Kézenfekvő felidézni a 2004-es magyarországi uniós népszavazási kampány egyik blőd plakátját: „Nyithatok cukrászdát Bécsben?” Beugorhatott a 2015-ös „menekült-menekítők”, vagyis a Soros-féle galaxis civil szervezeteinek lázas buzgalma, hogy a gonosz, barbár Magyarországról végre a Lajtán túlra cipelve a migránsokat, elhagyhassák ezt a földi siralomvölgyet. Odaát Bécsben már biztonságban vannak! És végül újra előkerült Lázár János videója Bécs egyik városrészéről, amelyet így jellemzett a baloldali média egyik tudósítója: „Az egyik legizgalmasabb negyedben, a Favoritenben olyan érzés fogott el minket, mintha egy etnikailag sokszínű, sürgő-forgó közel-keleti vagy kis-ázsiai városba csöppentünk volna.”
Nos, néhány kérdés felmerül az emberben. Az első rögtön az, hogy Bécset miért tiszteli a magyar ember? Azért, mert a császárváros nimbusza a XX. században megújult, a mi szocialista gulyáskommunizmusunkhoz képest a valódi jólét és bőség központja lett – vagy pedig azért, mert egy „izgalmas közel-keleti város”? Azután ott van az a kérdés is, hogy Magyarország vajon nem azért biztonságos ország-e, mert nem engedett be olyan népcsoportot a területére, amelynek a szokásai, hagyományai között szerepel a terror és az ezzel összefüggő halálkultusz?
A videóban megszólaló hidzsábos hölgyek valóban kedvesen mosolyognak a kamerába, de ránézésre azért nem gondolnánk róluk, hogy ők már harmadik generációs bevándorlók. Persze lehet, hogy Bécsben a hidzsáb a progresszív női jogvédelem jelképe.