(Kép forrása: itt.)

Valamikor a magát demokratikusnak nevező ellenzék ezt skandálta olyan elképesztő, fölháborítóan sanyargató népnyúzó döntések miatt, mint mondjuk egy egyetemi szak képzésének szüneteltetése.

Az újkori demokrácia eszménye az emberek közös önigazgatása, amely eszmény alapján verték szét a soknemzetiségű és sokvallású monarchiákat és hoztak létre „nemzetállamokat” az I. világháború után. Az önigazgatás eszményét egyre kisebb és kisebb csoportokra lehet érvényesíteni, míg végül eljuthat valaki az egyénig: a mai demokratikus nyelvben gyakran felmerül, hogy csak a beleegyezésével kormányozható az egyén. Ezzel az állami szuverenitás meg is szűnt, aminek az állam konkurensei – van ahol a törzsek, van ahol az oligarchák, vagy nemzetközi NGO-k, a szomszéd államok és a nemzetközi szervezetek – felettébb örvendenek.

(Kép forrása: itt.) 

Franciaország elnöke a minap keresetlen szavakkal illette hazánkat. Egy rádióinterjúban – Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök korábbi mondataira reagálva – François Hollande kijelentette, hogy ő bizony nem szeretne olyan társadalmat, mint amilyen a magyar (vagy a lengyel).

(Kép forrása: itt.) 

Ott van az ejropunióról szóló szerződés 2. cikkében, ott áll fényesen, világosan: „Az Unió (…) a demokrácia, a jogállamiság (…) tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban”. Ezen fennkölt közös európai értékekre – „common values, that we all share” –hivatkoztak ’puniós vezetők Brüsszeltől Strasbourgig és européer tagállamférfiak, akárhányszor csak bele kellett rúgni Magyarországba (és most Lengyelországba) az elmúlt években. Nem találtak konkrét fogást a korholt Alaptörvényen? Mégsem szüntette meg a sajtószabadságot a médiatörvény? Tartottak demokratikus választásokat az új választási rendszerben? Sebaj, A Demokrácia – mely hát uniós alapérték, kérem! – akkor is sérült, erodálódott, rozsdássá marta azt a populizmus oxidációja.