Világcsúcs, hogy jó ideje egy trágárságon kívül semmi sem jut az eszükbe, pontosabban az O1G-ét sem ők találták ki, szívósan visszhangozzák csupán - szívósan visszhangtalanul. Próbálták már együtt, félig együtt, avagy külön-külön: se így, se úgy nem jutottak ötről a hatra. Mert ehhez azért mondani is kellene valamit.
Vona Gábor most mégis egy sokadik spórát hozna létre, habár „Dunát lehetne rekeszteni az újabb és újabb ellenzéki pártokkal”, ezt ő is látja, tudja. És mégis színre lépnek, merthogy hiába a sok párt, őket egyik sem képviseli, a nagy nyüzsi ellenére szegények árvák. Vona verbálisan persze oké: mellőzné a törzsi viszályokat (helyes), ügyekre koncentrálna (helyes), teremtő energiákat keresne (helyes). Csupa jó szándék, csupa támogatást érdemlő cél. Ráadásul szigorúan „a reformkoriság szemlélete mentén” működtetnék új alakzatukat, a Második Reformkor pártját.
Akkor mi a baj? Mi hibádzik?
A dollárbaloldal hat pártja tavaly nem engedte maga mellé és parlamenti frakcióhoz jutni a “hetedik” pártot, amely felszívhatta volna a velük és a kormánnyal elégedetlen szavazókat, ezért most egy valós pártcunami zúdul rájuk. Nem alakulna ennyi új balliberális formáció, ha a pártalapítók nem éreznének egy erős ellenzékváltó hangulatot. Az országgyűlési baloldal törpepártjai ugyanis a szemünk láttára járják haláltáncukat: az MSZP januári javaslatát, miszerint a hivatalban lévő polgármesterek automatikusan — azaz előválasztás és/vagy háttéralkuk nélkül — indulhassanak újra, a többi párt meg sem hallgatta. A közös EP-listára vonatkozó javaslatukra sem reagált senki. A Párbeszéd által rendelt “kutatás” pedig, amellyel annak az LMP-nek könyörögtek Jávor Benedek újbóli EP-mandátumáért, amelyet korábban elárultak, leginkább a tragikomédia kategóriájába tartozik.
A Jobbik, LMP, MSZP és a Párbeszéd a legtöbb kutatás szerint már nem jutna parlamenti mandátumhoz, így a 2024 júniusi EP-választás sok újrakezdő politikus fantáziáját mozgatja meg. Jogosan, mondhatjuk, mivel a Jobbik és az LMP 2009-es, vagy a Momentum 2019-es EP-szereplése jó ugródeszka volt későbbi Országgyűlésbe jutásukhoz.
Nem értették az okosok, hogy belőle nem lehet politikai hulla, legföljebb tetszhalott. Alkalomadtán párat kortyol a gyógyvizéből, aztán egyszer csak megrázza magát, és felül.
S lám, felült, sőt…
Nota bene, nem a gyógyvize keltette életre, hanem a struktúra. Hiába tapasztották az ellenzéket össze, politikusai változatlanul krónikus tehetséghiányban szenvednek: a királycsinálók nem vághatják sutba a fél tehetségeiket. Ilyenből pedig csak egy van nekik: Gyurcsány. Szükségük van rá, hiszen tucatnyi év alatt sem tűnt fel az a Valaki, aki szekerüket a kátyúból kisegítené. Fekete-Győr? Szél kisasszony? Márki-Zay? Jakab? Netán a szoci X.Y.-ok?
Egyikbe sem lehet beleképzelni, hogy ő volna az a Valaki.
Látva azonban Gyurcsány betonba öntött társadalmi népszerűtlenségét, most mégsem engedhetik ki a frontra, legyen inkább szürke eminenciás, kavarjon hátulról, ahhoz tényleg ért. Eléje meg - ha már nincs igazi esélyes - olyan figura kell, aki az ő kezére simul. Afféle személy, akit a kocsmákban úgy szoktak dicsérni, hogy jó ember az, nincsen önálló akarata.
Idestova tíz éve alakult az utódpárt utódpártja, a Demokratikus Koalíció (DK), amely a korábbi MSZP és SZDSZ használható részeit és szavazóbázisát sikeresen integrálta. A siker nem hullott a baloldal bukásához 2006-os tevékenységével jelentősen hozzájáruló Gyurcsány Ferenc ölébe. Ha kidobták az ajtón, visszamászott az ablakon. Másokkal ellentétben ő elvégezte a szükséges politikai munkát, igaz, mindig kiszámíthatóan és a tankönyv szerint haladt.
Mi a sikerük titka? A Underwood Gyurcsány házaspár és pártjuk, a DK kommunikációja a faékhez hasonlóan egyszerű: ha Orbán Viktor van a kék sarokban, mindig ők akarnak lenni a vörösben. A többi ellenzéki párt onnantól már csak hozzájuk tudja mondandóját viszonyítani.
Az ambiciózus Gyurcsány már a millennium idején is kétpártrendszerben gondolkodott, akkor az MSZP-ből akarta a Fidesz váltópártját létrehozni. Ehhez szép fokozatosan átvette az SZDSZ fő témáit (és szavazóit). Akkor ez még nem sikerült teljesen, a “trükkök százaival” megnyert 2006-os választás és az őszödi beszéd kiszivárgása utáni események után meg pláne nem. Újra kellett mindent kezdeni, ezért alapította meg saját oligarcha pártját. Talán 2013/14-ben volt az utolsó alkalom, hogy az ellenzéki pártok megállítsák a DK-t. Az akkori két stratégiát azért érdemes feleleveníteni, mivel most is ezekkel próbálkoznak.
Ki irányít?