Molnár Attila Károly
Molnár Attila Károly eszmetörténész

Nem, nem toltak ezek túl semmit. Ez a projekt.

Az elnyomó, meg a felettébb veszélyes populistának nevezett jobboldal pontosan azt ajánlja most a többségnek, amit a haladók a maguk alkotta és vezette kisebbségeknek ígértek: önbecsülést.

A „represszív jobboldali politika diadalsorozata” magyarázatai közt – a tudatlan vidékiek, az öregek, főleg az öreg keresztények, a fehér macsók, a haladáshoz alkalmazkodni képtelen rozsdaövezetben élők szidalmazása mellett – meg szokták említeni, hogy a liberális baloldal túltolta, amikor rasszistának, nácinak vagy fasisztának nevezett bárkit, aki nem fogadta el a feminista vagy LMBTQ programot, a tömeges és illegális bevándorlást, azt, hogy a nyelve esetleg valakiket bántó hatásai miatt pellengérre állítsák vagy azt, hogy a fehér férfit szitokszóvá tették. Azonban tévednek. Lenin, Trockij vagy Sztálin sem tolt túl semmit, az volt a programjuk.

(Kép forrása: itt.)


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Liberális hiszti 10.

Az elmúlt időben szokássá vált Magyarországot a politika kísérleti laboratóriumaként emlegetni.

Hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a magyar ballib világ évekkel ezelőtt feltalálta és magas fokon műveli a mostanában oly sokat emlegetett post-truth („igazságon túli”) politizálást. A ballibek újra és újra azzal sokkolják a magyarokat, hogy a fiatalok menekülnek Magyarországról, és csak idő kérdése, míg az egész ország kiürül. A jól tájékozott újságírók szerint a tehetséges, szorgalmas és kreatív fiatalokat személyesen Orbán Viktor  kezében egy karikás ostorral – üldözi külföldre. A ballib lapok ráadásul mindig úgy festik le a képet, mintha a probléma csak és kizárólag Magyarországot sújtaná. Ezt a célt szolgálják az olyan címadások, mint hogy „Fejvesztve menekülnének a fiatalok a családbarát Magyarországról”. Tudjuk jól, a figyelemfelkeltés nagyon fontos, de nettó hülyeséget még címbe sem illik írni.

Itt az ideje, hogy helyre tegyük a dolgokat.


Molnár Attila Károly
Molnár Attila Károly eszmetörténész

Jelenetek egy házasságból: kinél marad a családi ezüst?

A Brexit és Trump győzelme után az establishment reakcióit olvasva a status quo – az „elért eredmények”, rossznyelvek szerint kiváltságok, pozíciók – védelme mellett a másik szembeszökő jellegzetesség a liberális ügy és a demokrácia hisztérikus és dühös szétválasztása.

Többek számára most derült ki, hogy a politika tartalmának meghatározásának és a kormányzók kiválasztásának nem a legjobb módja az általános választójogon alapuló szavazás, mivel az nem mindig a liberális ügy és képviselői mellett dönt. Ha pedig a szabadság és egyenlőség ellentétbe kerülne az emberiség haladásának ügyével és az élcsapattal, akkor az utóbbiak csalhatatlanul mindig a haladás mellé állnak.

(Kép forrása: itt.)


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az SZDSZ és a Szent Grál

A baloldal még mindig a 2010 előtti balliberális világot próbálja feléleszteni – a kudarca ítélt vállalkozásba pedig már Vona Gábor is beszállt.

A 2010-es választások a magyar baloldal teljes összeomlásához vezettek, és az azóta eltelt 7 év sem hozott érdemi javulást a balliberális táborban. Választási kudarcok, csökkenő-stagnáló népszerűség, szétaprózódás, belső konfliktusok, súlytalan politikusok a pártok-mozgalmak élén. Így festettek az elmúlt évek a baloldalon.

(Kuncze Gábor és Gyurcsány Ferenc)

A szocialista politikusokban és a liberális értelmiségben azonban a 2010-es bukás után még hosszú ideig élt a remény, a hit és a vágy, hogy restaurálhatják az MSZP-SZDSZ koalíciót, és így visszahozhatják a régi balliberális világot. Sőt, ez a remény, ha nem is tudatosan, de még ma is mozgató erőként hat a baloldalon, és végső soron most is ennek a tragikomikus törekvésnek vagyunk a szemtanúi.