Kiszelly Zoltán
politológus
Minden évszázadban van egy nagy európai háború, amely évtizedekre meghatározza a hatalmi viszonyokat. A legnagyobb kérdés, hogy az ukrajnai háború lokális háború marad-e, avagy egy ilyen nagy háborúvá fajul. Az atomkorszakban jobb lenne nem eszkalálni az eseményeket, ezért a józan ész azt diktálja, hogy a háborút ne a csatatéren, hanem a tárgyalóteremben folytassák. A Föld országainak kétharmada ezt az álláspontot képviseli, mint ahogyan a magyar kormány is.
A júliusi NATO-csúcstalálkozóig tartó két hónap sok mindent eldönt. A jelek szerint Ukrajna ellentámadása nem egy nagy látványos, hanem több közepes és kisebb támadást jelent, így kérdés, hogy az ukránoknak államuk mekkora területét sikerül visszafoglalni addig, amíg a front ismét meg nem szilárdul. Az ukrán ellentámadás eredményességétől és Oroszország katonai képességeitől függ, hogy az ukrán “tavaszi” offenzíva után lesz-e orosz "nyári” offenzíva?
A két hadviselő fél sokat tanult az elmúlt bő egy évben. Ukrajna nyugati pénzen és hathatós katonai segítséggel továbbra is a minőségi fölény megtartásával tartja magát, míg Oroszország továbbra is a mennyiségi fölényben és a felőrlő hadviselésben bízik. A számok ismertek, az oroszok tovább bírják szusszal, így a labda az ukrán térfélen pattog. Ha az ellentámadásban az immáron harmadik ukrán hadsereg is felőrlődik kérdés, hogy a Nyugat hajlandó és képes-e egy negyediket is finanszírozni és felszerelni, illetve Ukrajna képes-e újabb ötven-százezer katonát mozgósítani, ha már a mostani támadáshoz is az utcáról (kényszersorozással) fogdosták össze az embereket?
A béke pártján
