Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Kereszt a Duna felett

Egyes sajtóorgánumok szerkesztőségei nem értették, vagy inkább cinikus értetlenséget színleltek az augusztus huszadikai ünnepi tűzijáték lezárásaként feltűnő kereszt ürügyén. Gyorstalpalóval segítünk nekik a saját valóságukon túli világ megértéséhez, hogy ne csak a láthatót lássák, hanem azt is, ami elsőre “láthatatlan”.

A kereszt sokkal több mint egy kiüresedett manifesztum, amelyet a politika azért még felhasználhat ahhoz, hogy újból és újból megerősítse magát. A kereszt felmutatása ma már, amikor minden evilági erejét elvesztette, elvették tőle, többé nem a vezér, a duce által vezényelt fekete mise kelléke, de nem is a politikai okkultizmusé, hanem egy közösség, jelen esetben a magyar nép reményének és hitének dekrétuma.

Ahogyan Pilinszky írja: “az egyedül lehetséges haza jóhíre”.

Ez pedig nem az ember bűnös indulataival, fanatizmusával életre hívott “Isten országa”, “Mennyei királyság”, amelyben a kereszt semmi más, csak puszta legitimáció. A kereszt itt és most (az, ami eredetileg volt, amivé eredetileg vált) üzenet hívő és hívő között arról, hogy nem vagyunk magunkra hagyva bűneinkkel és az élet minket gyötrő nehézségeivel. Mindezek mellett megjelenése kinyilatkoztatás is a hitetlen felé az evangéliumról, az örömhírről. A kereszt formája – amely egyben a lényege, szubsztanciája is – misztikus értelemben egyszerre rugaszkodik el a földtől és tör az égbolt felé (azzal az ambícióval, hogy átszakítsa azt) és száll alá a por, a sár, vagyis az ember irányába (azzal az ambícióval, hogy megszólítsa, elérje őt magányában). De más feladata is van: horizontálisan, a két ágával a két égtáj irányába kinyúlva összeköti az embert a felebarátaival és a testvéreivel. A keresztben rejlő kettős sugallat és ígéret erőt ad annak, aki hajlandó alázattal felnézni rá. Ez sokak számára jelenthet vigasztalást és örömöt.

Ezt pedig közösségi érzésnek nevezzük és nem tömegpszichózisnak.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Intelmek

Augusztus 20-a táján rendszeresen elő szokott kerülni Szent István „Intelmeinek” kiemelt mondata, amellyel a haladó értelmiség és a „szelíd hazafiak” szokták a „vad magyarokat” leiskolázni.

Ez pedig az elhíresült mondat, miszerint „Az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.” Hiába bizonyosodott be a történelem folyamán számtalanszor, hogy ennek éppen a fordítottja igaz, sőt, az is, hogy a fordítás téves, és valójában a királyi udvar diplomáciai jártasságára vonatkozik, a szöveg makacsul tovább él. Ráadásul ugyanez az értelmiségi csapat a következő ütemben már véreskezű tömeggyilkosként bélyegzi meg István királyt. További érdekesség, hogy az egyik krónikánkban mintha hasonló jellemzést olvashatnánk: „Taksony vezér Magyarország főembereivel együtt élete valamennyi napján át hatalommal és szépszerével megtartotta országának minden jussát. Kegyességének hallatára pedig sok vendég özönlött hozzá különféle nemzetekből.” Taksony vezér vendégei bizony éppen olyanok voltak, mint kései leszármazottjának, István királynak a vendégei: vezérek és harcosaik, akik hűséget esküdtek az uralkodónak, és elfogadták a központi kultuszt.

Érdemes tehát az Intelmekre néhány pillanatot szánni, pusztán néhány rövid idézet erejéig. Olyan idézetekről van szó, amelyeket a haladó liberálisok és az „européer” bezzegkonzervatívok valahogy átugranak a szövegben.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Szent István, a magyar király

Augusztus 20-a talán a legfelhőtlenebb ünnepünk. Bő ezer évvel ezelőtt államot alapítottunk itt a Kárpát-medencében és a magyar államiság azóta is töretlenül létezik.

I. István királyunk életműve maradandó alkotás, amely kiállta az idők próbáját. Talán nem véletlen, hogy az „István a király” című rockopera minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar hanghordozója lett.

De milyen ember lehetett István, és vajon mi lehetett a szándéka a keresztény állam szilárd alapokra helyezésével?