A napokban Svájcban tartottam előadást, ahol élénken figyelik Lengyel- és Magyarország nemzeti szuverenitást védő politikáját. Őket “kintről” is ugyanúgy zavarja Brüsszel lopakodó birodalomépítése, ők sem akarják szabadságukat és jólétüket feláldozni, ezért a svájci kormány nyáron leállította az EU-Svájc keretmegállapodásról szóló tárgyalásokat. A média ezt hívta Schwexitnek.

A prosperáló nyugati országok döbbenten figyelik a brüsszeli politikát, ami mára szinte csak a multicégeknek és spekulánsoknak kedvez, a tagországoknak és átlagembernek egyre kevéssé. Brüsszel azt akarta, hogy Svájc az eddigi bilaterális szerződések helyett “csomagban” vegye át az uniós döntéseket, vagyis a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés mellett a többi területen is az EU politikáját valósítsa meg. Elvárták volna, hogy az EU Bíróságnak döntéseit a közös politikán túl is vegyék át, még ha egy — átmenti — kiskapuként megmaradt volna a választott bírósághoz fordulás lehetősége.

Ami sok, az sok!

Brüsszel és Berlin a tagországokat két intézményen keresztül tartja sakkban: a központi bank (EKB) és az uniós bíróság (EUB) által. Mivel nem vagyunk az euró(adósság)zóna tagjai, marad(na) az uniós bíróság. Ha ennek hatalmát is sikerül most visszanyesni, a V4-országok idővel nettó befizetővé és meghatározó tényezővé válnak. Pont ezt akarják elkerülni.

Az Euroszojuz a Hidegháború szülötte, az akkori amerikai befolyási övezetbe tartozó országok alapították. Nagyjából azonos fejlettségű országok voltak a tagjai, amelyek alkuk sorozatán keresztül találták meg a számításukat. Ebben a szakaszban még a (szociális) piacgazdaság biztosította a gazdasági növekedést és a széles jólétet. Az egyes tagországok nemzeti érdeke összeegyeztethető volt a jól felfogott európai érdekkel, ezért szoktuk Helmut Kohl és François Mitterand példáját nosztalgiával emlegetni, akik ebbe a mátrixba integrálták a kisebb és közepes tagországok érdekét. Röviden az integrációt akkor még a win-win-helyzetek jellemezték.

Ezért lesz nekünk jó nyarunk! Ahogy tavaly az uniós Corona-alkalmazásnál, úgy idén az uniós vakcinaútlevél körül is rosszul állnak a dolgok.

A brüsszeli elefántcsonttoronyban két dolog fontos. A korrupció, avagy hogyan érkezzen négymillió euró egy uniós biztos számlájára. A “one size fits all” megoldások erőltetése, vagyis a föderalizáció. Ebből következik a második szempont, a 480 millió fogyasztó egyetlen nagy piaccá való összegyúrása. Ennek a folyamatnak a legújabb fejezete az egészségügyi unió.

Az Евросою́з EU már több uniót indított útjára, amelyek közül az energiaunió inkább sikeres, míg a bankunió még számos sebből vérzik. Sebaj, máris itt van az egészségügyi unió, ami ismét német mintát követne. Nézzük a részleteket!

Abban mindenki egyetért, hogy a járványból csak az oltással lehet tartósan kilábalni. Miközben a magyar kormány az oltásnál a gázpedált nyomja, az ellenzék a féket. Miért folytat immáron a DK körül egyesült ellenzék egy ilyen önsorsrontó stratégiát? — kérdezhetik jogosan.

“Kezdetben jó ötletnek tűnt!” — hangozhatna a naiv és megengedő válasz. Azonban igazán tanulhattak volna a 2015-ös hibájukból, amikor “álproblémának” és “gumicsontnak” nevezték a migrációt, és az utolsó ellenzéki közvélemény-kutatóig és újságíróig propagandistáig és politikusig a “közös” megoldás, értsd a kötelező betelepítési kvóta mellett kardoskodtak. Ahogy elkészült a határkerítés és a jogi határzár, azokat ugyanúgy támadták, mint most a kormány oltási tervét. Akkor ez rájuk égett, bár hatalomra kerülve feltehetően most is a brüsszeli álláspontot részesítenék előnyben, akármit is mondanak választás előtt most.