Máthé Áron
Máthé Áron történész

Ki gerjeszti a migrációs válságot?

Három évvel ezelőtt, 2015 nyarán kezdett körvonalazódni, hogy mégis létezik olyan, hogy migrációs válság. Először érdekes módon a létét is tagadták, utána meg beismerték, hogy hát igen, létezik, de természetesen nem migrációs, hanem menekült-válság.

Érdekes ez a logika: amikor kiderül, hogy nem menekültválság, hanem migrációs, akkor meg az az érv bukkan fel, hogy hát mit tegyünk, ez egy elemi csapás, ez van, ez úgyis lesz, minek ellene küzdeni. Mindeközben a tömegesen megjelenő agysebészek, atomfizikusok és társaik valóban válságot gerjesztettek. Annyira, hogy most már nem csak az Európai Unió, hanem a NATO csúcstalálkozóinak is lassan ez lesz a fő és visszatérő témája. Az Unió közmondásos tehetetlensége, az uniós szervek átláthatatlan mechanizmusai – vagyis az intézmények – pedig lényegében jó hosszú távra konzerválni látszanak ezt a válságot.

A kérdés azonban az, hogy vajon miért nem „menekül” – migrál – senki mondjuk Szaúd-Arábiába? Vagy az Öböl-menti olajkirályságokba? Sőt, akár Japánba, vagy Ausztráliába?


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Nacionalizmus – avagy a rágalmazás módszertana

A balliberális sajtó gyakran és nagy élvezettel nevezi az Orbán-kormányt nacionalistának. Ez – az ő szájukon – súlyosan dehonesztáló kijelentés, csúfság, merénylet az európaiság ellen, bármit jelentsen is az.

„A történelmi materializmus azonban tovább ment a gazdasági élet nemzetközi szervezésének követelésénél és direkt nemzetellenes álláspontra helyezkedett.”

Jászi Oszkár: A történelmi materializmus állambölcselete

 

Az ő olvasatukban a nacionalizmus nem más mint kóros etnicizmus (Istenem! Ez is micsoda gyönyörű kifejezés!) és mint ilyen valamiféle csúf pre-fasizmus is egyben, amely kerülendő. Hogy a nacionalizmus és azon belül is különösen a magyar nacionalizmus miért is tekintendő eredendő bűnnek, arról lesz szó alább.

A balliberális megmondóemberek fejében – sok más kifejezéshez hasonlóan – a nacionalizmus meghatározása esetében is a volt kommunista rendszer fogalomdefiníciója a mértékadó. Ennek roppant egyszerű oka az, hogy abban a rendszerben is ők voltak a megmondóemberek, a meghatározásokat is ők fabrikálták, illetve a maiak pedig jórészt az ő tanítványaik, és rendszerváltozás ide, vagy oda, e tekintetben szinte semmi sem változott. A nacionalizmus esetében ez azt jelenti, hogy jelentését továbbra is a nacionalizmus, kontra internacionalizmus (Pardon, mostanában: európaiság) dichotómia mentén értelmeződik. Ebben a fogalompárban természetesen az internacionalizmus képviseli a jó oldalt, hiszen – mint tudjuk – „a proletariátusnak nincs hazája”. Amint többnyire a libsi ideológusoknak sincs – tehetjük hozzá. Pedig ők aztán biztosan nem proletárok; mondjuk hál’ Istennek már a proletár szót sem használják.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Per aspera ad astra

Göröngyös az út a csillagokig.

A politikával nehezen birkózik meg a magyar ember gyomra. Se kiköpni, se lenyelni nem tudja. A hétköznapokban a focin kívül a politikához értenek a legtöbben. Nem élvezettel, de szenvedéllyel boncolgatják a boszorkánykonyha titkait. Néha túl is próbálnak nézni a láthatókon, olyan titkokat fedezve fel, amelyek még délibábnak is ködösek. Máskor meg csak legyintenek: úri huncutság. Az értelmiség külön esettanulmány ebből a szempontból. Egyszerre hirdeti magát felelős polgárnak, tájékozott, racionális döntést hozni kész hazafinak. Olyannak, aki független, és aki jobban tudja. Még a politikusoknál is, mivel azok úgyis korruptak. Sztárjai meg azok, akik „mindenkit fikáznak”. Akik örök ellenzékiek.

Csakhogy a haza nem lehet ellenzékben.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A Jobbik őszödi beszéde

A hellerágnesek – nevezzük most így a budapesti véleményformáló elit embertípusát – letették a Jobbik mellett a garast. Döntésükben egyetlen szempont játszott szerepet: mindenáron meg kell buktatni a kormányt.

Nincs ebben semmi meglepő, ez a kör nem először lett árulóvá, hiszen 1994-ben gond nélkül koalícióra léptek a pufajkásból demokratává vedlett Horn Gyulával és az MSZMP utódpártjával. A kérdés csak az: vajon mi vette rá a Jobbikot arra, hogy elfogadja a hellerágnesek közeledését? Vajon mit remélnek ettől a támogatástól? Hogy egy csapásra szalonképessé válnak? Hogy jobb lesz a sajtójuk a világban? Új szavazókat nyernek?