Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Netanjahu varázstalanította a “Bitó-szalont”

Az izraeli kormányfő valóban történelmi jelentőségű látogatást tett Budapesten. A V4 nemzetközi felértékelése mellett ugyanis szóval és cselekedettel is nagy szolgálatot tett a magyar, európai és az izraeli politikai kultúrának.

“Bitó-szalon” – 2013/14 körül attól volt hangos a média, hogy vajon kik lehetnek bejáratosak a fővárosi liberális és baloldali értelmiség eme önjelölt Olümposzára, ahol még a magyar belpolitikába kőkeményen beavatkozó André Goodfriend is megfordult.

Heller Ágnes a 2015-ös szárszói találkozón.


Erős vezető egy nehéz helyzetben

Az izraeli választás tanulsága: a Közel-Kelet bizonytalan világában a nép erős kezű vezetőre vágyik, olyanra, aki eligazodni látszik a permanens erőszak világában.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő biztosan őrizte meg pozícióját s nyerte meg a választásokat országában. A választási folyamatot már többen is kielemezték, a baloldali ellenzék (HaMachane Hacijoni=Cionista Tábor) megpróbálta kihívni a Likudot, főleg a szociális témák tekintetében, ennek következtében nagy és komoly kampány zajlott, a közvélemény-kutatók pedig nagyon félremértek a folyamatokat – a baloldal javára. Ahogyan később Ayala Hasson, a közszolgálati TV egyik vezető kommentátora-műsorvezetője is mondta: „Van egy olyan Izrael, melyről nem volt tudomásunk és nem is mértük.” Business as usal.