demokrácia” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 27

Máthé Áron

történész

Ugyanaz a lejárt lemez

2018. január 04.

A valósággal szembesülve a progresszió megveszekedett hívei először általában tagadni igyekeznek azt, sokszor pedig egyenesen fantazmagóriákba menekülnek. Ez lényegében 1989 óta így van, a haladó értelmiség azóta képtelen elszakadni rémképeitől és mániáitól.

Egyik rögeszméjük a politikai emigráció: a bőröndök régóta becsomagolva várják menekülni készülő gazdájukat az egykori Kertész-Lovas szemantikai csörtétől függetlenül. De a becsületes bőröndök hiába várakoznak a mai napig, hiszen Tamás Gáspár Miklós képes volt leírni a hvg.hu felületén Ausztriáról: „Már megint egy hellyel kevesebb, ahová érdemes emigrálni.”

Azután vegyük például a sajtószabadság helyzetét (lásd itt, itt és itt): tévedés, hogy 2010-óta van veszélyben! Már 1993-ban megszűnt, gondoljunk csak a La Stampa címoldalán megjelent, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök által jegyzett, „Európa segíts!” című írásra. Ebben a haladás azóta boldoggá avatott kiválasztottja ekképpen jellemezte a médiapiacot: "Magyarországon az információ rab, mint a kommunista időkben”; illetve: „Az ellenzék nem tud a néphez szólni, és ez súlyos, mindenek előtt a választás előtti időszakban”; továbbá „A kormányon lévő konzervatív párttal ellenkező minden hangot elnémítottak”. Értik, 1993, amikor Forró Tamás, Juszt László, Havas Henrik, Bánó András és a többi ikon a Nap-Keltében, a Népszabadságban, a Hócipőben, a Népszavában és mindenhol ott volt. Mellettük Hankiss Elemér tévéelnök és Gombár Csaba rádióelnök szinte magányosan vívta hősies harcát az áporodott nacionalizmus és a Horthy-restauráció ellen.

Végül pedig, annak illusztrálására, hogy ezek a megátalkodott reakciósok már harminc éve készek a legvégsőkig elmenni, nézzük meg két igazán progresszív jövőkutató jóslatát.

Teljes cikk

Molnár Attila Károly

eszmetörténész

A nyomulásról

2018. február 13.

„Általánosan elterjedt tévedés azt feltételezni, hogy azok aggódnak leginkább a köz javáért, akik a leghangosabban panaszkodnak a nyilvánosságban.” Edmund Burke, Megjegyzés a nemzet mostani állapotáról (1769)

Alexis de Tocqueville az amerikai tapasztalati alapján írta le, hogy az egyenlőség körülményei közt még nagyobb a tülekedés, tolakodás, mint a hierarchikus társadalmakban: kié a nagyobb jövedelem és hatalom, ki a szebb és jobb, ki kap több figyelmet és elismerést, kivel mennek el a csinos lányok moziba vagy kinek a viccein nevetnek. Ebben a tülekedésben, írta Tocqueville, az emberek egymás legnagyobb akadályai: azért nem juthatnak előre, mert előttük is állnak vagy a versenyben eléjük kerültek.

Ott ahol sem a vagyoni, sem a műveltségi különbségek nem radikálisan nagyok, ott mindenki törekedhet mindenre, mindenki értékelheti magát mindenkinél nagyobbra, érdemesebbnek gondolhatja magát bárkinél, és, ahogyan Hobbes leírta, mindenki igényelheti a többiek elismerését és hódolatát: ha valamikor, a demokráciában fokozattan jelen van a Kalliklész alakjában leírt extrovertált típus, aki csak akkor tudja, hogy létezik, ha uralhatja a környezetét. A legfőbb emberi jog az lett, hogy mindenki olyan környezetben élhessen, amilyenben szeretne.

Teljes cikk

Brüsszel előre menekül

2018. május 31.

Lánczi Tamás

politológus

Az európai liberális elit pezsgőt bontva ünnepli, hogy sikerült megakadályoznia a bevándorlás-ellenes erők kormányalakítását Olaszországban. Örömük azonban nem lesz hosszú életű.

