Lenin halála után a Szovjetunióban előválasztás hatalmi harc indult az utódlásért. A népbiztosok és más főelvtársak mind első számú vezetők akartak lenni. Sztálin, akit Lenin 1922-ben nevezett ki pártfőtitkárrá, úgy keverte a lapokat, hogy vetélytársai a kormányfői posztért versenyezzenek, és hagyják meg neki a pártfőtitkárit. A váltakozó szövetségek aztán mind hozzá fordultak támogatásért, de addigra már késő volt. Az idő Sztálint igazolta, aki 1927 után mindenkit félresöpört és kiépítette teljhatalmát.

A minta múlt felidézése azért indokolt, mivel a helyzet kísértetiesen hasonlít a hazai szivárványkoalíció belharcaira, ahol szintén a kormányfői posztért tolonganak, miközben a lényeg nem ez. 2002-ben Medgyessy Pétert is előzékenyen előre engedték, mondván, vele könnyebb választást nyerni, aztán lapátra is tették.

Csak egy maradhat.

Ambiciózus önképüket eddig még nem nagyon igazolták, a Momentum-jelenség sokkal inkább ama hanyatlástörténet része, amely a hagyományos elitek ellen fellépő pártokat Magyarországon jellemzik.  Az elképzelt áttörést a Jobbikhoz és az LMP-hez hasonlóan nekik sem sikerült véghezvinniük, egyelőre a tágabb ellenzéken belül is csak az egyik nagyobbacska alakulatot képezik.

Fogalmam sincs persze, ki miről álmodik, annyit mégis megkockáztathatok, hogy a Momentum miatt azért nem kell nagyon forgolódnia a miniszterelnöknek. S most, hogy Fekete-Győr kormányfő-jelöltként is beszáll a meccsbe, valószínűleg ettől sem nyúl még nyugtatókhoz.  

Nagyobb ennek a jelölésnek a médiafüstje, mint a társadalmi lángja, hogy képletesen fogalmazzak.

A Momentum a 2019-es román elnökválasztáson és a 2020-as helyhatósági voksolásnál is az USR PLUS román párt mellett kampányolt.

Orbán Viktor tegnap a Kossuth Rádióban az asszonyság szót használta, amikor Karikó Katalinról, a Covid elleni oltóanyag feltalálójáról, az MTVA által az Év Emberének választott hölgyről beszélt és felidézte a vele folytatott beszélgetését. Ebbe a szóba kötött bele Szabó Tímea, aki másfél éve még O1G transzparensek alatt vonult. Akkor még nem volt nyelvileg ilyen érzékeny.

Korántsem szokatlan műfaj ez, banális hatalomtechnika inkább, mindig az adott helyzet szüli. Amikor annak idején a jobb sorsra érdemes Spinoza házban a ballib média fölszentelte a „bal” összefogását az antiszemitákkal, tudni lehetett, hogy a kormányzó „fasiszták” (ideértve az „áruló zsidókat” is) olyan erősek, hogy az ellenzékieknek külön-külön esélyük sincs a leváltásukra.  Hol az a béka? – néztek egymásra a nemrég még egymást aprító, érdekelt apróságok a Spinozában. – Ide vele, nosza, nyeljük le mielőbb, de persze kölcsönösen!