A német szakkönyvek slágerlistáit már a kettővel előző válság óta a pénzügyi crash-ről szóló könyvek vezetik. Ezek egyik kedvenc témája az euró sorsa. A guruk a világvége szcenáriók mellett — jó pénzért — saját befektetési tanácsaikat is megosztják a megtakarításáért aggódó polgárral. Az aggódás jogos.

Az euró ugyanis egy hibás félkész termék. Eredetileg csak a fejlett és versenyképes északi tagországokra találták ki, amelyek egy ilyen erős közös valuta mellett is versenyképesek. Olaszország és Görögország csatlakozásával azonban a “francia felügyelet alatti európai német márka” a délieknek túl erőssé vált. A megszorításokat probléma megoldását elhalasztották, és a gyengébb ellenállás irányába mentek.

A mostani válság lényege pont abban rejlik, hogy az Európai Központi Bank (EKB) minden írott és íratlan szabályt áthágva elérte kapacitásának határait. Most az EU-n a sor. Mario Draghi 2012-es “Bármibe is kerül!” mondata óta legkevesebb €3,000 milliárdot pumpáltak az eurózóna országaiba, ám az eredményt jóindulattal is csak szerénynek lehet nevezni. Mármint a gazdaságit. Őszintébb pillanataikban a brüsszeli politikusok ugyanis elmondják, hogy “ez az ára Európa egységének”, vagyis Matteo Salvini és Marine Le Pen hatalomtól való távoltartásának. Ők ugyanis kivinnék országaikat az örök adósok mókuskerekéből, és akkor az euró kártyavár hamarabb omlana össze.

Mire lesz elég?