Miért szurkolnak a világ fővárosaiban olyan sokan Donald Trump újraválasztásáért? Például a Trump-doktrína folytatása miatt, amely éles szakítás a háborúra és demokráciaexportra épülő Clinton-Soros doktrínával.

Steve Bannon: "Orbán Viktor Trump volt Trump előtt."

Nézzük előbb a — remélhetően — múltat. A Clinton és Bush családok által képviselt washingtoni mainstream és a Soros György által képviselt spekulációs tőke közös doktrínája a hitelkihelyezésre neoliberális “értékekre” hivatkozva, kőkemény geopolitikai és stratégiai érdekek mentén avatkoztak be a Világ dolgaiba. Ennek eredménye azonban Kína, Törökország és Irán erősödése lett.

Trump időt nyert a globalista elitekkel vívott harcban, reményt ébresztett a szabadságszerető, patrióta és konzervatív érzelmű emberekben és megmutatta, hogy háború nélkül is lehet változtatni a Világ dolgain.

A legnagyobb változást persze az USA-ban érte el, amelyet szó szerint felrázott. Reagan elnök óta nem volt érdemi reform, az egymást váltó mainstream kormányok alatt beteljesedett az “Amerika hanyatlásáról“ szóló próféciák sora. Az egyetlen szuperhatalom képtelen volt megnyerni és lezárni az iraki és afganisztáni háborút. Az ipari termelés zöme átvándorolt Ázsiába, és Obamáék teszetosza politikája eredményeként Kína egyértelműen az USA fő kihívójává vált, miközben Irán regionális hatalmi álmait kezdte megvalósítani.

Ahogyan világszerte, úgy az USA-ban is csak növekedtek a vagyoni különbségek, miközben az állami oktatás és a közösségi infrastruktúra színvonala egyre csökkent. Volt tehát min változtatni. A Clinton és a Bush családok, valamint a köréjük szerveződő Deep State túlságosan is a Wall Street spekulánsainak uszályába került, így a nálunk is jól ismert baloldali recept szerint előbb jótétemények ígéretével megnyerték a választást, hitelt vettek fel, majd a törlesztésre hivatkozva adót emeltek és megszorításokkal sanyargatták a középosztályt.

Trump elnök megválasztása ezt a sodródást állította meg és fordította jó irányba az országot. Az adócsökkentés gazdasági növekedést hozott, soha ennyi fekete, spanyol ajkú és más kisebbségi csoporthoz tartozó ember nem dolgozott, mint a járványt megelőzően. Ahogy a dagály minden hajót megemel, úgy lett jobb amerikaiak millióinak sorsa.

Elég lesz a lelkesedés?

Az üléspont határozza meg az álláspontot. A németek jóléte felerészben az exporttól függ, aminek aránya a csökkenő kereslet, alacsony olajár és a Kínával körvonalazódó kereskedelmi háború miatt aligha tartható fenn. Nem csoda, ha Berlin a német Európa az EU mint házi piac egyben tartásában érdekelt. Ehhez asszisztálnak a brüsszeli eurokraták, a multicégek, no meg a spekulánsok, akik az egységes és nagy piacokat szeretik.

A britek sosem szerették, ha a kontinens hatalmai dominálják őket. Napóleon, Hitler és Sztálin hadait angolszász összefogással tartották távol a szigettől. Most is valami hasonlóra készülnek, bár ennek formája és sikere még kétséges. A Brexit azonban nyitott egy európai alternatívát és megmutatta, hogy az “ever closer union” nincsen kőbe vésve.

Az amerikaiak, olaszok, britek, franciák, spanyolok – tehát a „nagyok” – olyan nyugati káoszt produkálhatnak, amit Moszkvából, Delhiből – de főleg Pekingből! – öröm lehet majd nézni. Kérdés, vajon a németek kiizzadhatnak-e valamiféle – viszonylagos – stabilitást, ami aztán jótékonyan hathat, ha nem is a Nyugat, legalább Európa egészére. Talán, de ez korántsem biztos.

Egyelőre csupán a riasztó előjeleket lehet regisztrálni.