Korábbi írásukban már különbséget tettünk az illegális migránsok és a háborús menekültek között. Az ukrán háborús menekültek egy határt lépnek át; az életükért futnak; együttműködnek a hatóságokkal és rendelkeznek dokumentumokkal. A jobb életre vágyó migránsok — akik az újkori népvándorlás keretében jönnek Európába — több határt, vagy akár kontinenst lépnek át, erőszakosak, nem működnek együtt a hatóságokkal és nem rendelkeznek dokumentumokkal.

Az ENSZ 2018-as migrációs és bevándorlási szerződései a migrációt alapvető emberi joggá nyilvánították és a migránsoknak az őslakosokkal azonos jogokat adtak. Nem csoda, hogy a nemzetállamokban gondolkodó országok, mint Trump elnök Amerikája, vagy Csehország és Magyarország sem csatlakoztak ehhez a szerződéshez.

A cseh elnökség tehát elméletben a bevándorlás kritikus álláspontot erősíti, ha nem lenne a bevándorláspárti NGO-k, Brüsszel és a német kormány részéről érkező nyomás a kötelező szétosztási kvóta keresztülvitelére. Berlin még a német elnökség idején (2020 őszén) terjesztette be a dublini rendszer reformjának javaslatát, amely alaphelyzetben önkéntes kvótákkal operálna, amelyek a helyzet romlásával előbb ajánlott, majd kötelező kvótává válnának.

Segítünk a háborús menekülteknek

Az európai integráció története az energiakérdés mentén is értelmezhető. A II. világháború utáni újjáépítéshez és fegyverkezési versenyhez acélra volt szükség, annak előállításához pedig szénre. Németek és franciák háborúk sorát vívták Elzász és a Ruhr-vidék bányáinak és kohóinak ellenőrzéséért, míg — amerikai nyomásra — rá nem jöttek arra, hogy a nehézipar közös ellenőrzése (1952) a történelmi zéró összegű játszmát pozitív összegű játszmává is alakíthatja.

A Római szerződések (1957) egyike az atomenergia békés felhasználásáról szól, ami az 1973-as olajár-sokk után kapott valós tartalmat. Ezek a példák azt mutatják, hogy a gazdasági fejlődéshez olcsó energiára van szükség, amit vagy saját szénből és (angol, francia, vagy orosz üzemekben újradúsított) uránból, vagy olcsón és folyamatosan elérhető olajból és gázból állítanak elő.

Már az 1970-es évek vitái is arról szóltak, hogy az NSZK a szovjetektől akart gázt vásárolni, amit az amerikaiak akkor is elleneztek, mivel alaszkai gázt akartak Európának eladni. Végül csak sikerült a nyugat-német ipar egyik legnagyobb üzletét megkötni: a németek csöveket és berendezéseket adtak, a szovjetek gázt.

Egyik függőségből a másikba?