Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A gorilla kisétált a piacra

Hallott a Hamilton-tervről? Ha nem, akkor bizonyára kevés német újságot olvas :-) Berlinben és Brüsszelben csillogó szemű politikusok, elemzők és újságírók Alexander Hamilton 1790-es húzásának megismétlésétől várják az Európai Egyesült Államok megalapítását.

Ameddig mi aludtunk, az EKB már ki is bocsátotta az első 17 milliárd eurós közös adósságkötvényt. Tizenháromszoros volt a túljegyzés, tehát garantált a folytatás. Jöhet az adósságunió?!

Az első amerikai pénzügyminiszter nem tett mást, mint a 13 függetlenné vált gyarmat adósságát szövetségi adóssággá alakította, és ezzel elindította a föderális amerikai állam kiépítését. A közös adósság visszafizetéséhez ugyanis közös adók kellettek, amiket így sokkal könnyebb volt elfogadtatni.

Olaf Scholz német szocdem pénzügyminiszter a Next Generation EU mentőcsomag elfogadása kapcsán beszélt az EU “Hamilton momentumáról”, vagyis egy olyan (vész)helyzetről, amelyben a közös adósság és annak közös — idővel akár uniós adók általi — visszafizetése elősegíti a föderalizációt, az Európai Egyesült Államok létrejöttét.

Nagy a baj délen.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Brüsszel ne a demokráciáért aggódjon!

Az ég kék, a fű zöld, Magyarország jogállam. Nem a demokrácia miatt kéne aggódni keleten, hanem az euró miatt délen! Sokat beszélünk a brüsszeli kettős mércéről, amire a költségvetési tárgyalások újabb ékes bizonyítékot adnak. Miközben a szerződésekben rögzített matematikai pontosságú költségvetési szabályok hatályát délen felfüggesztik, az önkényesen fogalmazott “európai értékek” betartását kérnék számon keleten.

Mennyire lehet azt a klubot komolyan venni, amely a saját szabályait sem tartja be? Az euró bevezetésekor a németek és a franciák kompromisszumot kötöttek, miszerint a déliek felügyelhetik a közös valutát, ám “cserében” az legalább olyan erős lesz, mint a német márka.

Az euró értékének megőrzését szolgálták az ún. “Maastrichti konvergencia-kritériumok”, amelyek matematikai pontossággal határozzák meg a költségvetési és államháztartási hiány, az infláció és az irányadó kamatszint mértékét. Mivel egyes országok jobban belenyúltak a mézes bödönbe, 1997-ben a Stabilitási és növekedési paktummal megerősítették a teljesítendő költségvetési elvárásokat, valamint szankciókat is rendeltek a túlzott deficitet felhalmozó országok kordában tartásához.

Az már a sors fintora, egy az elsők között pont Németország ellen indítottak ilyen eljárást, amit Schröder akkori kancellár csak a szociális kiadások csökkentésével tudott kivédeni. A déli országok azonban nem kértek a megszorításokból neoliberális strukturális reformokból, ezért újabb szabályokra és szankciókra volt szükség. Ezt a 2011-es magyar uniós elnökség idején elfogadott költségvetési Sixpack-től várták. Hiába.

Amikor Jean-Claude Juncker akkori bizottsági elnököt arról kérdezték, hogy a hatályos közösségi jog alapján miért nem indítanak túlzottdeficit-eljárást Franciaország ellen, így válaszolt: “Hát Franciaország kérem, az Franciaország!”. A 2002-2010 közötti elpocsékolt nyolc év után kormányra kerülő Orbán-kormány valamiért nem számíthatott ilyen megértésre.

Elmúlik?