Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Pedig még annyi jó ötletük lett volna

Vége a hónapok óta tartó pszichikai hadviselésnek. Az ellenzék agresszív, külföldről finanszírozott, lejárató kampánya nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz-szavazók megtámadva érezték azokat az értékeket és eredményeket, amiket az Orbán-kormány az elmúlt években képviselt és elért.

Ebben a kampányban nem egy párt vagy pártok álltak szemben a Fidesszel, hanem háttérbe húzódó milliárdosok, brüsszeli és berlini bürokraták, közösségi médiumok algoritmusai és arctalan médiamunkások.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A futóbolond

A magyar nyelv egyik igen kifejező jelzője a futóbolond, egyesül benne a zavart elme és az ebből fakadó értelmetlen, túlmozgásos aktivizmus.

Ilyen szereplő bőségesen akad a magyar közéletben, hiszen két dolog is kedvez elszaporodásuknak. Az egyik az általános értelmiségi nívótlanság, ami az elemi logika és józan ész tagadásában nyilvánul meg, a másik pedig a szinte határtalanná növekedett közlési lehetőség. Az oktalanságnak valóságos matadorai keletkeznek, a közélet hulló- és állócsillagai, akik monomániáikat és az abból levonható „következtetéseiket” folyamatosan osztják meg velünk. Egy ilyen alakról szólnék alább.

Béndek Péter régi kedvencem. Egy időben feladtam a küzdelmet és nem írtam róla, egyszerűen belefáradtam a kilátástalan küszködésbe. Most azonban – a választások közeledtével – hősünk aktivizálta magát és temérdek írással kínoz bennünket. Nem tudja visszatartani a tintát. Ez még nem váltotta volna ki belőlem a reflexió igényét, ám olvasom egy zárt csoportban, hogy bizony még a nemzeti oldalon is vannak akik komolyan veszik, mi több, idézik és hivatkoznak rá. A konkrét ok, barátunk legújabb irománya, amely a hangzatos „Miért szavaz egy konzervatív a kormányváltásra?” címet viseli. Nos, nézzük, hogy Béndek szerint miért tesz egy „konzervatív” ilyet. Szeretném előrebocsájtani, hogy nem kívánok egy „Mi a konzervativizmus?” vitát nyitni. Sem a terjedelem, sem pedig az alkalom nem megfelelő erre, továbbá kedvem sincs hozzá. Kizárólag a Béndek által leírt szöveget szeretném szemügyre venni.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Egy kis matek

A magas részvételi arány, mondják a hozzáértők, a lehető legkedvezőbb esély a kormányváltásra. Magasnak a 70 százalék körüli (lehetőleg fölötti) részvétel minősül, ilyenre a hét eddigi alkalom közül egyszer, 2002-ben volt példa, az akkor még kétfordulós választáson.

A magas részvételi arány, mondják a hozzáértők, a lehető legkedvezőbb esély a kormányváltásra. Magasnak a 70 százalék körüli (lehetőleg fölötti) részvétel minősül, ilyenre a hét eddigi alkalom közül egyszer, 2002-ben volt példa, az akkor még kétfordulós választáson. Az első fordulóban a jogosultaknak akkor 70,53, a másodikban 73,51 százaléka szavazott. Érdekes volt ez abból a szempontból is, hogy a második fordulóban általában (egy kivétellel) mindig kisebbnek bizonyult a szavazói hajlandóság.

2014-ben az első egyfordulós választási szisztémában 61, 24 százalék ment el voksolni, ez volt a második legalacsonyabb részvételi arány a rendszerváltozás után. Ennél is kevesebbet 1998-ban regisztrálhattak, pontosan 56,26 százalékot. (Megjegyzendő, hogy a továbbiakban az egyfordulós rendszert a kétfordulós szisztéma első – általában magasabb – részvételi adataival érdemes összehasonlítani.)


Kovács István
Kovács István stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ

Szivárványkoalíció? Hagyjuk már!

A hódmezővásárhelyi időközi választás galvanizálta a teljes ellenzéki összefogást vizionálók táborát. Bár a közvéleménykutatási adatokból jelenleg is az látszik, hogy a szivárványkoalíciónak sincs esélye elnyerni a mandátumok többségét, egy rövid időre játszunk el a gondolattal: mi van, ha mégis?

Csak a sajtóhíreket olvasva tényleg úgy tűnhet, hogy minden korábbinál nagyobb az esély a teljes ellenzéki összefogásra. A ballib oldalon régóta meghatározó véleményformálók és sajtótermékek már hónapokkal ezelőtt elhagyták a „demokratikus ellenzék” fordulatot, amellyel a „valódi ellenzékiek” megkülönböztették magukat a Jobbiktól; és a Jobbik is réges-régen elfelejtette már, hogy ki is vezényelte azokat a szemkilövetéseket és lovasrohamokat, amelyek miatt érzett jogos harag párttá kovácsolta a nemzeti radikális mozgalmat. Jelenleg éppen az LMP készül bebizonyítani, hogy nem lehet más a politika, a Momentum pedig… Nos, ha valaki tudja, hogy ők mit akarnak, annak bizonyára tényleg van kristálygömbje.

De lépjünk most túl a ki kivel van és kit utál történeten, ne foglalkozzunk azzal sem, hogy a kis pártok hogyan érik el az 5 %-os küszöböt, ha a visszalépésekkel minimalizálják a töredékszavazataikat, hagyjuk figyelmen kívül a közvéleménykutatásokat, mert jelen írás alternatív univerzumában már április 9. van, a Fidesz-KDNP pedig 99 mandátum megszerzésével elveszítette többségét az Országgyűlésben. Ennek megfelelően az ellenzék 100 mandátumot szerzett, bejutott az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a PM, az Együtt, a Momentum, de még a Liberális Párt is. Persze nem mindegyik szerzett annyi mandátumot, hogy frakciót alakítson, de minden nyertes a saját pártja sikereként értékeli a választásokat a médiában, az Országgyűlés alakuló ülése pedig még olyan messze van. Természetesen a Fidesz is győzelmeként kommunikálja az eredményt, hiszen messze a legtöbb mandátumot szerezték országszerte.