Igazuk van! Egyetlen állam sem tűrheti, hogy más államok, spekulánsok, vagy gazdasági érdekcsoportok civil álarc mögé bújva, demokratikus felhatalmazás nélkül alakítsák át kényük-kedvük szerint a társadalmat.

A demokrácia az egymással versengő alternatívák közötti szabad választás lehetősége. Ezeket az értékeket és érdekeket elegyítő alternatívákat jellemzően politikai pártok jelenítik meg, amelyek programjukkal kiállnak a választók elé, annak megvalósításához kérik támogatásukat. Egy demokratikus rendszerben a kormány szabad választásokon leváltható.

Honnan ismerjük meg a külföldről támogatott, politizáló “civileket”? Ők ki akarnak bújni a verseny alól, az óvodai “Nem ér a nevem, káposzta a fejem!” alapján magukat a politikai pártok fölé helyezik. Programjuk, vagy idegen szóval “agendájuk” persze nekik is van, ám ők nem állnak elő a farbával. Miközben leválthatatlannak mímelik magukat, az alamuszi utat választják.

Külföldről pénzelik őket.

Azt találta írni, hogy: „Bárcsak valaki felhergelné a cigányságot, vagy még jobb lenne, ha maguktól hergelődnének fel, és szembe szállnának az intézményesült magyar szadista rasszizmussal.” A kijelentés apropóját az elhíresült gyöngyöspatai ügy, illetve az azzal párhuzamosan futó börtönbiznisz adta. Az, hogy Jámbornak, vagy bármely más, neobolsevik propagandistának miről, mi a véleménye, az számomra messzemenően érdektelen, ám a jelenség hátterében általánosabb összefüggések figyelhetőek meg, melyeket tán érdemes elemezni egy kissé.

Mindenekelőtt figyelemre méltó, hogy a „cigány-ügyek” – mostanáig – az SZDSZ bukása után kikerültek az érdeklődés homlokteréből, holott a 2002-2010 között állandóan hallhattunk róluk. Ezzel párhuzamosan, illetve e miatt, eltűnni látszottak egyes politikai szereplők is, akik az egzisztenciájukat az etno-bizniszre építették, és akik a figyelem elfordulását nyilván katasztrófaként élték meg.