Mert ami a botrányokat időről-időre lehetővé teszi, az a struktúra.

Szervezetszociológiai képződményként, a legtöbb intézményhez hasonlóan, az EU is alkalmas az üzemszerű  korrupcióra – története beszédesen bizonyítja ezt.

Folyamatosan testületi vetélkedést folytató három fő aktora közül (a Bíróságot most ne vegyük ide) legkevésbé az Európai Tanács gyanítható korrupcióval, legalábbis közvetlenül. Annak tagjai von Haus aus demokratikusan választott nemzeti politikusok, viszonylag átlátható, szabályozottan ellenőrizhető vagyongyarapodási mechanizmusokkal. Minél messzebbre tekintünk vissza az időben, a korrupció annál elképzelhetetlenebb. De Gaulle-ról, Mitterand-ról, Kohlról, Brandtról, Schmidtről blaszfémia lett volna akárcsak feltételezni is, hogy valahol a multi-cégek magasságában megkenhetik őket. Kései kollégáikról sem szívesen gondolunk ilyet, a Tanács mindmáig olyan intézmény, amelyben a politikusoknak nemzeti választóik figyelő tekintete előtt elvileg nemzetelvűen kell politizálniuk. Más kérdés, hogy a Tanács kormányfői közül ma már sokan – úgymond áttételesen – a globális cégérdekeket részesítik előnyben, ezt tekintik saját „nemzeti” politikájuk lényegének. Hogy aztán az efféle áttételesség korrupció-e, azt majd a választóik döntik el.

A belga rendőrség által 2022. december 14-én közreadott fotó a közel 1,5 millió euróról (több, mint 600 millió forint) amelyet a brüsszeli régióban folytatott házkutatások során az EP szocialista alelnökét érintő korrupciós ügyben foglaltak le.

Lezajlott az MSZP várva várt sokadik személyzeti megújulása, végre kiderült, most éppen ki fogja majd a szocikat a politikai elfekvőből kivezetni.

Pontosabban, kik.

Merthogy megint ketten veselkednek neki. Egyikük a kipróbált, az intellektuális skálán madame Curie-től tisztes távolságra eső mademoiselle, a másik meg egy derék, javakorabeli munkásember, aki, ha kell, látványos fizikai akcióktól sem riad vissza. (Elődje észrevétlenül, ahogy létezett – érdemei el nem ismerése mellett – csöndben, halkan távozott.)  

Azért Ursula is gyakran mosolyog, de mosolyának mindig élei, szegletei, hegyes nyilai vannak. Arcán, ahányszor csak az uniós magasból kinyilatkoztat, lágyságnak semmi nyoma.

Oké. A tálibok üldözöttjei tényleg nem irányított migránsok, nem az üzemszerű embercsempészet " tárgyai", ők pontosan azok, aminek látszanak: politikai menekülők. Kénytelenek az életükért szaladni, mert az USA demokrácia-exportnak becézett birodalmi stratégiája, s minapi hihetetlenül hevenyészett, Joe Biden-es kivonulása Afganisztánból, a rettegett Talibánt hozta vissza a nyakukra.  

A birodalmi politika nemzetközi mintázata úgy fest, ha valahol a demokrácia nevében elbaltáznak valamit, annak következményeit a világ " maradéka" állja. S ha valaki szóvá teszi ezt, abból rögtön  "lator", fasiszta, de minimum szuverenista reakciós lesz, mint ahogyan ez most is várható. Ellenkezőjére úriember legalábbis nem fogadna.