Az LMP frakcióval bent van a magyar törvényhozásban és az EP-ben, a PM egyik társelnöke, Karácsony Gergely a legnépszerűbb baloldali politikus, Zugló polgármestere, továbbá egy EP- és egy hazai parlamenti képviselővel bír a párt. Az LMP a küszöb környékén táncol, PM egyelőre alatta.  Mindkét párt üdvözölte a Sziriza győzelmét, Schiffer András már-már akkora kitörő örömmel és balos hangszereléssel fogadta az új baloldal sikerét, mintha nem is pártja lenne a jobb-bal meghaladásának „szóvivője”. Az LMP politikai állapota két éve nem változott, azaz semmiféle együttműködést nem tud elképzelni az ellenzék további pártjaival, így Veszprémben is egy helyben ismert, de teljesen esélytelen jelölttel fut neki. Sem a győzelem, sem a kétharmad megakasztása nem célja.

Az uralkodó neolib nemzetközi kánon szerint Görögország gazdasági helyzete a megszorítások hatására máris javul, s csupán járulékos veszteségnek tekinthető, ha eközben a társadalom nagy részének élete mindennapi katasztrófákba fullad. Hiszen ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, mondotta volt annak idején tovaris Sztálin, ámbár ő nem volt neoliberális.

Mert hová is mennek a kormányzóktól szignifikáns mértékben elpártoló szavazók? Nagyobb részük a feszülten apatikus, mindenkire legyintő kiábrándultakhoz, kisebbik részük pedig a régóta ügyesen építkező Jobbik táborába. S ha ehhez hozzá vesszük még, hogy a mentálisan és verbálisan elszánt, ám politikailag műkedvelő és lankadó nagyvárosi tüntetők többek között az MSZP-ből sem kérnek, akkor vajon honnan remélhetnek stratégiai vonzásnövekményt a szocik?

A múlt pénteki demonstráció után egyre inkább úgy tűnik, a tüntetők a korábban vázolt lehetőségeik közül megmaradnak az unalomig ismételt koreográfiánál: kormányzati döntés – felháborodás és Facebook-esemény létrehozása – tüntetés – hazamenés.