Utóbbi olyan nemzetközi jogi kapcsolat két (vagy több) állam között, amelyben a protektor-állam védnökséget vállal a másik állam (vagy államok) felett. A védnök átveszi az irányítást az érintettek kül- és hadügyi szférájában, nem beszélve a gazdasági adminisztrációról, miközben azért a védencek néhány területen úgymond bizonyos fokú önállóságot élvezhetnek. Ehhez a gyakorlati csendőr pertuhoz a védnök masszív erőfölénye szükségeltetik, máskülönben a potens védenc(ek)nek még szuverén gondolatai támadhatnak, márpedig ebben a struktúrában a szuverenitás nem kívánatos, ahol ilyesmi üti fel a fejét, ott a protektorátus instabil.    

Magyarország környezetében két protektorátus van kiépülőben. A leendő - német (és Benelux) vezérlésű – föderatív Európai Egyesült Államok de facto ebbe a státusba süllyesztené a ma még többé-kevésbé szuverén tagállamokat, miközben az Amerikai Egyesült Államok az Európai Unióval tenné ugyanezt, illetve ne kerteljünk, már teszi is.

A masszív erőfölény – egyelőre - mindkét esetben biztosított.

A Kínai Kommunista Párt pekingi székhelyű médiakonglomerátuma, a China Global Television Network (CGTN) 2019 óta „regisztrált külföldi ügynökként” működik az Egyesült Államokban. A CGTN angol nyelvű honlapját böngészve az első felületes benyomásunk az, hogy egy nyugati, szabad és független hírportálon járunk, ahol a környezetvédelemtől kezdve az utazási tippeken át a nemzetközi politikai hírekig a legkülönbözőbb témákban fogyaszthatunk tartalmakat. Néhány cikk elolvasása után azonban kirajzolódik az állandó vezérfonal – Hszi Csin-ping jó, a Trump-adminisztráció pedig rossz –, és világossá válik, hogy a kínai kommunista propagandagépezet egyik kifinomult eszközével van dolgunk, ami mindent megtesz annak érdekében, hogy ne annak tűnjön, ami valójában.

A konzervatív The National Pulse munkáját dicséri a felfedezés, hogy a CGTN  számos ex-CNN-es riportert leigazolt az utóbbi időben, akik most ugyanolyan lelkesedéssel szajkózzák a kommunista állam propagandáját, mint ahogy korábban a liberális mantrát vitték. Tegyük hozzá, a kettőt egyre nehezebb egymástól megkülönböztetni. A folytonosságot korábbi munkahelyükkel Donald Trump kérlelhetetlen kritizálása teremti meg, új elemként pedig megjelenik Kína és a Kínai Kommunista Párt iránti látványos elfogultság.

(Obama elnök a fehér házi tudósítóknak rendezett gálavacsorán.)

Korai még mérleget vonni teljesítményéről, de az biztos, hogy már maga a bőrszíne is történelmi „tett”. Ha valaki a hatvanas, vagy akár a hetvenes években – amikor még a fajgyűlölet amerikai tombolásáról, a négerellenességről szóló, véres atrocitásokról is gyakran beszámoló tengerentúli hírek mindennaposak voltak –, azt mondja, hogy az USÁ-nak valaha is fekete elnöke lesz, alighanem kinevetik. És a harmadik évezred első évtizedében: lett.