Nehéz lenne vitatkozni azokkal, akik szerint a globalizáció miatt vált világjárvánnyá a kínai koronavírus. Igazuk van, hiszen a globalizált világ soha nem látott szintre emelte az emberi interakciókat és mobilitást, így egy lokális fertőzésből könnyen vált – mindössze pár hét leforgása alatt –pandémia. Utólag mindez teljesen logikusnak, sőt, már-már előre láthatónak tűnik.

Azonban, bármennyire kényelmes is ez a megfejtés, a probléma valódi forrása nem maga a globalizáció, hanem annak félreértelmezése. A globalizált világot belengő hurráoptimizmusban nem maradt hely a kétkedésnek, a tartalékolásnak és a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülésnek. Az, hogy a nyugati államok többsége elmulasztotta fenntartani az ellátási láncok biztonságosságához szükséges tartalékokat, nem a globalizáció kudarca, hanem azoké a felelős politikai vezetőké, akik  feltétlen bizalmat vetettek a láthatatlan piac globális erőibe.

Miközben a liberális államok fenntartások nélkül alávetették gazdaságukat a globalizált világ diktálta hatékonysági és költségtakarékossági szempontoknak, a korona-krízis hirtelen rávilágított: még a globalizáció sem mentesíti a döntéshozókat a nemzetgazdasági szuverenitás megőrzésének követelményétől.