pozícióhoz jusson.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Coming out

Minap egy tv-szereplésem után igencsak kiérdemeltem néhány blogger kitüntető figyelmét, s noha érdeklődésünk korántsem kölcsönös, pár megjegyzést mégis fűznék ehhez.

Félrenézni valamit emberi jog, gyakran előfordul, és a csúsztatásoknak sincs hírértékük. Névvel ellátott tévedéseik nyomán azonban orcátlan kommentelők bátor hada zúdult rám, s azt pattogják, hogy a baloldal árulója vagyok. Nem ilyen szépen mondják, de hát az orcátlansághoz ritkán járul stílusérzék.

Legyinthetnék rájuk, mondván, műfajuknak eleve az a funkciója, hogy ezen keresztül, akár egy leeresztő csatornán, szagosan távozzék a közéleti fölösleg. Csak hát senkinek sem kötelező tudnia, mi is hangzott el egy (visszanézhető) reggeli tévéműsorban, ezért foglalom itt röviden össze.

A migrációról kérdeztek, annak apropóján, hogy a sokszínű ellenzék rendkívüli parlamenti ülésen kívánta szóvá tenni kifogásait. Történetesen azt, hogy a kormány oltalmazottként befogadott kb. másfél ezer tényleges menekültet, miközben egész kampánystratégiáját a zéró-összegű befogadás üzenetére építi.

Próbáltam elmagyarázni, van némi különbség a közvetlen életveszély elől menekülő, kötelezően oltalmazandó személy valamint a gazdasági megfontolásból (esetleg csak átmeneti) migráns és a bevándorló között. Továbbá, hogy az Európába mindeddig jószerivel ellenőrizetlenül áramló tömegeket milyen nehéz e három kategória alapján rigorózusan megkülönböztetni, hiszen a kérdezőknek mindenki azt mond, amit akar, s ily módon a politika akár manipulálhat is velük. Akár még, horribile dictu, a magyar belpolitika és közvélemény szereplői is.

„Kritikusaim” ezzel szemben azt állítják, a migrációt szerintem az ellenzék emelte kampánytémává.

Legnagyobb sajnálatomra ennél azonban sokkal keményebbet és pontosabbat mondtam.