A mértékadó, gondolkodó értelmiség legújabb aggodalmaskodása az Alaptörvénybe iktatott terrorveszély-helyzet kapcsán bomlik ki újra a szemünk láttára. Friderikusz Sándor a szerénytelenül magáról elnevezett műsorában – tudják, ez az, amiről Vásárhelyi Mária azt hitte, hogy a Fidesz szüntette meg, majd kiderült, hogy a nézők – például azt fejtegette, hogy ennek az egész módosításnak az az alapelve: „a hatalom korlátlan felhatalmazást kap olyan valamire, aminek a súlyosságát ő maga ítéli meg”. Ezek miatt Friderikusz úgy érzi, hogy „olyan csapdába kerül, ami az elemi szabadságjogaitól fosztja meg és ami ellen nincs védekezés”.

(Zavargás a Horgos-Röszke határátkelőnél 2015 őszén.) 

(Az alaptörvény kihirdetésének ötödik évfordulója alkalmából kibocsátott bélyeg.)

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy volt-e leküzdhetetlen „alkotmányozási kényszer” Magyarországon 2010-11-ben, azt felelhetjük, hogy nem, valóban nem volt. Az ország – ahogy 1989-1990-től 22 éven át – úgy-ahogy ellavírozgatott volna a korábbi, ideiglenes Alkotmánnyal is. Ha viszont azt nézzük, hogy jóformán valamennyi, rendszerváltás utáni kabinet és parlamenti többség szeretett volna egy teljesen új alkotmányt kodifikálni, azt láthatjuk, hogy a Nagy Lehetőséget mindenki kereste – csak a szükséges többség híján nem találta. A 2010-es választások eredménye azonban magával hozta a Nagy Lehetőség beteljesítését. Alkotmányozáshoz ugyanis 1990 óta egy, csak egy dolog szükségeltetik Magyarországon: az összes országgyűlési képviselő kétharmada.

(Golyónyomok a párizsi terrortámadás egyik helyszínén.)

Úgy tűnik, végül Németország is arra a következtetésre jutott, mint a magyar kormány: a migránsoknak be kell tartaniuk az őket fogadó ország törvényeit. Így értelmezhető legalábbis a német Szociáldemokraták minapi bejelentése, hogy a német Alaptörvény bizonyos részeinek arab nyelvre történő lefordítását kezdeményezik. A szövegeket a menekültszállók lakói között fogják szétosztani.