előválasztás” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 5

Baloldali vetélkedő újratöltve

2018. november 15.

Lánczi Tamás

politológus

A balliberális pártok úgy döntöttek, ismét nekifutnak az előválasztásnak, pontosabban az előválasztás előkészítésének. A „csodafegyvert” már a 2014-es és az idei országgyűlési választás előtt is megpróbálták bevetni, de ez sajnos egyik alkalommal sem jött össze.

Immáron harmadszorra lehetük szemtanúi a már jól begyakorlott pávatáncnak, most épp a főpolgármester-választás kapcsán. A koreográfia változatlan: mindenki úgy tesz, mintha ő lenne az előválasztás legelkötelezettebb híve, csak hát azok a fránya részletkérdések. Karácsony Gergely és Horváth Csaba még október elején leszögezték, hogy ha lenne előválasztás, akkor azon bizony szívesen indulna a Párbeszéd és az MSZP is. Néhány héttel később, november elején Puzsér Róbert egy Facebook-posztban jelentette be, hogy ő is készséggel részt vesz az előválasztáson – ha lesz. Gyurcsány Ferenc először azt mondta, szívesen megmérettetik magukat egy valódi versenyen, néhány nappal ezelőtt azonban már „agyrémként” jellemezte az ötletet.

Teljes cikk

Rászámolás

2019. április 08.

Lánczi Tamás

politológus

Gyenge kezdés után erős visszaesés. Így jellemezhetjük a 2019-es budapesti önkormányzati választás ellenzéki főpolgármester-jelöltjei közti előválasztási procedúrát.

Az előválasztás első fordulóját az MSZP kezdeményezésére még február elején tartották. Karácsony Gergely és Horváth Csaba ütközetéből – siralmasan alacsony részvétel mellett – végül a Párbeszéd politikusa került ki győztesen. Az MSZP-P összefogást, valamint a DK-t és a Szolidaritást így Karácsony Gergely fogja képviselni az előválasztás második fordulójában, amelyen – legalábbis elméletben – Puzsér Róberttel fog megküzdeni, akit az LMP és a Jobbik támogat. A Momentum úgy döntött, nem állít saját jelöltet, hanem beáll a győztes mögé. A Jobbik részvételéről egyébként még mindig nem sikerült döntést hoznia az ellenzéki pártoknak, de ez az elmúlt napok fejleményeinek tükrében szinte részletkérdésnek tűnik.

Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy az előválasztás második fordulója, a Karácsony-Puzsér ütközet elmarad. A hétvégén az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum megállapodott arról, hogy közösen indulnak az őszi önkormányzati választásokon, és meg is nevezték a közös kerületi polgármesterjelölteket. A dolog szépséghibája, hogy erről elfelejtették értesíteni az előválasztás további résztvevőit, az LMP-t, a Jobbikot és Puzsér Róbertet. Így hát beindult a szokásos cicaharc, gyakorlatilag ugyanazzal a forgatókönyvvel, mint az összes eddigi ellenzéki összefogósdi. Puzsér stábja vasárnap este közölte Karácsony Gergellyel, hogy felfüggesztik a tárgyalásokat, vagyis gyakorlatilag kiszállnak az előválasztásból, és Puzsér önállóan nekifut a választásnak. Az LMP nem fogadta el az MSZP-P-től kapott ajánlatot, mert az alapján kevesebb kerületben állíthatna jelöltet, mint Gyurcsányék. Karácsony Gergely egy Facebook bejegyzésben így kommentálta a fejleményeket: „Aki jön az jön, aki nem az nem.”

Teljes cikk

Galló Béla

politológus

Nem falta be

2019. június 27.

„Befalom az egész világot!”, mosolygott szelíden, liberálisan Kálmán Olga egy hete az egyik képeslap címoldalán, de a fenyegető mutatványt részlegesen sem tudta valóra váltani.

Még egy kicsinyke, Karácsonyi szeletét sem tudta befalni széles e világnak, pedig nagy-nagy örömet okozott volna ezzel Gyurcsány Ferencnek és nejének (kinek ugyancsak „iszonyatosak” az ambíciói), s akik megálmodták őt, mint politikust.

Elsiették.

Illetve dehogy siették el.

Hiszen eleve amolyan lakmusz-papírként használták csak, belógatták a zavarosba, hátha a Dk színeit hozza ki belőle.

Csakhogy a lakmusz elsüllyedt.

Teljes cikk

Berzi Gergely

nemzetközi szakértő

Sanders nem nyerhet

2020. március 05.

Valódi előválasztás helyett előre megírt forgatókönyv szerint zajló roncsderbit kaptak a demokrata választók. Nyílt versenyt egyedül Sanders akart, de ő is pontosan érti, miért őt akarja mindenki lesodorni a pályáról: hogy az elit jelöltje, Biden elsőként döcöghessen át a célvonalon rozzant járgányával.

Az elnökjelöltségre pályázó demokraták mezőnye idén rendkívül gyenge. Joe Biden veterán politikusként és a baloldalon máig rendkívül népszerű Barack Obama alelnökeként eleinte kiemelkedni látszott a kínálatból. Ám azóta hibát hibára halmoz. Könnyen dühbe gurul, és emiatt rendszeresen inzultálja a tőle kérdező választókat. Politikai karrierjét végigkísérik a szerencsétlen fogalmazások és elszólások, de sokak szerint kora előrehaladtával romlik a helyzet. Legutóbb kínos módon belezavarodott az amerikai történelem egyik legfontosabb mondatába.

A szocialista és a nyílt verseny

Biden gyenge produkciója és más mérsékelt indulók kezdeti jó eredményei miatt február folyamán már úgy tűnt, hogy Bernie Sanders ellenszélben is eséllyel küzd a demokrata elnökjelöltségért. Sokan már új favoritnak kiáltották ki, és a média erre fogékony része meg is kezdte a közvélemény érzékenyítését a szocializmus – Amerikában eddig teljesen idegen – eszméje iránt.

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Szocializmus időseknek és haladóknak

2020. március 11.

A legérdekesebb kérdés az, hogy vajon mi változott meg Amerikában? Miképpen kerülhetett egyáltalán támogatásra az eleddig határozottan elutasított „európai típusú” szocializmus?

Rettentő ovációval fogadta a haladó sajtó Bernie Sanders előválasztási sikerét a vadregényes Nevada államban. A sajtóhírek szerint elsősorban az államban élő hispánok  (értsd: mexikói legális és illegális bevándorlók) szavazatai döntöttek. Ez szép példája annak, miképpen válik a bevándorlás, a bevándorlók számának növekedésével, politikai erővé és alakítja át a befogadó országot, etnográfiai és politikai értelemben is.

A nevezett Bernie Sanders különös figurája az amerikai politikai életnek. Az illető régi motoros, 79 éves és kora ifjúsága óta az amerikai baloldal reménysége. Ezért volt igencsak vicces a Népszava szerzőjének nyelvi leleménye, aki „fiatalosnak” titulálta kampányát. Magát „demokratikus szocialistának” nevezi, ami egy roppant izgalmasan hazug minősítés.

Teljes cikk