Főleg azért nem, mert akkor annyi dilemma kerülne hirtelenjében a felszínre, hogy azokkal kezdeni is kellene valamit. Itt van például a „menekült, mint jó munkaerő” ügye. A százezer szám érkezőket a szakszervezetek valami félreértett szolidaritásból üdvözlik – miközben valójában ezen „jómunkásemberek” tömeges alkalmazása csak ahhoz fog vezetni, hogy a vállalatok könnyen törik majd le a jelenlegi bérszínvonalat. Na, most akkor jólét vagy jónak lenni? Hoppá.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció párt elnöke hétfőn tévéinterjút adott, melyben nem túl meglepő módon megismételte az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek vasárnap közzétett szavait. Miközben egyértelműen beállt a brüsszeli kórusba, a nyughatatlan DK-vezér mégiscsak vette a fáradságot, hogy egy kicsit beszéljen a magyar választóknak is, akik elsősorban rendet szeretnének és biztonságot. Megértően szólt a déli határzár pszichológiai hatásáról („vannak, akiket ez megnyugtat”), és óriási önellentmondásként hitet tett az európai határok kemény megvédése mellett – majd ha már mindenkit beengedtünk. Ebből kiderül, hogy Gyurcsány kapizsgál valamit abból, hogy nem lehet a választókkal szembemenve megnyerni a bizalmukat.

Politikusok gyakorolhatják is az utóbbit, Orbán Viktor Tusnádfürdőn pár napja meg is tette ezt, amikor tudatosan leegyszerűsítve kijelentette, hogy a baloldal azért nem szereti a magyarokat, merthogy magyarok. Politikusoknak nincs kötelezettségük pontos definíciókra, árnyalt magyarázatokra, támogató lábjegyzetekre, annál inkább egyetértő tekintetekre. Csakhogy amit a politikai arénában egy politikus csinál, azt egy elemző – elvileg távol a harcmezőtől – lehetőleg ne engedélyezze magának.

Tóth Csaba a Magyar Narancs online felületén „Nemzet és baloldal” címmel a minap jegyez egy írást, melyben elemzőként reflektál Orbán fenti véleményére, s ennek kapcsán a közelmúltból véve a példákat, arra a következtetésre jut, hogy a baloldalnak azért nincs releváns válasza a jobboldal nemzetfelfogására, mert az MSZP szemlélete nem elég liberális.

Mintha ismerősen csengene, ugye? Nem csoda, hiszen meglehetősen régi nóta.

Megérne egy kört az is, hogy a politikai újságírás egy jelentős része hogyan fogja fel a politika világát: nagyjából úgy, mint egy Da Vinci-kód-szerű összeesküvést, ahol susmusolnak az ún. tanácsadók a döntéshozók fülébe, és onnan erednek a nagy kampányötletek. Mintha a politikai cselekvés így nézne ki. De erről majd máskor.

A Fidesz legelszántabb szekértoló csoportja, vagyis azok a keményen dolgozó kisemberek, akik mindenáron a Fidesz 2018-as győzelméért harcolnak: a balliberális értelmiségiek. Persze, tudom, ők már nem is léteznek, vagy ha igen, nincs jelentőségük. Ám nemsokára érkezik egy film Németországból – honnan máshonnan –, ahol megszólaltatják többek között Heller Ágnest, Marsovszky Magdolnát és Alföldi Róbertet. Aligha kell ennél több. A legelvetemültebb jobber publicisták szoktak rájuk mutogatni, és íme, előkerültek, feltárják az Orbán-rezsim valódi természetét. Már a cím is kiváló: Orbanistan. Mi más? Külön prémium kategória, hogy a filmet valamelyik aktivista-antirasszista-anti-minden hippi dobolókör vezetője rendezte. Az egész összetétel olyan, mintha valamelyik szélsőjobboldali konteó-honlap egyik bejegyzéséből vált volna valósággá.