Pestiesen szólva, ez nem semmi: ennek belátása a mai rendszer egyik első vonalbeli politikai potentátjától eléggé szokatlan.  Akkor is az, ha Macron köztudottan szeret „hírértékű” mondatokat puffogtatni. Egy füst alatt most Fukuyamának is megüzenhette volna: „A történelemnek nincsen vége, stop. Viszont a kapitalizmusnak annyi, stop.”

De nem kanalazzák olyan forrón a francia levest, a németek például langyosabbhoz szoktak.

Nyugis, frau-imázsához híven Merkel ezért is volt visszafogottabb. Korántsem látja ilyen közelinek a véget: csak az elzárkózó, egyéni megoldásokhoz ragaszkodó világ csuklott össze, de az szerinte is nagyon. A kiút pedig mi más lehetne, mint gyorsabban pörgetni, tovább mélyíteni a globalizációt.

Tizenhat év. Idén őszre Angela Merkel pont annyi ideig állt Németország élén, mint nagy elődje, Helmut Kohl. A szimbolikának nagy szerepe van a politikában, ezt Angela Merkel is pontosan tudja. Ő emelt fővel akar a színpadról távozni. A kancellár nemcsak primadonna, hanem (az utolsó percig) rendező is akar lenni.

Angela Merkel úgy jön, mintha menne. 2018 decemberében már leadta a pártelnöki tisztséget, igaz gondosan figyelt arra, hogy utódja ne tudjon az ő árnyékából kilépni. Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) mára történelem és leginkább intő példa az új pártelnöknek. Merkel most hétvégén is talányosan fogalmazott: “Előreláthatóan ez az utolsó választás előtti kongresszusom.” Merkel hátradőlhet, a legnagyobb problémák “kezelve vannak”.

Előreláthatóan visszavonul(?)

Nagyra becsült főáramos elemzők s náluk is nagyobbra becsült főáramos politikusok most persze azt mondják, Merkel „lefeküdt” Orbánéknak. Mindjárt lejár ugyanis a németek soros elnöksége, aztán a Mutti kancellársága, ő pedig nem akarja saját békebírós imázsát elrontani. Maga után jó emlékeket hagyva szeretne távozni. Szubjektív vágy ez egy korántsem hibátlanul dolgozó asszonytól, de van azért valami objektív is a dologban.

Éppenséggel a nemzeti szuverenitás.   

Ha már nem létezne, vajon miért elemi érdeke Németországnak, hogy az unió mindenképpen fennmaradjon? Csak nem azért, mert régóta ez az egyetlen játszótere, itt övé a labda, s oda passzolja, ahová akarja?

“Németország jól tette, hogy 2015-ben barátságos arcát mutatta” — nyugtatja Merkel kancellár a németek lelkiismeretét és ugyanazzal a lélegzettel azt is hozzáteszi, hogy “2015 nem ismétlődhet meg!”. Ez a két mondat jellemzi a német migrációs politika hivatalos részét. A nem hivatalos részt a tanulmányokból ismerhetjük meg.

Német probléma.

Az ENSZ becslése szerint 2050-re Európa lakossága legalább 26 millióval csökken és 714 milliós lesz. Az őslakosok egyre kevesebb gyermeket vállalnak és Kelet-Közép-Európából sem érkezik már elég vendégmunkás. Sőt, az utóbbi években már többen költöznek vissza, mint ahányan útra keltek.

A tanulmányok ezért az unión kívüli bevándorlásban látnak megoldást nemcsak a német, hanem a többi uniós ország demográfiai problémájára. Évi félmillió migránst kéne beengedni, akkor nem csökkenne a lélekszám. Igaz, az már egy teljesen más “Európa” lenne.