Az új veszedelemről

Egy állam szuverenitására ma már nem csak más államok vagy nemzetközi szervezetek, de eszmék és éppenséggel az azok bűvkörében élő „nem kormányzati szervezetek” is veszélyt jelentenek.

Frappáns felvetéssel állt elő a Lengyelország ellen jogállamiság-eljárást kezdeményező, majd a migránsok kötelező szétosztását megszavazó Európai Parlament ülésének előestéjén Nigel Farage. A brit politika „fenegyereke” – rendkívül tehetséges szónok, aki a Brexit „elérésével” értelmetlenné tette egyébként pártja létét – EP-s kollégáinak írt levelében kezdeményezte, hogy azok valljanak színt a Soros-féle alapítványi hálózathoz való viszonyukról, és hogy a kapcsolati háló felderítésére a parlament állítson fel egy különbizottságot.

Bár a használt tónus és az őszinteség az eurokrácia brüsszeli madárnyelvéhez szokott füleknek talán túl keresetlen, a UKIP-es politikus nyilván releváns témát vetett fel, méghozzá igenis megfelelő nyelvezettel. Farage ugyanis nem is annyira Sorosról, mint inkább a nyílt társadalom eszméjéről elnevezett alapítványi hálózatról beszélt. És bár napjainkban Soros György neve fémjelzi ezt a kripliséggel vegyes ellen-utópiára emlékeztető ideológiát, – ahogy az angol mondja – „van egy pontja” Farage-nak. Ugyanis nemzetközi spekulánsok ide vagy oda, Soros Györgynél sokkal veszélyesebb a nyílt társadalom eszmerendszere maga. Soros pályafutása ugyanis a biológia törvényszerűségei okán egyszer véget fog érni, a nyílt társadalom eszméje azonban itt marad közöttünk. És azon szervezeti infrastruktúra és hálózat is, mely osztja e szellemiséget: mint amilyenek a különböző,  a demokráciát, médiaszabadságot, jogállamiságot méricskélő szervezetek (tudják, a „nagy tekintélyű” Human Rights Watch, Human Rights First, Freedom House), és honi „jogvédő kistestvéreik”, az Amnesty, a Helsinki vagy a TASZ.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Csendes ima

Angela Merkel eleve átgondolatlan – mert főleg a német belhatalmi szempontokra figyelő – befogadás-politikája ma leginkább Olaszországot sújtja.

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa már-már tragédiától tart. Itália hosszú tengerpartja gyakorlatilag egyetlen szélesre tárt ajtó, mondhatni az embercsempészet paradicsoma, persze csakis és kizárólag a csempészek számára. Nekik az a lényeg, hogy aki valahol Észak-Afrikában lélekvesztőre száll, előtte leperkálja a viteldíjat. Hogy aztán mi történik vele – tengerbe fullad-e, avagy „célba” ér -, az már nem annyira érdekli őket. A halott pénze ugyanannyit kóstál, mint az élőé, a biznisz, az biznisz, a többi legyen Európa dolga.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Az MSZP bemutatja: Rolex-Laci után itt van Kvóta-Gyula

A hazai progresszió szebb napokat látott vezető erejét csapás csapás után éri. Előbb az új reménység eltitkolt, majd bevallott Rolex-órája és luxusnyaralásain készült fotók sora tompította a “Fizessenek a gazdagok!” szociális demagógiáját. Mintha mindez nem lenne elég, a pártelnök újból hitet tett a kötelező betelepítési kvóta mellett. Így nehéz lesz győzni!

Brüsszeli kvóta. Nem mazsolázna.

Szegény embert még az ág is húzza! – Most éppen az MSZP-n a sor. Nem elég nekik, hogy Botka László tavaly decemberi bejelentkezése óta érdemben nem nőtt a támogatottságuk és a “Bitó-szalon” logikáját követő népfrontosodási javaslatokat kell hárítaniuk, most még a pártelnök Molnár Gyula magára húzta a migránssimogató álláspontot.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Identitásválságban a Jobbik

A szélsőjobboldali párt mára elveszítette legfontosabb témáit és legmarkánsabb pozícióit, most pedig saját szavazói ellen fordul a betelepítési kvóta kapcsán.

(Kép forrása: itt.)

A Jobbik hosszú ideje küzd a kihívással, hogy megteremtse és megtartsa helyét a politikai palettán. Egyrészt, a párton belüli feszültségnek hosszú ideje vannak félreérthetetlen jelei, egyre gyakoribbak a nyilvánosság előtt zajló, személyeskedő viták. Másrészt, az ellenzékben töltött évek során a Jobbik elveszítette legfontosabb témáit, és egyre inkább úgy tűnik, identitását is.