Miközben a világsajtó napok óta az Amerikában tomboló erőszakhullámról készült drámai felvételekkel van tele, az Index pünkösdvasárnap úgy döntött, címlapon foglalkozik a baloldali terrorizmus iránti „romantikus vonzódással”. Azt persze értjük, hogy a koronavírus-járvány lecsengésével egyre kevesebben kattintanak a különböző pánik- és hisztériakeltő cikkeikre, de kedélyesen társalogni a több mint 30 ember haláláért felelős Vörös Hadsereg Frakcióról (RAF), mégiscsak gyomorforgató. Főleg akkor, amikor a 60-as, 70-es évek baloldali terrorszervezeteinek szellemi örökösei épp városokat dúlnak fel Amerikában.

A szóban forgó cikk egy interjú, amit az Index az „újbaloldali német terrorizmus 1968 utáni történetével” foglalkozó könyv, A terror sodra szerzőjével készített. Sausic Attila az interjúban elmondja: már fiatalkorában is szimpatizált a RAF-fal, majd amikor 1983-ban disszidált Nyugat-Berlinbe – ahol családjával egyébként „remekül” érezték magukat, miközben Magyarország „egyre kevésbé lett vonzó hely” számukra –, hamar kapcsolatba került a kommunista terrorcsoport német szimpatizánsaival. Minderről olyan nyugodt, kellemes hangnemben társalog az indexes újságíróval, mintha arról beszélgetnének, hogy melyik bélyeggyűjtő társasággal vagy horgászklubbal járt össze.