Létezik egy legenda, egyfajta távoli előképe mindannak, ami most történik velünk. Amikor Aquinói Szent Tamás meglátta az Albertus Magnus által épített embermást, az emberi hangon megszólaló, embernek látszó androidot, dühében és félelmében a földdel tette egyenlővé mesterének munkáját. Könnyen azonosulhatunk az érzéseivel, hiszen az emberi szellem és az emberi szabadság, a szabad akarat nem pótolható a gépek programozott rabszolgaságával. Ma nagyon azonos eredetű átalakulás zajlik körülöttünk még akkor is, ha nincs módunk Szent Tamáshoz hasonló módon reagálni rá.

A demográfia kérdése sokkal több puszta szociológiai-szakpolitikai problémánál. Valójában egy civilizáció életerejéről vitatkozunk. Mi, nyugatiak, a viszonylagos jólétben hajlamosak vagyunk azt gondolni és úgy érezni, hogy a kellő fogyasztói komfort megszerzéséhez szükséges pénz minden emberi szükséget kitölt. Végzetes tévedés. A cukormázon keresztül látva a harmadik világ helyzetét ugyanis felismerhetjük, hogy az igénynélküliség az európai mércével beláthatatlan embertömeggel párosítva hatalmas energiákat összpontosíthat. Olyan mértékűeket, amelyeket jóléti-fogyasztói demokráciáink tartópillérei nem viselhetnek el, ha egyszer ez az erő rájuk szabadul. Láthatjuk mindezt az összes befogadó ország általános gazdasági és társadalmi helyzetén. A következő években pedig ennek a döntésnek a rezsijét akarják minden európai uniós tagállammal megfizettetni.

Évek óta nincs olyan ország Európában, amelynek 2 fölött lenne a termékenységi rátája, vagyis reprodukálni tudná önmagát. 2020-ban ez az arány 1,6 volt az európai átlagot tekintve, ami messze elmarad a fennmaradáshoz szükséges minimum 2,1-es termékenységi rátától.

A járvány a gyermekvállalási kedvre is rányomta a bélyegét. Bár sokan bíztak abban, hogy 2021-re „karanténbabák” árasztják el a kontinenst, ennek egyelőre az ellenkezőjét láthatjuk. A tavalyi év során Európa-szerte csökkent az újszülöttek száma, Olaszországban drámai mértékben zuhant: 2020 végére csaknem 22 százalékkal csökkent a születések száma. Emellett jelentősen csökkent a házasságkötések száma is, ami szintén hatással lehet a gyermekvállalási hajlandóságra. A megdöbbentő adatok kapcsán Ferenc pápa is hangot adott a véleményének. Arra kérte az olaszokat, hogy bízzanak a jövőben és vessenek véget a „demográfiai télnek”.

Ora et labora! – Szent Benedek regulája ma is arra tanít minket, hogy bízzunk Istenben és tehetségünk szerint dolgozzunk a közösségért. Ez nem egyirányú utca, egy erős és összetartó közösség saját tagjait is jobban tudja támogatni.

Az emberek életében a családalapítás és gyermekvállalás olyan döntés, amihez tervezhetőségre van szükség. A balliberális kormányok idején a gyermekvállalás az átlagfizetéstől felfele belépőjegy volt a szegénységbe, a rossz kádári hagyományt folytatva ugyanis akkor lefelé nivellálták a társadalmat. Úgy “segítettek” a szegényeken, hogy közben tönkretették a középosztályt. Nem véletlen, hogy a Bokros-csomag után már sokkal kevesebb gyermek született.

Három gyerek lenne az optimális.

2010 után végre adott annak lehetősége, hogy a családtámogatás új rendszere több cikluson át fejtse ki jótékony hatását. Most értünk el ennek finomhangolásához és Alaptörvényben való rögzítéséhez. Számomra két kérdés különösen fontos:

Orbán Viktor bécsi látogatásán a családi pótlék fizetésének Bécs által tervezett szigorítása volt a kevés vitatéma egyike. Bécs és Berlin követné London példáját, és csak a kelet-közép-európai uniós tagországokból érkező vendégmunkások azon gyermekei után fizetné az osztrák, vagy német családi pótlékot, akik valóban ott is élnek.

Csak 25 százalékuk fog dolgozni.