A március 4-i választáson az olaszok világos döntést hoztak. Elegük lett a Brüsszel kívánságait feltétel nélkül kiszolgáló establishment elitből. Elegük lett abból, hogy az olasz gazdaságot megfojtja a németeknek kedvező erős euró, és elegük lett a bevándorláspárti NGO-k és az embercsempészek által működtetett „mediterrán taxiból” is, ami több százezer illegális migránssal árasztotta el az országot. Az olaszok választottak, és a bevándorlás-ellenes, euroszkeptikus erők szereztek többséget a voksoláson.

Az olaszok döntése azonban nem nyerte el Brüsszel és Berlin tetszését, így az establishment elithez tartozó olasz államfő visszavonta a bevándorlás-ellenes erőknek adott kormányalakítási megbízást, és inkább egy korábbi IMF-es vezetőt, Carlo Cottarellit bízta meg egy „szakértői” kormány megalakításával. „Miért nem mondjuk ki, hogy ebben az országban teljesen felesleges választásokat tartani, mert a hitelminősítő ügynökségek és a pénzügyi lobbi dönt a kormányzatról.” – kommentálta a fejleményeket Luigi Di Maio, a választásokon győztes 5 Csillag egyik vezetője. És valóban, egészen pontosan ez történt Olaszországban: a nemzetközi piacok kívánságára hivatkozva félresöpörték egy demokratikus választás eredményét.

Carlo Cottarelli közgazdász, a Nemzetközi Valutaalap egykori magas beosztású munkatársa. 

Teljes cikk

Választás osztrák módra

2019. szeptember 30.

Lánczi Tamás

politológus

Jóllehet az eredmények már nyilvánosak, ebben a pillanatban is több millió osztrák választópolgár ül az internet és a tévé előtt, izgatottan várva, hogy kire is szavazott.

Az úgynevezett „eredmények” persze már nyilvánosak, csak éppen azt nem lehet tudni, jobb- vagy baloldali kormány alakul. Tudniillik az osztrák pártok a választások előtt eltitkolták, kivel terveznek koalícióra lépni, és kivel utasítják el az együttműködést. A tegnapi voksolás fényében lehetséges, hogy Ausztriában egy markáns jobboldali kormány alakul az osztrák Néppárt és a Szabadságpárt koalíciójával, de ugyanilyen erővel az is elképzelhető, hogy baloldali-liberális vezetése lesz az országnak. Minden attól függ, hogy kivel köt koalíciót a Néppárt: a 22 százalékos szocialistákkal, a 16 százalékos Szabadságpárttal vagy a 14 százalékos Zöldekkel? Ezt ugyanis Kurzék nem kötötték előre a néppárti választók orrára.

Teljes cikk

Kiszelly Zoltán

politológus

A németek háromnegyede nem mer nyilvánosan politizálni

2019. október 17.

Miközben Magyarországot „demokrácia-eljárásnak” csúfolt politikai kirakatperbe fogják, számos nyugat-európai országban enyhén szólva is furcsa dolgok történnek.

A közösségi oldalak cenzúrája, a politikai ellenfelek jogi vegzálása, a politikai korrektségbe csomagolt véleményterror megtették hatásukat. A válaszoló németek háromnegyede nem mer nyilvánosan politizálni.

Amikor a rendszerváltó országok polgárait harminc éve a demokráciáról kérdezték, a többpártrendszer és szabad választások után rögtön a véleményszabadság jutott eszükbe. Ez a jog az amerikai alkotmányban is kiemelt helyen szerepel, nem véletlenül büszkék rá Donald Trump országában.

A vén kontinensen azonban más módi járja. Amióta Angela Merkel és a Facebook ura, Mark Zuckerberg egy New York-i találkozóján véletlenül bekapcsolva maradt egy mikrofon, pontosan tudhatjuk, hogy a kancellárnak nem tetszik a közösségi oldal „ellenőrizetlensége”. Berlin hozott is egy törvényt, ami akár 50 millió euró büntetéssel is sújtja a nagy elérésű közösségi oldalak üzemeltetőit, ha azok „gyűlöletbeszédnek” adnak teret. Ennek fogalmát persze a mainstream határozza meg, például a Soros György és mások által bőkezűen finanszírozott Correctiv.

Dolgoznak rajta.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Három évtized – küzdelem a magyar szuverenitásért

2020. május 03.

