Tokaji Gergő Máté
Tokaji Gergő Máté

politológus

Árnyékkormány, árnyékbársonyszék, árnyékország – üdv a multiverzumban

Árnyékkormány – ez az „innováció”, amit a magyaroknak kínál Gyurcsány Ferenc és pártja. Nem tudni, hogy a házaspár látta-e a legújabb Doctor Strange mozit, de viselkedésük egyre inkább arra utal, hogy egy másik univerzumban érzik magukat.
  • Gyurcsány Ferenc hónapok óta készül. „Készülünk” – ez vált a DK pártvezér jelmondatává, amit szinte minden bejegyzése végére odabiggyesztett. Végül pénteken, egy nappal az őszödi beszéd kiszivárgásának évfordulója előtt jelentette be, hogy felkészültek.
  • Gyurcsány pártja felkérte Gyurcsány feleségét, hogy alakítson árnyékkormányt, amit Gyurcsány neje készségesen meg is tesz. „Nemigazország” után érkezik „Árnyékország”.
  • A népakarat vajmi keveset számít az ilyen magas szintű politikai játszótereken, hiszen láthatóan nem hajlandóak tudomásul venni történelmi vereségüket, mindenáron el akarják (legalább) játszani, hogy ők vannak a kormányrúdnál.
  • A szembenézés (amely egykoron Gyurcsány Ferenc egy írásának címe volt a pártlapként működő Népszabadságban) néhány kivételtől eltekintve elmaradt, ahogy az előző négy választás alkalmával is. De még azok a szereplők is, akik önkritikusan viszonyulnak saját teljesítményükhöz, két szónoklat között nem veszik észre, hogy Gyurcsány bedarálta őket.
  • Régi bűnnek hosszú az árnyéka – tartja a mondás, de vajon a régi bűnök árnyéka ma is rávetül Gyurcsány-házaspárra?

Galló Béla
Galló Béla politológus

Hosszú az árnyéka

Lendüljünk át azon, vajon egy diktatúrában szokványos faktum-e az árnyékkormány, avagy ez utóbbi létrejötte eleve árnyékot vet a minősítés igazságtartalmára. Vagy-vagy.

Ha diktatúra van, nincs árnyékkormány, ha van árnyékkormány, nincs diktatúra. (Eme alapfokú összefüggést az Európai Parlament számos képviselőjének sem ártana rögzítenie, mielőtt Magyarországot nyüstölendő, szólásra emelkedik.)

Ámbár a politikai propagandában fölösleges a koherencia. Csak gyengíti az üzenetek hatásfokát. Sulykolni, sulykolni, és megint csak sulykolni, miként azt már genosse Goebbels is ajánlotta, mondván, így akár magamról is bemesélem nektek, hogy daliás, szőke, kékszemű árja vagyok.

Másfelől logikus persze, hogy a "baloldal" ritmikusan ismétlődő – de most aztán már tényleg igazi – „megújulása" momentán Dobrev Klára árnyékkormányába torkollik.  

Mi másba torkollhatna?