Ha azt mondjuk, hogy az iszonyatos párizsi terrorcselekmények és az utóbbi hónapok migránsáradata között összefüggés van, akkor az, ha azt, hogy a merényleteket évtizedek óta Európában élő bevándorlók követték el, akkor pedig az mutatja a „Willkommenskultur” teljes csődjét. A tragédia áldozataival együtt sírba szállt a toleranciamániára építő európai bevándorláspolitika – és a migránsoknak csak jogokat biztosító genfi menekültügyi egyezmény is.
A józanabbak a migránsáradat kezdete óta hangsúlyozzák, hogy ez az egész nem valamiféle, amúgy téves szolidaritás-felfogáson alapuló humanitárius válság, hanem közép- és hosszútávon kulturális, aktuálisan pedig biztonságpolitikai kérdés. Az „ez az egész” pedig nem kizárólag az elmúlt hónapokban Európába áramló illegális migránsokra, hanem a „Willkommenskultur”, a „multikulti” és a „nyitott ajtók politikájának” következményeire (is) vonatkozik. Európa évtizedek óta fennhéjázó módon úgy hirdeti magát a glóbusz „maradék” részének, mint a „lehetséges világok legjobbika”, a „fejlett Nyugat”, az emberi jogok – elnézést a groteszk szójátékért – „Mekkája”, miközben valódi gyökereiről, önazonosságáról, de legfőképpen az alapvető önvédelmi reflexekről megfeledkezett. Aki gazdag és gyenge, azt a legkönnyebb legyőzni. Ha mindehhez még hülye is, akkor meg pláne.
