Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon a 13. havi nyugdíj megszüntetésének évében, az MSZP kongresszusán.
Ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna! – Gyurcsány Ferenc szerint Bözsi néninek nincsen igaza, mert az ő kormányzása alatt végig volt 13. havi nyugdíj, és azt csak a Bajnai-kormány szüntette meg. Az első hallásra hihető mondattal azonban a “szenvedélyes igazságbeszéd” műfaj megteremtőjének és koronázatlan bajnokának ismét nem sikerült az igazság minden részletét kibontani.
(Orbán Viktor évértékelője)
Orbán Viktor 19., Gyurcsány Ferenc 13. és Vona Gábor 7. évértékelő beszéde azt mutatja, hogy ez a műfaj szervesen beépült a magyar politikai életbe. A releváns pártok elnökei a tavaszi parlamenti szezon nyitásaként programadó beszédet mondanak, amiben értékelik az előző évet, és kitűzik az új esztendő feladatait.
(“2006-tal ellentétben most a fővárosi liberális szavazóknak kellene felsorakozniuk a baloldal mögött.”)
„Én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk” – mondta Gyurcsány Ferenc 2013 októberében az MSZP pénzügyeiről.
A szocialista párt finanszírozásával kapcsolatban talán sosem fogunk tisztán látni, arról viszont már lehet elképzelésünk, honnan pénzelik Gyurcsány új pártját, a DK-t. Nem ok nélküli a feltételezés, hogy Brüsszelből.