A XX. századdal az a baj, hogy az összeesküvés-elméletekről rendre kiderült, hogy igazak. Április 13-a a katyni áldozatok emléknapja.
1940 kora tavaszán a katyni erdő mélyén fekvő Kecske-hegy környékének csendjét teherautózúgás, kutyaugatás, bulldózerek hörgése és lövések zaja verte fel. Egyébként igazi, Isten háta mögötti hely volt, és nem is valami túl vidám; a kelet-európai erdős síkság méla szomorúsága alól a Kecske-hegy sem volt kivétel.
Ekkor azonban nem a szomorúság lett a jellemzője a hegynek-, sőt dombnak is alig nevezhető halomnak. A Kozelsk környéki erdők egyenesen az iszonyat színhelyévé váltak, a gonoszság, a bűn és a tömeges halál rettenetének központjává. A zárt teherautókon ideszállított lengyel tiszteket a szovjet őrök kiráncigálták a rabszállítókból, és dróttal hátrakötötték a kezüket, majd a gödrök szélére állították őket. A lengyelek elé borzasztó látvány tárult: néhány perccel korábban tarkónlőtt bajtársaik holttestei, mint a szardíniák hevertek, akkurátusan elrendezve, soronként egymásra pakolva. Hóhéraik közül néhányan lent sétálgattak a gödörben, bele-bele döfve bajonettjüket egy-egy megvonagló testbe. Másokat csak arréblökve igazgatták a sorokat. Azután újabb lövés dördült fent a gödör szélén, és újabb hulla zuhant a tömegsírba.