Óriási felháborodást keltett a 49 éves Jörg gazda interjúja, aki szerint a németek “hasznavehetetlenek” a spárgaültetvényén. A spárga (eper és más zöldség) ugyanis már csak olyan, hogy mostantól 1-2 hónapig folyamatosan terem, így neki a hét minden napján, napi 10-12 órában dolgozó munkások kellenek.

A járvány kitörésekor számos kelet-közép-európai vendégmunkás utazott haza, igaz, nem is nagyon marasztalták őket. Amikor alig néhány héttel később kiderült, hogy itt a betakarítás ideje, a német gazdák minimálbéren (€9) próbálták helyi munkaerőt toborozni, nem sok sikerrel. Az átlagfizetés ugyanis óránként €19.

Jörg gazda sem számíthatott a német munkaerőre. Egy kosárlabda-csapat felajánlotta önkéntes munkáját, ám csak napi négy órát dolgoztak, így a gazdának kellett volna megszerveznie a turnusokat. Mások csak egy-két hetet akartak dolgozni, és nem akartak egész szezonra leszerződni. Megint mások hamar feladták, vagy a fárasztó munka miatti hátfájásra panaszkodva betegállományba akartak vonulni.

A gazda áldja az eszét, hogy viszonylag gyorsan kapcsolt és telefonon egyeztetett az “ő románjaival”, akik évről-évre visszatérnek hozzá. A Német Gazdaszövetség berlini közbenjárása után megszervezték a légihidat, így áprilisban és májusban is negyvenezer idénymunkás jöhet repülővel Németországba.

Áldja az eszét. Hatvan románt hozatott a földjére.