Igaza van Antalóczy Attila barátomnak, egykori országgyűlési képviselőnek, túlságosan perszonálisan elemezzük a politikát. Kevesebb figyelem jut a folyamatokra, struktúrákra, és éppen most, amikor pedig szerte a világon – tisztelet a kivételeknek – szinte eltűnnek a politikai személyiségek. Hiába pumpálja beléjük a levegőt a média, a lufik valahol mindig eresztenek. A struktúrák és a folyamatok viszont sokkal szívósabbak.

Így van ez a hírhedett, 15 éves őszödi beszéddel is, amely most is mérgezi még a levegőt. Gyurcsány sokat köszönhet ennek a beszédnek, ettől lett belőle igazán „valaki”, aki azóta is lassabban ereszt le, mint sok-sok „baloldali” kollégája. Kétségtelen politikai szívóssága azonban sokkalta többet fejez ki annál, mint amilyen a figurája.

A beszéd az MSZP története nélkül csupán felszínesen érthető. 

Milyen komolyan vehette például  a Nyugathoz idomulást, ha idestova harminchárom év alatt sem abszolvált komolyabb angol nyelvleckéket? S mellesleg, milyen értelmiségi szakma az, amelyben ennek híján is sikerülhetett az egyről a kettőre jutnia?

Költői kérdések, nem muszáj válaszolni rájuk.

Az viszont nagy baj és közügy, hogy idestova már kádárnyi időtartammal a rendszerváltás után, egy magát komoly pozíciókra ambicionáló politikus képtelen munkaeszközként használni a kommunikáció szempontjából mindenképpen legfontosabb nyugati nyelvet. Akkor is hendikep ez, ha németül, franciául, spanyolul, olaszul, mondjuk, beszélne (?), hiszen az angol nem tudás akkor is olyan "folyosói fór", amit senki sem adhat meg nemzetközi partnereinek.

A politikában a perszonalizáció (régi dialektusban: a személyiség szerepe a történelemben) szakállas probléma, de ezt is muszáj „újraértelmezni”. A kattintás-kultúra, a média-megjelenések gyakorisága manapság minden fajankót a személyiség látszatával ruházhat föl, a kellően kába néző pedig hajlandó rögvest rábólintani erre.

Zsák krumplival akciózol a parlamentben? Ajtón koppansz, lyukas zoknit villantasz a „nép szolgálatában”? Kevered a „j” és az „ly” használatát? Rendszeresen beszélsz színesnek vélt hülyeségeket? Bravó, csak így tovább, szaporodnak a linkek, nő a nézettséged, máris közéleti személyiségnek, politikai Valakinek mondanak. S az is vagy, hiszen nap mint nap téged mutat a tévé, közösségi felületeken látszódsz állandóan…, és ilyen fontos helyeken csak nem mutogatnak már akárkiket – mindezt tömegek gondolhatják így, merthogy média-fogyasztóként erre vannak szocializálva.

Nem muszáj politikusnak lenni, elegendő annak látszani – sokak számára ez ma a látszat törvénye.

Lenin halála után a Szovjetunióban előválasztás hatalmi harc indult az utódlásért. A népbiztosok és más főelvtársak mind első számú vezetők akartak lenni. Sztálin, akit Lenin 1922-ben nevezett ki pártfőtitkárrá, úgy keverte a lapokat, hogy vetélytársai a kormányfői posztért versenyezzenek, és hagyják meg neki a pártfőtitkárit. A váltakozó szövetségek aztán mind hozzá fordultak támogatásért, de addigra már késő volt. Az idő Sztálint igazolta, aki 1927 után mindenkit félresöpört és kiépítette teljhatalmát.

A minta múlt felidézése azért indokolt, mivel a helyzet kísértetiesen hasonlít a hazai szivárványkoalíció belharcaira, ahol szintén a kormányfői posztért tolonganak, miközben a lényeg nem ez. 2002-ben Medgyessy Pétert is előzékenyen előre engedték, mondván, vele könnyebb választást nyerni, aztán lapátra is tették.

Csak egy maradhat.