Mindeközben belső narrációt hallunk arról, hogy a fiatalember mer őszintén beszélni, és le fogja váltani „Orbán hazug rendszerét”. Egyelőre azonban úgy tűnik, még egy répa megpucolása és feldarabolása is komoly gondokat okoz számára.
(Juhász Péter, az Együtt alelnöke.)
Nem érdekes melyik. Lehetne a sok pártocska közül bármelyik. Mindegyik fölöttébb hajlamos potenciális megváltónak, de legalábbis igazi pártnak képzelni magát.
Most éppen az egyik van soron, holnap, holnapután jön majd egy másik. Ebben az értelemben a baloldal tartalékai kifogyhatatlanok.
A helyzet tragikomikus.
Én is rongáltam plakátot – büszkélkedik tettével az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke, Szigetvári Viktor. A Soros György közreműködésével felfuttatott, majd a választások után a pálya szélére sodródó Együtt utolsó látványos akciója egy hungarocellből készült Orbán-fej előre megfontolt, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rugdosása volt 2013 őszén.
A pártot azóta magára hagyta egyetlen szövetségese, a PM, majd a párt elnöke, Bajnai Gordon és a jelek szerint a maga a szponzor is. A látványos hanyatlás ellenére úgy tűnik, az értelmiségi vandalizmus szelleme továbbra sem aludt ki a kicsi, de agresszív politikai formációban. Abba most ne is menjünk bele, hogy köztéri tárgy rongálására történő felhívás milyen paragrafusokat merít ki, arra ott vannak a jogászok. Van azonban itt egy sokkal súlyosabb probléma.