Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Dobrev, Donáth, MZP

Vihar egy pohár vízben — leginkább így lehet a baloldali ellenzéken belüli mozgásokat leírni. Az új évadban Donáth Anna visszatér a szappanoperába, hogy az “ellenzékváltó” pólus vezetéséért megküzdjön Márki-Zay Péterrel (MZP) és Karácsony Gergellyel. A rákövetkező évadban majd ennek a cicaharcnak győztese áll ki Dobrev Klárával a dollárbaloldal vezetéséről szóló párharcra. Akit még egyáltalán érdekel ez a sorozat, az a következő egy évben a 2021-es előválasztás ZS-kategóriás remixét “izgulhatja” végig.

A DK egy hosszútávúszó komótosságával tempózik előre: Befészkelték magukat a NER legradikálisabb ellenzékének sarkába, megalakították árnyékkormányukat, rendszeres időközönként leigazolnak egy-két baloldali politikust, és hetente jelentkeznek TV produkcióval. A 2021-es baloldali előválasztáson a DK “jól fordult”: Előbb azzal a Jobbikkal kötöttek szövetséget, amely veszélyes lehetett volna a szavazóbázisukra. Második lépésben pedig a többi baloldali párttal közösen fúrták MZP kampányát, illetve miközben a többiek a baloldali miniszterelnök-jelölt személyére figyeltek, a Gyurcsány-párt háttéralkukkal elrendezte, hogy azon a térfélen nekik jusson a legtöbb parlamenti mandátum.

Az “ellenzékváltó” pólust eddig az az MZP képviselte, aki azért válhatott az előválasztás második fordulójában esélyes jelöltté, mert a Momentum mögé állt, így a játékelméletből ismert Chicken Game játékban Karácsony Gergely csak úgy tudta az “ellenzékváltó” szavazatok közte és MZP közti megoszlását, és ezzel Dobrev borítékolható győzelmét megakadályozni, hogy visszalépett a hódmezővásárhelyi polgármester javára.

Csak egy maradhat.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az ellenzéki politizálás nyomorúságáról

Nem könnyű most haladó, européer ellenzéki politikusnak lenni Budapesten.

Igaz, az elmúlt tíz évben sem volt az. 

Külföldi gazdáik időről időre eszükbe idézik, mennyire is tartják őket - semennyire. 

A DK és a Momentum az a két párt, amelyek minden alkalommal elhiszik, hogy most majd több jut nekik a piszkavas-szerepnél. Márpedig Merkel/ Barroso/ Juncker/ von der Leyen etc. pontosan arra használja a magyar ellenzéket, hogy velük szurkálja az Orbán-kormányt. Többről szó sincs.

A baloldal szellemi és lelki állapotát is mutatja, hogy erre a szerepre nemcsak ímmel-ámmal vállalkoznak, hanem lelkesen tülekednek érte. És ők mindig el is hiszik, hogy ezúttal más lesz a történet vége, ezúttal Merkel/ Barroso/ Juncker/ von der Leyen etc. tényleg példásan megbünteti Orbánt és társait, és akkor végre talán felvirrad az ő napjuk. 


Galló Béla
Galló Béla politológus

Nincs Szerencse

Az ellenzék történelmet írt Szerencsen, mondta egy jobbikos politikus a kormánypártok vasárnapi öt százalékos győzelme után. Sajátos állítás, csakúgy süt belőle a valóság olyan merész interpretációja, mint amilyen annak idején a Wehrmacht visszavonulásaira kiötlött „rugalmas elszakadás” volt. Mindenki tudta, miről van szó, de nyilvánosan egy ideig mindenki úgy tett, mintha el is hinné.

Szerencs, az elvileg billegő körzet, gyakorlatilag most (is) a fideszes jelölt felé billent. Egy másik ellenzéki politikus (momentumos) szerint azért, mert az ellenzéki jobbikos jelölt úgymond megosztó figura volt: nemrég még bőszen „rasszizált”, hogy a cigányozást-zsidózást eme szép műszóval illessük. Ehhez képest az ellenzéki politikusok mégis szorosan odaálltak mögé, még Karácsony Gergely is lement Szerencsre, hogy Budapest is a „judapestező” kandidátust támogassa. (Arról nem szól a fáma, vajon lent is Unicumot ivott-e, netán most azért már valami erősebbet?)  Híresen mérsékelt személyes vonzerejükben bizakodva az ellenzéki „nagypolitikusok” talán azt remélték, példájuk ragadós, az emberek fegyelmezetten követik majd őket.

De nem követték.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Szili „áruló”, Gyurcsány nem?

Idestova egy évtizede, hogy a balliberális oldal büszkén és önerőből szappanozza maga alatt a lejtőt, e lejtmenetet azonban a várható harmadik nagy tavaszi koppanás előtt is holmi „árulásokkal” magyarázza.

Nálunk persze kifejlett kultusza van az „árulásnak”. Januárban volt Görgei Artúr születésének 200. évfordulója, ő azzal „árulta el” az éppen női ruhában menekülő Kossuth Lajost, hogy nem akart már – fölöslegesen – feláldozni Világosnál több tízezer fiatal magyar életet. (Negatív mítosza állítólag ahhoz kellett, meg ne sérüljön nemzeti önbecsülésünk, hiszen az szóba se jöhetett, hogy a szabadságharc katonai sikérét eleve kizárta az akkori „európai súlyegyen”.)