Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Rendszerszintű rasszizmus

A fejlett nyugaton egyeseken erőt látszik venni valamiféle megkésett szégyenérzet a színesek ellen, a gyarmatosítás korában és később is elkövetett bűnök okán. Hogy ez mennyiben jogos, mennyiben nem az számunkra újra csak semmiféle relevanciával nem bír. Ők gyarmatosítottak, ők bánják – mi közünk hozzá. Csakhogy sajnos nem ilyen egyszerű a dolog.

Van egy egyszerű magyar melléknév, melyet színmeghatározásképpen használunk. Ez a szó pedig a fehér. Története, kialakulása és használata ki tudja milyen távolba vész. A Czuczor–Fogarasi-féle Magyar nyelv szótára szerint: „Fehérnek neveztetik azon szín, mely minden egyebek között legvilágosabb, legderültebb, és fehérnek mondatik oly test, mely a világosságot változatlanul veti vissza, melyen a világsugarak meg nem törnek, meg nem oszlanak.” Valamint: „Jelent továbbá olyat, mi a fehérhez közelít, tisztát.

A szín meghatározásán túl használták azután átvitt értelemben, mint a jónak, a tisztának jelzőjét. Ellentétpárja pedig a fekete volt, a sötét, a tisztátalan jellemzőjeként. Ennek azonban semmi köze nem volt a bőrszínhez, egyáltalán az emberi rasszokhoz, hiszen egészen egyszerűen nem láttak nem fehér bőrszínű embert, egészen a török seregek bejöveteléig. És utána sem sokat. Így aztán lenéző, megbélyegző, rasszista felhangja ennek a két ellentétes fogalomnak köztünk, magyarok között, semmiképpen sem volt. A távoli, csodás nyugaton ez nem így volt, hiszen gyarmattartó országok lévén, már a középkor óta találkoztak, kapcsolatot tartottak a legkülönbözőbb színű emberekkel. Ekképpen aztán náluk embertanilag a fehér ellentétpárja nem a fekete lett, hanem a színes és ez a megjelölés arrafelé valóban tartalmazott lenézést is. Ennek azonban számunkra, közép-kelet-európaiak számára semmiféle jelentősége nem volt; miért is lett volna