Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Karácsony egy éve – egy naiv blogbejegyzés

Azok után, hogy a baloldal éveken át küzdött azért, hogy a Városligetben ne épülhessenek múzeumépületek, most érdeklődéssel olvasom, hogy luxusszállodát építenek a Ligetbe. Nekem személy szerint semmi kifogásom a szálloda ellen, csak a logikát nem értem: múzeum nem épülhet, de szálloda igen. 

És nem ez az egyetlen, amit nem értek. Az utóbbi egy évben egyre gyakrabban töprengek azon, miért kellett a baloldalnak a főváros irányítása. Mi az, amit Tarlós István vezetése alatt nem kaptak meg, ami nem teljesült, amiben hiányt szenvedtek? Az obskúrus zugszínházaik busás támogatást kaptak. Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője nem tudott olyan durvát és hazugot mondani a jobboldali kormányról külföldön, hogy elessen a főváros támogatásától. A VI. és a VII. kerület liberális témaparkká változott, romkocsmák tömkelege várta azokat, akik a liberális enyészet és a nyugati dekadencia érzését kívánták átélni. Európai összehasonlításban példátlan módon gyakorlatilag korlátlan nyitvatartással rendelkeztek a szórakozóhelyek. Ha valakik a Szabadság-hídon akartak jógázni, még ennek sem volt akadálya. 

Mindehhez társult egy stílusában néha kicsit sprőd főpolgármester, aki megteremtette mindennek a biztonságos, kiszámítható hátterét úgy, hogy közben a rendezett, polgári életvitelt folytató budapestiek is otthon érezhették magukat a fővárosban. A Demszky-korszak káosza és korrupciós ügyei után rendeződtek a fővárosi közszolgáltatók pénzügyei, megszépültek a 30-40 éve rohadó közterek (kiváltképp a Moszkva tér), a 2017-es vizes világbajnokságra teljesen megújult a Margitsziget, a főváros új buszokat és villamosokat kapott, fejlődött, bővült a közösségi közlekedés hálózata és megépült összesen mintegy 35 kilométernyi kerékpárút – hogy csak néhányat említsünk a 170 sikeresen lezárt projektből. A magyar fővárost Európa legjobb úticéljának választották a Euro­pean Best Destinations szavazásán, a The Economist listáján pedig Kelet-Európa legélhetőbb városa lett Budapest. Tarlós úgy működött, mint egy jóságos és láthatatlan gondnok: jött, megoldott és távozott. És ez igaz volt a főváros jobboldali polgármestereinek többségére is. 

Egy évvel ezelőtt Karácsonyék mégis úgy jöttek be a hatalomba, mintha Budapestet egy rabiga alól kellene felszabadítani. Már akkor sem értettem, hogy mi ez az óriási elnyomás, amitől egy baloldali ember nem érzi jól magát a fővárosban, mi az, amit nem kap meg. Azóta kiderült, hogy ez az egész kamu volt. A fővárosban az elmúlt évben nem történt semmi, leszámítva azokat a kormányzati beruházásokat, amiket Karácsonyék kegyesen hagytak tovább menni. Még a beígért Budapest-alkotmányt sem sikerült összehozni, pedig ahhoz tényleg elég lett volna, ha Karácsony Gergely 44 tanácsadója leül egy fél órára, és papírra vetnek néhány sort. Aki arra számított, hogy tíz év lefojtott balliberális energiája gejzírként tör majd a felszínre és átmozgatja Budapest életét (nem tudom, hogy voltak-e ilyenek), azok most azzal szembesülnek, hogy nemhogy nagyívű tervek megvalósítása történne gőzerővel, de még a napi ügymenet menedzselésére sincs energia. 

Hiába, uralkodni fárasztó dolog. Szemmel láthatóan Karácsonyéknak nem fűlik hozzá a foga. A város koszos, visszatértek a hajléktalanok, a járvány miatt megroppant fővárosi turizmus feltámasztására nemhogy ötlet nincs, de még további adminisztratív intézkedésekkel sújtják az ágazatot. És újra előkerülnek a Demszky-korszakból ismert nyavalyák: hitelfelvétel és kiárusítás (lásd Liget). Egy év se kellett hozzá, hogy “kiderüljön”, az ország legprosperálóbb és legtöbb lehetőséggel rendelkező településének egy árva garasa sincs. És jön majd a többi: a közszolgáltatások árának emelkedése, korrupció, kilátástalan téblábolás és a vádaskodás, hogy kik miatt nem sikerül megvalósítani a liberális álmot.

Sejtjük persze, hogy Karácsonyékat valójában nem érdekli a főváros, ahogy ezt a főpolgármester és a többi ellenzéki polgármester el is ismerte. Csak dobbantóként tekintenek rá a 2022-es választáshoz. 

Már csak az a kérdés, hogy ha a fővárossal nem tudnak mit kezdeni, akkor minek nekik az egész ország? 

Na, ez volt a naiv kérdés.

(Kép forrása: itt.)


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

EU-s? Szivárványos? Székely és magyar!

