Őseink Tündérkertje, Erdély – a patetikus megfogalmazás valahol mégiscsak megérinti az embert, amikor átlépi a Királyhágót. Az 1918-ban elveszített területek közül a magyar nemzeti identitás szempontjából a legnagyobb, már-már misztikus jelentőséggel Erdély bír. Erdély a magyar kulturális teljesítmény egyik ősforrása volt, és az a mai napig is.

Torokszorító képek jelentek meg a minap az Indexen: Törökországból a tengeren át több mint ezer menekült érkezett az elmúlt napokban a görög Kosz szigetére. Nincs ember, akinek ne esne meg a szíve az örömkönnyeket hullató szülőkön és a csónakokból a partra ugráló, vagy éppen szüleik kezét szorító gyerekeken. A képek egyértelműen azt sugallják, hogy a menekültek befogadása az Unió erkölcsi kötelessége.

A fotók azonban másról is árulkodnak. A képeket alaposabban szemügyre véve más benyomásunk támad, mint az Afrikából az olasz partokhoz tartó lélekvesztők láttán. A görög szigethez érkező menekültek ugyanis vadonatúj, milliós csónakokból szállnak partra, hibátlan mentőmellényt viselve.

A kampány arról szól, mennyire multikulti is volt a hajdani Magyar Királyság, kinek hogy néz ki a családfája, hány szerb, örmény, sváb, zsidó, cigány, tót, rutén, szuahéli, pápua-új guineai őse volt. Épp csak a nürnbergi törvényeket nem vették elő újra. A maradék megmondó kiegészítette mindezt a hamisítatlan hungarofóbia magyarázatával az elnyomó magyarokról, az utódállami nackó/kádárista történetírás legjobb hagyományai alapján.

Itt most nem csak arról van szó, hogy a magukat hirtelen történésznek (is) képzelő skriblerek hogyan vetítenek vissza egy modern fogalmat évszázadokkal ezelőttre – ez a nagyobb koponyákkal is megesik néha, hiszen antik filozófusok mellé is fölvezették már a „totalitárius” jelzőt; a mostani még nem az anakronizmusok csúcsa. Mindenesetre a „multikulti Magyar Királyság” témája mellé a következőket is javasoljuk fölvezetni: üvegplafon a Szent Római Birodalomban; nők helyzete a johannita lovagrendben; és: vállalkozás szabadsága a 16. században: nyithatok-e kebabost Bécsben?

Például azért, mert haza kéne zavarnunk a Tesco Magyarország brit vezérigazgatóját és az összes többit, akik egyáltalán nem tudják bizonyítani, hogy otthon üldöznék őket, politikailag, vagy társadalmilag, viszont az megalapozottan feltételezhető, hogy gazdasági okok miatt vándoroltak ide be, még ha a bevándorlásuk munkaszerződés formájában is történik. Egyrészt elveszik a helyet egy tehetséges magyar ember elől – mindaddig, amíg nem lesz legalább két teljes jogú vezérigazgató a Tesco élén, az egyik magyar –, másrészt megélhetési céllal, tehát gazdasági bevándorlás céljával tevékenykednek itt.