Follow the money! — az oknyomozók régi szabálya a brüsszeli Bábelben is segít eligazodni. Aki unja a sorosozást, gondolkodjon el azon, hogy vajon miért pont erre a milliárdosra figyelnek Brüsszelben, terítenek ki előtte vörös szőnyeget és mosolyognak mellette döntéshozók fényképeken.

Soros György csak egy a sok pénzügyi befektető spekuláns közül, ám ő abban különbözik a többitől, hogy néha kiáll a nyilvánosság elé és nyíltan lobbizik céljai mellett, amelyeket aztán “szövetségesei” segítségével akar elérni. A humanitárius mázzal leöntött célok mögött azonban egy valami konstans: mindegyiken ezer milliárd eurós árcédula van.

Az újkori népvándorlás eddigi csúcspontján, 2015-ben Soros azt javasolta, hogy az EU fogadjon be évi egymillió migránst, akiknek az “integrálására” két évre tizenötezer eurót kéne költeni, ami évi 7,5 milliárd euró. Ezen túl a szír menekültek helyi ellátására évi 20 milliárdot javasolt, míg a többi migrációs “frontline” ország támogatására évi tízmilliárdot kéne költeni. A terv — szerencsénkre — a visegrádi országok ellenállásán elbukott.

Soros következő nagy ötletével 2018 elején állt elő és egy Új Marshall-tervet javasolt Afrikának. Az évi harminc milliárd eurós számlát megint csak az AAA adósbesorolású EU-nak kellett volna állnia

Az idén 90 éves Soros az áprilisi uniós csúcs előtt örökjáradék-kötvények (perpetual bonds) kibocsátását javasolta Brüsszelnek, pont ezermilliárd euró értékben, amelyek után ő 0,5% kamatot, azaz évi ötmilliárd euró törlesztést javasolt. Ezzel felkarolta Guy Verhofstadt “véletlenül” pont öt nappal korábban megjelent javaslatát, igaz ő évi 2,5% kamatot javasolt, ami már évi 25 milliárd euró lenne.

A Soros György által kitűzött célok megvalósításán aztán brüsszeli “szövetségesei” dolgoznak. Az előző ciklusban 226 ilyen EP-képviselő volt, érdeklődéssel várjuk az új listát. Most Vera Jourová cseh uniós biztos az, akinek Neelie Kroes, Rui Tavares, Judith Sargentini és mások nyomdokába lépve le kéne e tervek fő kerékkötőinek számító visegrádi országok ellenállását törni. Elődeinek ez nem sikerült, most rajta a sor.

Most ő a soros. 

A “jogállamiságnak” csúfolt politikai zsarolás “egészen véletlenül” összeköti Soros két kedvenc témáját: Az uniós források felhasználását és a nyílt társadalom mainstream neoliberális társadalmi modell érvényesülését. Biztosra akarnak menni, ezért a “jogállamiság” mérését a Soros és mások által támogatott “NGO-k”-ra bízták. Nagy küzdelem előtt állunk, de nem reménytelen helyzetben. A szabadságszerető európaiak fő fegyvere a nyilvánosság, például a fennkölt célok mögül kikandikáló, ezer milliárd eurós árcédula bemutatása.

(Kép forrása: itt.)

Európa-szerte megszaporodtak mostanság az uniós költségvetéshez, az úgynevezett jogállamisághoz és az ostrom művészetéhez (v.ö.: kiéheztetés) egyaránt érteni vélő megmondóemberek. Hogy a versenyjog méltatlanul elhanyagolt területe se maradjon parlagon, egyes tagállamok vezetése, a Bizottság és az Európai Parlament egyaránt árukapcsolással próbálkozik, és úgy vezetne be újabb, lényegi változásokat az EU politikai konstrukciójában, hogy ne kelljen konszenzussal az uniós alapszerződésekhez nyúlni. A 2021-2027. közötti költségvetési forrásokhoz kapcsolt árukat migrációnak és jogállamiságnak nevezik, bár a két kifejezés a brüsszeli újbeszélben mára szinonímává vált. Már a 2020 nyarán lejátszott költségvetési és helyreállítási alapra vonatkozó tárgyalások során is megfigyelhettük, hogy a nyugat-európai mainstream média és magyarországi fordítói a kelet-közép-európai államokat, elsősorban Magyarországot igyekeztek az alku szabotőreként bemutatni, kis híján Orbán Viktor nyakába varrva a felelősséget, ha az uniós mentőcsomag nem születne meg időben. Ma sincs ez másképp, a migrációs-jogállamisági vita médialenyomatában a szerződéseket felrúgó szereplők küzdenek a szolidaritásért és az EU megmentéséért, a gonosz visegrádiak pedig ismét a haladás útjában állnak. Tiszta sor, nem igaz?

Nem, nem igaz.

Az EU összetartása érdekében felelősen cselekvők, szolidaritást vállalók, hovatovább, az európai nemzetek együttműködésében hívő és invesztált szereplők ugyanis Kelet-Közép-Európában találhatók, amint a lenti történet illusztrálja.

Leszól, és Brüsszelből senki sem szól neki vissza, vajon hogyan képzeli ezt Soros úr? És főleg milyen alapon?

Brüsszel most éppen a jogállamiságból és a demokráciából tart előadásokat néhány kiszemelt - szerinte renitens - tagországának, s miközben elszántan vizsgáztatná őket, ő maga látványosan megbukik a vizsgán.

A politológia három alapkérdése tudniillik így szól:

Ki dönt, ki cselekszik?

Ki legitimálja a cselekvőt?

Milyen identitással bír a cselekvő?

Az unióban Soros a jelek szerint az egyik erős cselekvő, noha erre jottányi legitimációja sincsen, identitása pedig – a nyitott társadalom Karl Poppertől átvett, de meglehetősen zanzásított elképzelése   - legalábbis vitatható, de semmi esetre sem Európa közkeletűen elfogadott értékein alapszik. Marad tehát a sok pénz, amellyel ezeket a politológiai hiátusokat bárki könnyedén be tudja tömni, ámbár ez nemigen válik sem a jogállamiság, sem a demokrácia dicsőségére.

Ne legyenek kétségeink! Az újkori népvándorlásban sokan esélyt látnak az unió további föderalizációjára; a csökkenő lélekszámú és öregedő európai társadalmak vérfrissítésére; a fogyasztás szinten tartására és persze ezek mentén a saját hatalmuk megőrzésére. Ezért támogatják a migrációt. Berlin és Brüsszel a migráció kérdését európai szinten tartja, hogy arra “európai megoldást” találhasson. Néha persze “rá kell segíteni” a problémára.

Van képük hozzá.