Mutasd meg a zászlódat, és megmondom, ki vagy! Egyáltalán nem véletlen, hogy a közelmúltban az árpádsávos és a székely zászló tudott csak alulról induló karriert befutni. Az uniós és a szivárványos zászló köré nálunk nem épült se széles kultusz, se népes mozgalom. A mesterséges ugyanis sosincs olyan jó, mint az őshonos.

A nyári uborkaszezonban végül hozzánk is eljutott a nyugaton dúló kultúrharc. Igaz, szokás szerint csak a pop-up bicikli utakkal teletűzdelt körúton belülre, pontosabban néhány ellenzéki városháza homlokzatára. A kedélyeket most éppen a progresszió aktuális jelképének tartott szivárványos zászló borzolja, amit pár ellenzéki polgármester helyezett ki.

A jelképválasztással ellenzékünk le van maradva egy brosúrával a neokommunista kultúrharc élcsapatától, náluk ugyanis a jellemzően privilegizált fehér homoszexuális férfiak által lengetett zászló már a kirekesztés jele. Akinek van gusztusa ideje itt elmélyedhet a különböző szexuális kisebbségek közötti kirekesztések komplex világában.

Az egész elsikkadt volna, ha a magukat hazafiaknak nevező focidrukkerek és az általuk keltett hullámon egy radikális politikus le nem szedik a zászlókat. Ha nincsen a habverés, a zászlók idegen testek maradtak volna a város életében, amiről a legtöbben azt sem tudják, mit jelképeznek.

A homoszexualitás propagálása nálunk nem igazán működik, a mi népünk a szexualitást ugyanis magánügynek tekinti, ami nem az utcára, hanem az otthon négy fala közé való. Ezért is szánalmas a nyugati diplomaták és multi cégek erőlködése, akiknek “munkaköri kötelességből” kötelező szolidaritani a Pride-on, és jó érzés tudni, hogy a magyar diplomácia külföldön kimarad ebből a polkorrekt őrületből.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Minden(ki) a helyére kerül

Véget ért a baloldal tavaly őszi fővárosi önkormányzati győzelme (és országos veresége) utáni összellenzéki diadalmámor. A nagy ellenzéki összefogás romokban van, népszerűségi mutatóik romlanak, a kormánypártok pedig erősödnek. És ehhez egy hét politikai eseményei – más szóval: a valóság – elegendőnek bizonyult.

A csillogó szemű, megújulásban és rendszerváltásban bízó ellenzéki értelmiségiek ajtaján ez a valóság Gyurcsány Ferenc képében kopogott be, és rögtön el is vitte magával két fővárosi kerület MSZP-s polgármesterét. Tóth Bertalan szocialista pártelnök „örömlányoknak” nevezte az érintetteket: a baloldalon nem csak a tartalom, de a stílus is változatlan. De hiába az erős fogalmazás, ha nincs mögötte erő. Gyurcsány ugyanis – az MSZP elnökének szóképét folytatva – komplett szocialista alapszervezetekkel kokettál, sőt – még tovább folytatva a szóképet – a Momentum polgármesterei felé is kinyújtotta ölelő karjait. A folytatás borítékolható: ahogy a ’90-es évek nagy balliberális hazugsága, a Demokratikus Charta is csak arra volt jó, hogy a kommunisták visszakerüljenek a hatalomba (arra is volt kitalálva), úgy a nagy ellenzéki összefogás sem szolgálhat mást, mint Gyurcsány Ferenc és csapata politikai rehabilitációját. Az elmúlt héten megjelent közvélemény-kutatási adatok azt igazolják, hogy erre a felismerésre elsőként a választók jutottak: a Fidesz-KDNP pártszövetség erősödött, az ellenzéki pártok pedig a DK szatellitjeivé váltak.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ellenzéki skizofrénia, avagy a baloldal 100 napja a Fővárosban

Lassan letelik a bűvös 100 nap azóta, hogy Karácsony Gergely és társai átvették a főváros vezetését.

Skizofrénia: olyan kóros mentális állapot, amelyet a mentális folyamatok összeomlása, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása, rossz érzelmi alkalmazkodás, érzékcsalódások és téveszmék jellemeznek.

A tünetek persze már korábban is jelentkeztek a baloldali politikusoknál: zavart beszéd, üldözési mánia, furcsa, indokolatlan motorikus mozgások, mint például ajtónak rohanás vagy földön fetrengés. Az elmúlt hónapokban, vélhetően a magas hivatallal járó stressz hatására a betegség egyik jellegzetes tünete kezd elhatalmasodni a fővárosi vezetőknél, mégpedig a gondolatok és cselekedetek inkonzisztenciája. Kezdjük azzal, hogy magukat ellenzéki politikusnak nevezik, holott a fővárosban nagyon is ők vannak hatalmon. Általában jellemző rájuk, hogy úgy viselkednek, mintha még mindig Tarlós István lenne a főpolgármester és az ő feladatuk a protestálás lenne.

De vannak súlyosabb tünetek is: azok, akik tíz évig kórházak építését és a stadionberuházás leállítását követelték, most a stadionépítést támogatják, a kórházat nem. Vagy itt van a magát biciklisnek és zöldnek beállító főpolgármester, akinek vezetésével Budapest épp most készül kiszállni a világ második legnagyobb  kerékpárversenyének, a Giro D'Italianak a megrendezéséből.