Az ellenzék szerint a Fidesznek tehát illendő lett volna önkritikus kongresszust tartania. Marcangolhatták volna önmagukat óraszám, több mint fölényes két választási győzelemmel a hátuk mögött.

Vadul egymásnak eshettek volna, mikor a közvélemény-kutatások pártrangsorát jelenleg is jókora előnnyel vezetik.

Játszhattak volna kíméletlen tetemrehívást, mintha Orbánnak nem jönne be a kötcsei stratégia.

Nagy Konstantin midőn a Milvius hídi csata előtt az égen keresztet látott, hangot is hallott hozzá: „E jelben győzni fogsz!” Tóbiás József elnök az MSZP-kongresszusán, mikor a digitális kivetítőn megjelent neki a felkiáltójel, a hétvégén egyelőre aligha hallhatta ugyanezt. (Persze változnak az idők, a szimbólumok sem a régiek, az égi hangokról nem is beszélve...)

Tengerésztiszteknek állítólag mindmáig tanítják, ha süllyed a hajó, és semmi ötletük sincs, legjobb figyelemelterelési módszer, ha a matrózokkal gyorsan átfestetik az árbocokat.

Oké, segítse ki a szegfűt mostantól a felkiáltójel.

De miért csak egy? Miért nem – legalább – három?

Vajon mire gondolhatott Tóbiás József, az MSZP elnöke, amikor a kerítés kapcsán tisztázásra szólította fel párttársát, Hiller Istvánt? Mihez képest kellene tisztáznia magát? Avagy csupán burkolt elnöki felszólítás ez arra, hogy Hiller fejtsen ki végre egy kerítésmentes baloldali koncepciót?

Ha így volna (persze nyilván nincs így), a dolgot csak bonyolítaná, hogy a közkeletű vélekedés Tóbiás elnököt az MSZP balszárnyához, Hillert meg éppenséggel a párton belüli liberális oldalhoz sorolja. Akkor hogy is volna ez? Aki baloldali, kerítésügyben mégis liberális, aki pedig liberális, jobb híján elfogadja, bár utálja a kerítést? 

Tény, hogy a „demokratikus ellenzék” agóniája immáron kilenc éve tart. 2006 tavasza óta ugyanis 1, azaz egy darab országos választást sem tudtak megnyerni, bármilyen összeállításban próbálkoztak is – viszont elvesztettek zsinórban nyolcat. Tény, hogy ilyenkor mindig a választók hülyék, de legalábbis „a proletariátus még nincs eléggé előkészítve eszméink befogadására!” (ahogy a legenda szerint Kun Béla dühöngött 1919-ben). Az is tény viszont, hogy hiába kapja a „nekünk igazunk van történelmileg” tézise a pofonokat a valóságtól futószalagon, ez az érintetteket nem tántorítja el saját igazságukba vetett hitüktől, attól, hogy egyszer ők hozzák majd el a szent világszabadságot. Ha kell, az embereknek – ha kell, akár az emberek ellenében.