Most így a vége felé érdemes néhány általános tanulságon elmerengeni.

Ha őszinték akarunk lenni, akkor feltehetjük maguknak a kérdést: Mit tehetünk mi itt, az Amazonas  őserdejéért? A válasz az, hogy nagyjából semmit. Egyrészt mert messze van, másrészt mert fogalmunk sincs az ottani helyzetről, az okokról, melyek a tüzeket okozzák. A médiamunkások, akik a hisztériát szítják, semmivel sem tájékozottabbak min mi, csak nekik módjuk van kifejteni a véleményüket – mely ugyan olyan érdektelen, mint a miénk – nekünk meg nem. Persze az is kérdés, hogy miért olvassuk ezeket, miért váltanak ki dühödt és tökéletesen céltalan vitákat?

Ezekről a rettenetes hírekről és a körülöttük felcsapó hisztériáról nekem Rejtő Jenő összefoglalója jutott eszembe. Azt írja a Mester, hogy „Az emberi részvét éppen fordítottja egy kirándulásnak. Mennél távolabb fekszik térben a szánalom célja, annál gyorsabban és kényelmesebben eljut hozzá megértő embertársainak szíve!” Milyen igaz.

Az egész felhajtás úgy volt beállítva, mintha Bolsonaro brazil elnök nemcsak személyesen lenne felelős az erőtüzekért – amelyek egyébként minden évben természetes jelenségként is fellobbannak – hanem, mintha a gonosz konzervatívja (Orbán barátja!) direkte élvezné a tapírok, jaguárok és anakondák halálsikolyait. Persze, hogy-hogy nem, de kiderült, hogy nemcsak Brazíliában, hanem Bolíviában is ég az erdő, pedig ott egy darab Bolsonaro nincs, sőt, inkább haladó figurák vezetik az országot.

Ami ennél sokkal izgalmasabb, hogy az erdőkkel kapcsolatos bajokért nem kell ám átszelni az Atlanti-óceánt, még akkor se, ha valakit Grétának hívnak, és alig hatmillió eurós versenyvitorlást kap kölcsön. Meg hatvanfős stábot. Egyszóval, errefelé, Közép-Európában is van gond, ha nem is olyan, mint a trendi híradásokban. A probléma vázolásához vissza kell ugranunk az időben majdnem 100 évet, és először is a folyók helyzetét kell szemügyre vennünk. Ha nem is egy Amazonas, de azért elég jelentős vizekről van szó.