„Tetszettek volna forradalmat csinálni” (Antall József)

Antall József, a kommunista diktatúra bukása utáni első szabadon választott országgyűlés 5. ülésnapján a következőket mondta:

„Vannak honfitársaink közt olyanok, akik még alig-alig fogták fel, mert aligha foghatták fel körülményeik folytán, hogy ütött a nagy változás órája, hogy Magyarországon forradalom zajlott le, amely ha követel is még lemondást és türelmet, mégis mindnyájunk számára az emberi jogok teljeskörű szabadságát hozza el, az egyéni és nemzeti méltóság helyreállítását, a tehetség és a jobbra törekvés kibontakozását ígéri, és véget vet a kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok négy évtizedes országlásának. Itt vannak azok a honfitársaink is, akik átérezték a közelmúlt eseményeinek jelentőségét, akik cselekvő részesei voltak az elmúlt két esztendő békés forradalmának, de ha hisznek is benne, olykor lassúnak, tétovának érezték. A békés forradalomhoz belátásra volt szükség, a hatalom és az ellenzék együttes igyekezetére, a végletek elkerülésében. Tisztelt Ház! Ami az elmúlt két évben történt, ez páratlan a mai történelmünkben, de egész Európa történetében sem akad sok párja. Rendkívüli tudatossággal és keménységgel, mégis egyetlen csepp vér ontása nélkül vittünk végbe egy forradalmat, úttörőként és példaként egész térségünk számára. S ezt így tartja számon a világ.”

Vajon hol van akkor az igazság? Volt forradalom, vagy nem volt forradalom? Érdekes módon a manapság az önmagát kritikai értelmiségiként meghatározó liberális, nemzetközi értelmiség hazai tagozatának két fő képviselője, Konrád György és Szelényi Iván hasonlóan vélekedett. „Értelmiség és dominancia a posztkommunista társadalmakban” című esszéjükben 1992-ben megállapították: „Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a közelmúlt változásait a lassúbb és csendesebb »alulról jövő forradalom« készítette elő, amely az 1960-as évek óta fokozatosan aláásta a kommunista rendszert. A hirtelen politizálódott és radikálissá vált magyar értelmiség napjainkban gyakran türelmetlen a társadalom vagy a »tömegek« értetlensége miatt. Az újonnan megalakult politikai mozgalmak vagy pártok valóban sűrűn szembetalálják magukat az emberek fenntartásaival, sőt a teljes közönnyel is.”

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Ízlés és politika

2020. június 17.

Hetek óta tartja izgalomban a politikát, a médiát, a közbeszédet az amerikai George Floyd halála és az annak nyomán kialakult zavargások.

Mindenhonnan áradnak a kétségbeejtő képek, melyeken a megvadult csőcselék rabol és gyújtogat. Az erőszak aztán erőszakot szül, és ki tudja, mikkel kell még szembenéznünk, mire csillapodnak az indulatok. Függetlenül a tartalmi kérdésektől, hogy mennyiben szükséges és törvényszerű egy bűnöző halálának ürügyén városokat lángba borítani, és hogy mindez miképpen függ össze a közelgő elnökválasztással, van egy furcsa vonatkozása is ezeknek az eseményeknek, mégpedig olyan, amely egy látszólag távoli dolgot, az ízlést érintik. Erről szeretnék elmélkedni most egy kicsit.

Azt látjuk, hogy a „fehérek” térdre borulnak a négerek előtt, mi több megmossák a lábukat, mint Jézus a tanítványokét, vagy Ferenc pápa a migránsokét. Ugyancsak a keresztény tradícióból származik a térdre borulás gesztusa is. Teszik mindezt bűneik bocsánatért, anélkül, hogy valójában megneveznék ezeket a bűnöket. Gusztustalan látvány ez, hiszen szabad ember csak a Teremtője előtt borul térdre, alázkodik meg. Miután egy halott bűnöző emlékét tiszteljük letérdelve, vajon miképpen tiszteljük ezután a Teremtőt? Hogy ki kezdte, az kinyomozhatatlan, azonban az amerikai politikai elit egy része kapva kapott rajta és most már szükségesnek vélik időről időre térdre hullani.

Minneapolis polgármestere George Floyd temetésén. 

Teljes cikk