Galló Béla
Galló Béla politológus

Butaság és balítélet

Politikai tálentumból nem sok adatott az ellenzéknek, nyilatkozói a napokban egymást múlták felül mérsékelt zsenialitásuk bizonyításában.

Azon nincs mit csodálkozni, hogy a "baloldal" beáll egy rasszista jobbikos képviselőjelölt mögé; elvi szerelem ez, sok nagy elme követelte anno az efféle hasznos csókváltásokat, s az engedély pecsétjét se most ütötték rá, hanem még a Spinoza-házban. A cél szentesíti a "Judapestet" – ettől olyan szép ez a széles összefogás, ettől olyan ellenállhatatlanul csiricsáré.

Mindennek persze, ahogyan az dukál, "tudományos" magyarázata van: "a kutatásokból az jön ki, az emberek már nem akarnak pártot választani, hanem kormányváltást akarnak" – imígyen szóla az egyik. A másik ennél egy fokkal azért őszintébb: "Ez a népfront nem lesz, nem is lehet hosszú életű. Győzelme, a IV. köztársaság alkotmányozása után a pártoknak vissza kell találniuk saját arcukhoz."

Ez megnyugtató.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

A magyarok napja

A baloldal politikusai és sajtómunkásai utólagos értelmezéseikben „lefutottnak” minősítik a győri választást, és azt hangsúlyozzák, hogy nincs itt semmi látnivaló.

Győrben (2002 óta) úgyis mindig a Fidesz nyer. Úgy tesznek, mintha Győr csak egy kis intermezzo lenne a baloldal megállíthatatlan erősödésében. Nekik nem igazi vereség, a Fidesznek nem igazi győzelem, csak a megszokott formula.

A valóság ezzel szemben az, hogy a baloldal minden fegyverét bevetette Győrben, és nagyon bízott is a sikerben. Összeállt a teljes roncskoalíció: a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik mind beálltak egyetlen jelölt mögé. Újra bepróbálkoztak a bajai videóhamisítással, és ha még ez sem lenne elég, Pollreisz Balázs mellett kampányoltak a baloldal szerencsehozó talizmánjai, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is. A győriek azonban úgy döntöttek, nem tesznek próbát azzal a Gyurcsány Ferenctől a Jobbikon át az európai parlamentben brillírozó Momentumig terjedő káoszkoalícióval, ami tavaly október óta irányítja Budapestet. Ahogy mondani szokás, az okos ember más kárából tanul.

A baloldal azonban még a saját hibáiból sem képes okulni. Pollreisz Balázs, az összefogás jelöltje az eredményt értékelve a bukás okát nem saját magában, vagy a mögötte álló pártokban kereste, hanem a választókban:


Galló Béla
Galló Béla politológus

Gyurcsány bendője

Semmi meglepő sincs abban, hogy az MSZP-t sorra hagyják ott politikusai, inkább az a fura, miért csak most esik le náluk a tantusz.

Ki ezért, ki azért áll odébb, nagyjából mégis két egérút kínálkozik. A baloldal hűlt helyére, a DK-hoz vezet az egyik, a másik meg az önáltatás dzsungelébe, amit persze újrakezdésnek neveznek.

Egy szoci vezető azt mondta egyszer, hogy az MSZP-t csak az újíthatja meg, aki politikailag egyszer s mindenkorra leszámol Gyurcsánnyal. Erre persze ő sem vállalkozott, arra hivatkozván, hogy felelőtlenség volna a pártszakadást megkockáztatnia. Bezzeg Gyurcsány nem volt ilyen ijedős: amikor látta, hogy teljes terjedelmében mégsem foglalhatja el az MSZP-t, jókora darabot kiszakítva belőle létrehozta a DK-t. Abban bízott, hogy a szocik lejtmenete - beszédes képzavarral szólva - előbb-utóbb úgyis az ő bendőjében végződik.

Ezt látjuk most.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Utoljára az „árulásról”

A magyar közélet kedvenc – sőt, egyetlen – fegyvere a bélyegző. A stempli. Durvábban, a billog. Csak meg kell markolni, oszt ráütni arra, aki szembe jön.

Homlokra, avagy farra, attól függ, ki hogyan és honnan szereti. Az a lényeg, hogy az illetőn a jegy rajta legyen. És akkor már minden oké.

„Szellemileg” persze kissé problémás a dolog, de hát manapság ez kit érdekel? A médiát, főleg az internetes cloaca maximát - a nagy szennyvízcsatornát - egész biztosan nem.

Mindegy melyik – a „bal” avagy a jobboldali – brancs stemplizik, fő, hogy akire ráütik, arról messziről ríjon le, hogy ő nem a mi emberünk. Nem olyan a szaga, nem úgy rezdül, ahogyan kell (nota bene, nem pontosan úgy, ahogyan mi), hanem másként. És ez bizony gyanús. Már úgy értve, eleinte gyanús. Aztán, ha csak ezek után nem visszakozik rémülten, akkor meg „áruló”.

Ne mismásoljunk. Én, azaz szerénységem „áruló” vagyok. Régóta, leginkább Gyurcsány kormányzati színrelépése óta (amit, fogalmazzunk visszafogottan: nem üdvözöltem) kiérdemeltem ezt a stemplit. Dokument jeszty, papírjaim is vannak erről, ezekkel azonban, így visszamenőleg, most nem fárasztanám a nagyérdemű olvasót. (Az meg, hogy akkoriban – a hatéves Gyurcsány-periódus alatt - mit kockáztattam, senkit sem érdekel, oké, nem is kell. Nagyfiúk vagyunk, mindenki a saját bőrét viszi a vásárra.)