A kilencvenes évek végén még meredeken felfelé ívelő baloldal karrierje a 2000-es évek közepére leáldozott. Schröder kancellár beült a Gazprom egyik cégének felügyelőbizottságába, Tony Blair belesült az iraki tömegpusztító fegyverekről hamisított jelentésbe, Zapatero egy pénzügyi csődtömeget hagyott Spanyolországra, a szebb napokat látott lengyel utódpárt pedig végleg kiszenvedett. A baloldal hanyatlása, a szokásos jobb-bal ciklikusság mellett valószínűleg arra is visszavezethető, hogy a 90-es évek gazdasági hurráoptimizmusát a kétezres évekre a gazdasági lassulás váltotta fel, 2008-tól pedig stagnálás, sőt hanyatlás kezdődött. A baloldali kormányok redisztributív, osztogató politikája a romló gazdasági környezetben már nem volt fenntartható.  

A szokásos minta érvényesül: A liberális avantgárd már nem lát értelmiségi kihívást egy kérdésben, és az elefántcsonttorony magasabb szférájába költözik. Közben a fővárosi szocialisták lecsapnak az otthagyott témára, és minden “kreatív” tudásukat beleadva próbálnak a balliberális “házi versenyben” pontot szerezni. Ezt látjuk most az illegális határsértők kérdésében is, amikor tisztaságcsomagok osztogatásával oldanák meg azt, amit eddig “álproblémának” tartottak.

Mindenki tudja, a görög adósság fillérre visszafizethetetlen, tudja ezt Juncker, Dijsselbloem és Frau Merkel is. Alexis Tsipras tehát nem kekeckedett Európa úgymond „nagyágyúival” (szent ég!, milyenek lehetnek a kicsik?!), csupán erre a nyilvánvaló tudásra is apellálva, alkudozott velük. De közös tudás ide vagy oda, egyáltalán nem mindegy, ki-kivel alkuszik. Mert nem csupán a pénz itt a tét, hanem, hogy ki mire mutat majd ezzel példát. Szembeszegülhet-e büntetlenül az új baloldal Európa „nagyágyúival”, avagy az európai társadalmakat mosolytalanul szorongató Frau Merkel kezében marad-e a fakanál?

Később a baloldali pártok és aktivistáik plakátrongálásba kezdtek, még mindig abban a tudatban, hogy Orbán és a Fidesz a migráció tematikáját valamilyen figyelemelterelésnek szánja.

Eközben sokasodtak a jelek, amelyek arra mutattak, hogy a migráció valóban súlyos kérdés – Magyarország és Európa számára egyaránt –, ami megoldásra vár. A baloldal még ekkor sem kapcsolt, és továbbra is Orbán támadásával volt elfoglalva. MSZP-s politikusok drótkerítést vonva a Fidesz-székház köré még egy héttel ezelőtt is azt állították, hogy „a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált”, és hogy a kormány „gettóba zárja Magyarországot” a magyar-szerb határra tervezett kerítéssel.