Galló Béla
Galló Béla politológus

Utolsó vacsora

Szokásos évi, de egyben elnökségének utolsó vacsoráját adta Barack Obama a fehér házi tudósítóknak, hiszen jövőre az amerikai alkotmány szerint már akkor sem lenne alkalma erre, ha amúgy harmadszorra is megválasztanák. Január 20-ig, az idén novemberben megválasztott új elnök beiktatásáig ugyan még hivatalban marad, aztán „Obama out”, „Obama kiszáll”, senkinek sincs engedélyezve egy harmadik ciklus.

(Obama elnök a fehér házi tudósítóknak rendezett gálavacsorán.)

Korai még mérleget vonni teljesítményéről, de az biztos, hogy már maga a bőrszíne is történelmi „tett”. Ha valaki a hatvanas, vagy akár a hetvenes években – amikor még a fajgyűlölet amerikai tombolásáról, a négerellenességről szóló, véres atrocitásokról is gyakran beszámoló tengerentúli hírek mindennaposak voltak –, azt mondja, hogy az USÁ-nak valaha is fekete elnöke lesz, alighanem kinevetik. És a harmadik évezred első évtizedében: lett.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Ördögi paktum

A kínai sajtó minősítette így a minapi japán-amerikai védelmi paktum megerősítését, amit a japán kormány a jobban csengő „proaktív pacifizmus” névvel illetett.

Hangulati különbségük a szavak szintjén is jól kifejezi azt a háromszögletű geopolitikai játszmát, amely mostanság döntően határozhatja meg a kelet-ázsiai, csendes-óceáni térség – és az egész világ jövőjét.