Máthé Áron
Máthé Áron történész

Miért szavazok NEMMEL? 3.

Azért szavazok nemmel, mert európai vagyok, és azt akarom, hogy Európa is európai maradjon.

Azért szavazok nemmel, mert ez az én világom, ahol el tudok boldogulni, de legalábbis kiismerem magam. Azért, mert azt gondolom, hogy egy svindli áll az egész „migrációs válság” mögött. Akik propagálják, népszerűsítik, nagyobb részben elvakult, bigott lelkek. Akik meg „menekültként” megjelennek, azok meg megvetnek engem és a befogadó Európát. Akik pedig az egészet finanszírozzák és szervezik, azok vagy embercsempészek – tehát közönséges bűnözők – vagy pedig „filantróp” társadalom-átalakítók. Filantrópságukból éppen csak az európai őslakosokra nem futja.

(Kép forrása: itt.)


Molnár Attila Károly
Molnár Attila Károly eszmetörténész

Sej-haj demokraták

Nem hallom, hogy az utcákon és tereken zúgna mostanában a „semmit rólunk, nélkülünk!”.

Valamikor a magát demokratikusnak nevező ellenzék ezt skandálta olyan elképesztő, fölháborítóan sanyargató népnyúzó döntések miatt, mint mondjuk egy egyetemi szak képzésének szüneteltetése.

Az újkori demokrácia eszménye az emberek közös önigazgatása, amely eszmény alapján verték szét a soknemzetiségű és sokvallású monarchiákat és hoztak létre „nemzetállamokat” az I. világháború után. Az önigazgatás eszményét egyre kisebb és kisebb csoportokra lehet érvényesíteni, míg végül eljuthat valaki az egyénig: a mai demokratikus nyelvben gyakran felmerül, hogy csak a beleegyezésével kormányozható az egyén. Ezzel az állami szuverenitás meg is szűnt, aminek az állam konkurensei – van ahol a törzsek, van ahol az oligarchák, vagy nemzetközi NGO-k, a szomszéd államok és a nemzetközi szervezetek – felettébb örvendenek.


Kisokos a kis okosoknak

Az arra ingerenciát érző „civilek” egy szociálisan éretlen tinédzser módjára kitalálták mostanság, hogy jól nekimennek az október 2-ai népszavazásnak – bemutatva, hogy az mennyire értelmetlen. De nem úgy van az! Ez a kisokos nekik készült.

Vannak olyan „civilek”, akik szeretnék „érvénytelenné” tenni a referendumot. Vannak olyan „civilek” is, akik „tájékoztató kampányt” folytatnak annak értelmetlenségéről. Sőt, vannak olyan „civilek”, akik megpróbálják megmagyarázni, hogy jogilag miért abszurd már maga a népszavazási kérdésfelvetés is. A szándék nyilvánvaló: el kell bagatellizálni a kérdést – „szakmailag”, persze. Felvetéseikben azonban gyanúsan sok a közös – butaság.  Ezért ez a kisokos nekik készült.


Miért szavazok NEMMEL? 2.

Miért nem? – a közelgő népszavazás margójára.

Ha Európára gondolok, elsősorban egy árnyalatokban gazdag, mégis a világ kulturális palettáján markáns színként felismerhető szellemi egység az, ami eszembe jut. Évszázados együttélése nemzeteknek, megvívott háborúk, szövetségek, nagy filozófiai és művészeti korszakok, és persze az itt élők rengeteg munkája, ideélt élete tette olyanná, amilyen. Az otthonunkká.