Galló Béla
Galló Béla politológus

Szuverén-e Németország?

Manfred Weber megint rosszkor, rossz időben, rossz helyen szólalt meg. Akkor fitymálta le a nemzeti szuverenitást, amikor főnök- és honfitársnője, Angela Merkel Brüsszelben éppen szuverén módon érvényesítette a német érdekeket.

Nagyra becsült főáramos elemzők s náluk is nagyobbra becsült főáramos politikusok most persze azt mondják, Merkel „lefeküdt” Orbánéknak. Mindjárt lejár ugyanis a németek soros elnöksége, aztán a Mutti kancellársága, ő pedig nem akarja saját békebírós imázsát elrontani. Maga után jó emlékeket hagyva szeretne távozni. Szubjektív vágy ez egy korántsem hibátlanul dolgozó asszonytól, de van azért valami objektív is a dologban.

Éppenséggel a nemzeti szuverenitás.   

Ha már nem létezne, vajon miért elemi érdeke Németországnak, hogy az unió mindenképpen fennmaradjon? Csak nem azért, mert régóta ez az egyetlen játszótere, itt övé a labda, s oda passzolja, ahová akarja?

  


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Német uniós elnökség: migráció

Miért erőltetik a németek ennyire a migrációt? — kérdezik sokan és csóválják a fejüket, amikor újabb “európai megoldásról”, vagyis kvótáról hallanak. A választ olyan tanulmányokban találjuk, amelyeket nem reklámoznak, mert az őslakos európaiak még jobban fel lennének háborodva és még többen szavaznának a bevándorlásellenes pártokra.

“Németország jól tette, hogy 2015-ben barátságos arcát mutatta” — nyugtatja Merkel kancellár a németek lelkiismeretét és ugyanazzal a lélegzettel azt is hozzáteszi, hogy “2015 nem ismétlődhet meg!”. Ez a két mondat jellemzi a német migrációs politika hivatalos részét. A nem hivatalos részt a tanulmányokból ismerhetjük meg.

Német probléma.

Az ENSZ becslése szerint 2050-re Európa lakossága legalább 26 millióval csökken és 714 milliós lesz. Az őslakosok egyre kevesebb gyermeket vállalnak és Kelet-Közép-Európából sem érkezik már elég vendégmunkás. Sőt, az utóbbi években már többen költöznek vissza, mint ahányan útra keltek.

A tanulmányok ezért az unión kívüli bevándorlásban látnak megoldást nemcsak a német, hanem a többi uniós ország demográfiai problémájára. Évi félmillió migránst kéne beengedni, akkor nem csökkenne a lélekszám. Igaz, az már egy teljesen más “Európa” lenne.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Szent Angela: A propagandafilmből megint csak az igazság maradt ki

A német “közszolgálati” ZDF után az ARD is elkészítette a maga filmjét a 2015-ös német határnyitásról. Az agitpropkában Angela Merkel “Európa élő lelkiismerete”, aki “nem tehetett mást”, mint megnyissa a német határt az “önző magyarok” hibájából feltorlódó, és az autópályán Germany felé induló szír migránsok előtt. Csak az maradt ki az alkotásból, hogy a tömeg miért is indult útnak és miért erőltet Berlin egy “német problémára” folyamatosan európai megoldást.

A konfliktusok általában egy provokációval eszkalálódnak. Így volt ez az újkori népvándorlás utóbbi öt évében is. “Gondos kezek” adják meg a kezdőlökést, azt remélve, hogy a folyamat elmozdul a holtpontról és számukra kedvező fordulatot vesz.

Szögezzük le: A kötelező uniós migránskvóta Berlin és Brüsszel szemében csupán eszköz a német export házi piacának kontinens egyben tartására és az integráció elmélyítésére. Akkor is, ha kiderült: semmi értelme idegen vallású és kultúrájú emberek százezreit beengedni, integrációs erőfeszítés nélkül jól tartani, és a multikulti jegyében eltűrni párhuzamos társadalmaikat. 

Angela Merkel 2015 őszén felismerte, hogy amit nem sikerült az euró “megmentésével”, az sikerülhet a migrációval. Nyolc ország máig nem tagja az eurozónának és a britek már készültek a Brexit-népszavazásra. A migránsválság “európai megoldása” jó katalizátor lett volna az integráció mélyítésére.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Migráció, gátszakadás, világ(uk)vége

Tudtuk, mondtuk, tettük. Az újkori népvándorlás 2015-ös, eddigi tetőpontján csak Orbán Viktor és Magyarország állt a vártán. A magyarok tartották magasan a józan ész fáklyáját. Igazunk lett. Kárörömre azonban semmi ok. Most cselekedni kell!

A hivatalos verzió szerint Angela Merkel nem akart “csúnya képeket” a határokon, ezért nyitotta meg egyoldalúan a német határt “minden szír” előtt. Tudjuk, hogy onnantól minden migráns szírnek és kiskorúnak vallotta magát, hogy álmai földjére, Germany-ba jusson.

Berlin és Brüsszel több legyet akart a migránsok beeresztésével és kötelező szétosztásával egyszerre leütni: a lopakodó föderalizáció mellett az életerős fiatal férfiak százezrei vérfrissítésként megoldást kínálnak az öregedő és csökkenő lélekszámú európai társadalom problémáira. A kétmilliós tömeg integrálása lendületet ad a belföldi fogyasztásnak, és idővel enyhíti a kontinens minőségi munkaerő problémáját. Papíron legalábbis.

Azóta már tudjuk, hogy Merkel akkori va banque játéka azt a célt is szolgálta, hogy a “humanitárius imperializmus imperatívusz” jegyében Európát tovább lökje a föderális Európai Egyesült Államok irányába, hiszen a migráció örve alatt a határőrizettől a menekültügyi eljáráson át egészen az integrációig mindent Brüsszel hatáskörébe lehetett volna utalni. Az adósrabszolgaságból közös valutából kimaradó országok is bekerültek volna a zsákba. Kis híja volt, hogy nem sikerült.

Szívóhatás van, toló nyomás nincs.